Mit élnek át a krónikus bőrbetegséggel élők?

2020. 01. 27.
|
A bőrtünet és a pszichénk kapcsolata kétirányú. Egyrészt a látható bőrtünetek további nehézségeket okoznak, mely a negatív stressz és a bőrtünet ördögi körét képezi. Az életvitelre ez a plusz negatív stressz nagyon erős hatással bír. Az újra és újra kiújuló bőrtünet kihat lelkiállapotunkra, tehetetlennek érezzük magunkat, dühösek leszünk stb. Ezt a jelenséget stigmatizációnak nevezzük. A krónikus bőrbetegséggel élők jól ismerik, hiszen ördögi körként súlyosbítja a bőr állapotát az ennek kapcsán megélt negatív stressz.

Főként az, ha a tünetek mások számára is jól látható helyeken vannak. A bőrtünet kinézete, fájdalma, viszketése magával hozza azt, hogy az ember élettere beszűkül. A bőrbetegséggel élők a bőrtünetet saját kifejeződésükként élhetik meg, szégyellik, önképük csorbult részének élik meg. A bőrtünet egy jelet, stigmát képez önmagunk és a külvilág felé. Ez mély bűntudatot okoz a tünet hordozójában, szégyelli magát mások előtt, mert mások bizony látják, észreveszik, és ez önmagában lehet zavaró, nem beszélve a különböző reakciókról. Ez egy ördögi kör. Minél jobban látható, annál kevésbé megy emberek közé, annál visszahúzódóbb, magának valóbb, depressziósabb lesz. Aztán dönthet úgy az illető, hogy „nem fogok elmenni társaságba, közösségbe, ahol látnak, vagy éppen sportolni, mozogni”, pedig pont az elfogadó társas közeg és a sport csökkentheti a stresszeket.

 

Melyek a leggyakoribb stresszorok, melyek kiválthatják a bőrtünetet?

A bőr és az idegrendszer szoros kapcsolata miatt az érzelmileg megterhelő, tehát az idegrendszeri túlfeszítődés időszakaiban remek pszichoszomatikus tünetképző szerv. Tapasztaljuk azt, hogy a bőrtünet újbóli előbukkanását megelőzően fennáll valamilyen élethelyzeti stresszor. Amikor a személy újra átéli a korai fejlődése során már tapasztalt érzelmi bizonytalanságot, vagy a biztonság hiányát – akkor ő az érzelmi átélés helyett bőrtünettel, újra és újra tüneti kiújulással reagál. A konzultáció során azonosítani tudjuk, mi volt ez a stresszor. Kiváltó ok lehet egy munkahely elvesztése, rossz kapcsolat, családi veszteség stb. Bármi olyan, amit az ember érzelmi stresszként él meg. A másik irány a bőrtünet és a psziché kapcsolatában az, amikor a lelkiállapotunkkal is visszahatunk a fizikai állapotunkra. Ezt könnyű elképzelnünk gyász vagy veszteség esetén, de ugyanígy pozitívan is képesek vagyunk visszahatni a testi, fizikai jóllétünkre, pusztán az elménken keresztül a bőrállapotunkra. Ebben segít a hipnoterápiás kezelés.

Mit tehetünk, hogy a bőrtünetek ne újuljanak ki?

Érdemes megfelelő mennyiségűt pihenni, nem túlterhelődni. Nem gondolom, hogy lehet arra törekedni, hogy az ember distressz mentesen éljen, nem arról szól világunk, viszont, ha az ember csökkenti a stressz hatást – mondjuk egy optimális szintű feszültséget tud átélni munka közben, ami, tudja motiválni, de még nem olyan szintű, hogy túlcsordul, s debilizálja, az nagyon jó. Amikor már kiújult a bőrtünet, az már egy sokkal nehezebb helyzet. Ha viszket a bőr, vagy sebesedik, már kevésbé fog az illető elmenni társaságba, hiszen szorong, hogy a többi ember mire gondol, esetleg irtózik tőle, netán még azt is gondolhatják, hogy fertőző. Ám ha az illető például időt szán önmagára, arra, hogy számára fontos kikapcsoló tevékenységekkel foglalkozzon, megfelelő mennyiségű, minőségű aktivitást végezzen, ha eljár rendszeresen mozogni, akkor nagymértékben csökkenthetőek a negatív stressz hatásai, és egyes esetekben megelőzhető, hogy elmélyüljön, illetve kitolható az az időtartam, ameddig nincsenek panaszok.

Ha valaki bőrproblémával kap bio-medikális kezelést, s mellette pszichoterápiába jár, milyen eredményekre számíthat?

A tüneti csökkenés mértéke nagyon egyéni, nagyon sok tényezőből épül fel. Ott lehet belenyúlni ebbe a rendszerbe, ha vesszük például a viszketést, annak csak egy része az érzékelés, az összes többi, hogy mi mit tanultunk a viszketésről, milyen a hangulatunk, a kedvünk a társas viszonylatainkban, hogyan jelenik meg, itt lehet belenyúlni. Ha valaki jobb lelkiállapotban van, át tud élni több pozitív érzelmet, meg tudja látni a jó dolgokat az életben, akkor a feszültség kiküszöbölésével a viszketés is gyakran lecsökken, a bőr állapot javulni tud. Ha valaki egy depresszív állapotból ki tud kerülni, motiváltabb tud lenni, elkezd újra mondjuk mozogni, emberek közé járni, azzal megnyugszik, kisimul, s csökkenteni tudja a viszkető bőrállapotát. Ha belenyúlunk akár a társas tényezőkön keresztül, ami annyiban is lehet, hogy az ember elkezd nemet mondani a kapcsolataiban, és magát jobban képviseli, jobban előtérbe helyezi, vagy alkalomadtán nem panaszkodásra használja a kapcsolatait, hanem, hogy más élményeket is be tudjon engedni, nyitottabb tud lenni a világra, akkor ez el tudja hozni az életminőség javulását, a bőrtünetek csökkenését.

Forrás: Budai Egészségközpont

Februári akció

Béres Csepp Forte® belsőleges oldatos cseppek

4×30 ml

4 580 Ft

38,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 300 Ft

230 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Neogranormon kenőcs

25 g

1 315 Ft

52,6 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 400 Ft

24 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 980 Ft

99 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 770 Ft

88,5 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 990 Ft

124,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 070 Ft

41,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 FORTE 3200 NE tabletta

60 db

1 790 Ft

29,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 560 Ft

78 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 500 Ft

35 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Ocuvite® LUTEIN forte tabletta

30 db

2 900 Ft

96,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 990 Ft

39,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Urostemol® Femina kemény kapszula

40 db

3 790 Ft

94,8 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 800 Ft

126,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-D-Sandoz® 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 750 Ft

87,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C Plus Liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 495 Ft

58,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Robitussin ANTITUSSICUM szirup száraz köhögés enyhítésére

100 ml

1 660 Ft

16,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

***Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2020. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el