Mindig csak az Apokalipszis

2020. 01. 29.
Szerző: Kalmár András

Emlékszem, szépen sütött be a januári nap az osztályterembe, nagyszünet volt, és mi ott álltunk Magyarország molyrágta domborzati térképe előtt, és azon tanakodtunk, hogy merre fog folyni a Duna, miután belecsúszik a Gellért-hegy. Mert hogy közismert tény volt, hogy ez pár napon belül bekövetkezik, japán tudósok állapították meg. A kezdetben kételkedőket az győzte meg véglegesen, hogy a tévéhíradóban is cáfolták a hírt, ezért hát biztos volt, hogy igaz. Az osztály többsége távol élt a Gellért-hegytől, de például az én nagyszüleim ott laktak a tövében, és ez picit aggasztott. Ugyanakkor úgy képzeltem az egészet, mint amikor odébbhúzzuk vasárnap a megterített ebédlőasztalt, hogy beférjen mögé a plusz szék a keresztanyámnak, aki beugrott egy kis sütivel, szóval csilingelnek a poharak, összeverődnek a tányérok, himbálódzik a leves, billeg a gyertyatartó, de nagyobb baj nem lesz. A Gellért-hegy becsusszan a Petőfi és az Erzsébet híd közé, a Duna meg vagy körülfolyja, vagy irányt vált, és szépen elhömpölyög a Balatonig, és akkor mehetünk majd hajóval Zánkára. Úgyhogy aztán amikor végleg nem történt semmi, és a Gellért-hegy a helyén maradt, kicsit csalódottak voltunk. 1982-t írtunk, és akkor még nem tudtam, hogy nem ez lesz életem utolsó apokalipszise.

A következő világvégére sem kellett sokat várni, hamarosan meg is érkezett a Halley-üstökös, és bár az sejthető volt, hogy nem találja telibe a Földet, egyesek elképzelhetőnek tartották, hogy leválnak belőle kisebb darabok, vagy a csóvájából előbújnak az eddig ott rejtőzködő ufók, szóval volt ok az izgalomra. A nemzetközi hangulatot próbálta meglovagolni az akkor nyugati piacokra betörni vágyó Neoton Família, aki dalt írt az üstökösről, ami valahogy úgy szólt, hogy „Halley félnek az emberek...”

1999. 09. 09. a következő jeles dátum, ugyanis ekkor volt a 29. szülinapom, ami azért nem akkora durranás, hogy az egész világ menjen a levesbe, pedig de, a jóslat így szólt. Konkrétan emlékszem az egykori bulvárlap szalagcímére, amely a fenti dátumot vérvörös betűkkel hozta le, és mögé azt írta: „Közeleg a Sátán napja!!!” Azt nem állítom, hogy másnap, 10-én nem fájt kicsit a fejem, de az Antikrisztus nem vette át az uralmat, és nem jött el az ezeréves sötétség.

A kétezres év aztán teljes pusztulást ígért. Biztosnak tűnt, hogy szilveszterkor megbolondulnak a számítógépek, összeomlik a tőzsde, lezuhannak a repülők és kitör a III. világháború. Mindez azért, mert a 00-ás dátummal nem számoltak a korai szoftvertervezők. Ezt elkerülendő, a világ országai csilliárdokat költöttek arra, hogy a Y2K-nak nevezett katasztrófát elhárítsák, ami nem tudni, hogy végül minek köszönhetően, de a többi armageddonhoz hasonlóan elmaradt.

A maják hozták a következő frászt a világra, ugyanis 2012. december 21-ig tartott a naptárjuk, nem tovább, ez tehát azt jelentette, hogy innentől nincs miért számlálni a napokat. „A maja naptár” hamar fogalommá vált, és az akkor javában szárnyaló new age-nek nevezett vallási és filozófiai irányzat hamar magáévá tette a jóslatot, amelynek lényege az volt, hogy vagy elnyeli a galaxisunkat az univerzum közepén található fekete lyuk, vagy összeütközünk a Naprendszerben kóricáló Nibiru kisbolygóval, vagy megnyílik egy új dimenzió, és szintet lép az emberiség.

Ebben a naptárban az volt a legizgalmasabb, hogy soha senki nem látta, ugyan ezer és ezer közép-amerikai naptár képe járta be az akkor már elég jól prosperáló világhálót, de egyikre se mondta senki, hogy na, ez az. Annyi bizonyos, hogy nagyon sok pénzt lehetett a maja-biznisszel keresni, és a legtöbb bevételt nem a 2009-ben forgatott 2012 címet viselő amerikai katasztrófafilm hozta.

Elérkeztünk hát a húsz-húsznak nevezett évhez, amely meglepően csendesnek ígérkezik. Vannak ugyan kisebb számmisztikai próbálkozások, de eddig se az űrből, se a pokolból nem érkezett fenyegetés. Lehet, hogy ez már kiment a divatból? Vagy csak arról van szó, hogy itt az igazi világvége?

Recsegnek-ropognak a jéghegyek és az őserdő fái, gyűlik a méreg a levegőben és a tengerekben, a növényekben és az állatokban, meg persze bennünk, akik megesszük őket. Tíz éve azt halljuk, hogy talán még nem késő, miközben folyamatos világvégét gyártunk, minden percben, minden áldott nap. Nem kell ide se üstökös, se agresszív számítógépek hada, se Antikrisztus. Elég annyi, ami mindennap történik. Elég? Elég.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!