Férfi hajhullás - mi az oka?

Forrás: Ötvenentúl.hu
Az androgén hajhullás férfiakra jellemző verziójában a kopaszodás a halántékok felől indul, aztán elkezd a fejtetőn is ritkulni a haj, majd a hajvesztett foltok összeérnek, és csak a halánték alatti területen, valamint a tarkón marad haj. Körülbelül minden ötödik férfinél, akit érint az androgén alopecia, a hajhullás női minta szerint zajlik, azaz a haj az egész hajas fejbőr területén ritkul, valamint a fejtetőn hosszanti irányban, a haj választéka mentén, ennél a formánál rendszerint kopaszság nem alakul ki.

A haj szemmel látható megritkulását, illetve a kopaszodást nevezzük szaknyelven alopeciának. A hajhullás akkor tekinthető kórosnak, ha naponta több mint 100 hajszál hullik ki, és jelentősen kevesebb hajszál nő újonnan, mint amennyi kihullott.
Bizonyos mértékű hajhullás teljesen normális, hiszen a haj folyamatosan megújul, a kihullott hajszálak helyébe újak nőnek. A hajszálak a fejbőrben (egész pontosan a hám alatti irharétegben) található szőrtüszőkből (folliculus) nőnek ki. A hajszál bőrfelszín alatt található, szőrtüszőben elhelyezkedő része a hajgyökér, ennek kiszélesedő, hagyma alakú részét nevezzük hajhagymának. Minden egyes hajszál végigmegy egy cikluson, amelynek része a növekedési (anagén), az átmeneti (katagén) és a nyugalmi (telogén) fázis, ennek végén a hajszál kihullik.

A növekedési fázisban a hajszál tápanyag-ellátottsága a hajgyökéren keresztül biztosított, az átmeneti fázisban megszűnik a hajszál tápanyag-hozzáférése, a nyugalmi fázis végén pedig a hajszál kihullik. Ha a hajnak kevesebb mint 80 százaléka van aktív, növekedési fázisban, akkor hajhullásról beszélünk.

 

Az androgén alopecia oka

Az androgén hajhullás által érintett férfiak hajképzésért felelős szűrtüszőiben több férfi nemi hormonra érzékeny receptor van, mint egyébként. Így ezek a szőrtüszők érzékenyebben reagálnak az androgén hormonokra (e csoport egyik ismert képviselője a tesztoszteron). Eközben a férfi nemi hormonok koncentrációja a vérben általában nem emelkedett.

Egy 5-alfa-reduktáz nevű enzim a tesztoszteront dihidrotesztoszteronná (DHT) alakítja. A DHT különösen erős hatással van a genetikailag érzékenyebb szőrtüszőkre. Ennek következtében az érintett hajszál növekedési fázisa és ezzel együtt a hajciklus lerövidül. Ez végül oda vezet, hogy a szőrtüsző egyre gyengébb, a belőle fejlődő hajszálak pedig egyre véknyabbak lesznek. A szakértők ezt a folyamatot a szőrtüszők miniatürizálódásának nevezik. Férfiaknál az androgén hajhullás fő oka tehát a szőrtüszők férfi nemi hormonokkal szembeni túlérzékenysége.

Az, hogy kialakul-e androgén alopecia, tulajdonképpen a génektől függ. A hajhullásra való hajlam tudományos vizsgálatok szerint nem csekély részben az anyáktól öröklődik, ugyanis az X kromoszómán található az a gén, amelyik az androgén receptorokat, vagyis a szőrtüszőkön lévő férfinemihormon-kötődési helyeket meghatározza. A férfiak az X kromoszómájukat az édesanyjuktól öröklik. Ezért hasonlít sokuk hajhullási mintázata inkább az anyai nagyapjukéra, mint az édesapjukéra.

Forrás:  Ötvenentúl.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!