A konzervatív Barbie-babák lázadása

Évtizedek óta jól körülhatárolható, hogy milyen típusú filmek mennek nagyot a díjátadókon, és ha komolyan vesszük ezt a felosztást, idén a Botrány játssza A Wall Street farkasa, A nagy dobás és Az alelnök, azaz az energikus, laza, de egy kellően súlyos igaz történeten alapuló versenyző szerepét. A film meg sem próbál mást tettetni, sőt annál inkább beleáll ebbe a jól bejáratott stílusba: a szereplők annyit és olyan gyorsan szövegelnek, hogy szinte esélyünk nincs felfogni, csak úgy röpködnek a szatirikus, ugyanakkor abszurditásukkal mégis elszomorító poénok, miközben egy részben átmaszkírozott színészgárda parádézik a való életből kölcsönzött karaktereik bőrében.

A való élet pedig ez esetben a Fox News 2016-os botránya, melynek során a csatorna legyőzhetetlen urának számító Roger Ailest (John Lithgow) szexuális zaklatási vádak miatt eltávolíttatták a beosztottjaként dolgozó nők, többek között Megyn Kelly (Charlize Theron) és Gretchen Carlson (Nicole Kidman) műsorvezetők. Ma már szinte fel sem kapjuk a fejünket egy ilyen történetre, de ne feledjük, ekkor még bőven a #metoo előtt jártunk, ráadásul a konzervatív véleményformálás egyik legnagyobb fellegvárában történt az eset. Éppen ez adja a Botrány sava-borsát, és ezért nem fárasztó vagy témaidegen a korábbi Oscar-előképekből kölcsönzött stílusa.

Hiszen minden ízében ellentmondásos közegről és karakterekről van szó: egy olyan tévécsatorna berkeiben járunk, ahol az akkor még csak elnökjelölt Trump az isten, de azért az ő bajszát is meg lehet húzkodni, mert a botrányokból nyert nézettség még nála is előbbre való. Roger Ailes pedig ugyan külsőleg-belsőleg gusztustalan figura (és John Lithgow e tekintetben bravúrosan alakítja), mégis olyan személyiség, aki láthatóan őszintén hisz abban, amiért dolgozik, és hisz azokban, akikkel dolgozik. És eközben pont műsorvezetőnek felvett, saját anti-feminizmusukat fennen hangoztató, kő-konzervatív Barbie-babák azok, akik oda mernek neki csapni az asztalra, és a #metoo-t messze megelőzve kirobbantanak egy hatalmas szexuális zaklatási botrányt. Ez a színészgárda számára is hálás feladatot biztosít, és nehéz lenne eldönteni, hogy a hangját felismerhetetlenül megacélozó Theron, az egyszerre gátlásos és gátlástalan Margot Robbie vagy a tucatnyi mellékszereplő alakítása emlékezetesebb.

A téma már önmagában is annyira döbbenetes, hogy Charles Randolph forgatókönyvének meg sem kell erőltetnie magát, a menetrendszerűen érkező sokkoló kanyarok különösebb rásegítés nélkül is viszik magukkal a nézőt. De ne vegyük el az alkotók érdemeit: a komédia világából érkező Jay Roach rendező (Austin Powers, Apádra ütök) remekül érez rá az elvárt hangvételre, és lezser rutinnal vezényli le a produkciót.

Ugyanakkor valahol túl könnyű dolguk is volt azzal, hogy csak le kellett csapkodniuk a téma számtalan feldobott labdáját. A Botrány például látványosan nem bízik nézőjében, így a szereplők kiszólásaiban és humorában is hajlamos kínosan teátrálissá, didaktikussá alakulni, viszont mivel ez valamennyire belesimul általánosan harsány tónusába, végeredményben nem annyira zavaró, mint alapesetben lenne. Ráadásul Roach a megfelelő pillanatokban ügyesen lassítja és hűti le filmjét, jól érzi, mikor van szükség komolytalanságra, és mikor komolyságra. Ezzel együtt sem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy megfelelően találta el az arányokat: valószínűleg jobban állt volna a Botránynak, ha gyakrabban próbál komolykodni, és ritkábban szellemeskedni. Az alkotás olyan lendületesen rohan végig a címadó ügy krónikáján, hogy karaktereit csak címszavakban ismerhetjük meg, dilemmáikat nem tárja fel igazán, azaz végső soron éppen az a tartalom sikkad el benne valamennyire, amely életre hívta.

Így végül egyfajta furcsa öszvérként kapunk egy sztorit az intézményesített szexuális zaklatásról, amely sokak számára csak egy jópofa, szórakoztató moziként fog funkcionálni. Természetesen a Botránynak aligha lehet felróni, hogy jópofa, szórakoztató mozi, amikor e tekintetben remekül helytáll - ha így vesszük, az már csak hab a tortán, hogy eközben nézőjében mer kérdéseket felvetni és további gondolkodásra készteti. A téma alaposabb, részletesebb feldolgozását pedig úgyis megkaptuk már A legharsányabb hang című HBO-sorozat képében.

Forrás: Kultúrpart, szöveg: Becságh Dániel

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ajánlataink

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!