Az okosfogkefe választ adhat a fogas kérdésekre
A fogkefe Bluetooth-on keresztül csatlakozik a felhasználó okostelefonjához, a fogmosásra vonatkozó adatok pedig a kapcsolódó alkalmazásban tekinthetők meg. A művelet megkezdésekor automatikus időzítő indul el, majd az app lépésről lépésre mutatja a helyes technikát.
A beépített szenzorok segítségével az eszköz képes felismerni, ha valaki esetleg szó szerint túl nagy nyomást gyakorolna fogaira, vagy nem időzne el elég ideig egy adott részen.
A kapcsolódó információkat az érzékelők folyamatosan továbbítják az applikációnak, amely a Genius X AI algoritmus révén képes „megmondani”, hol kell alaposabban fogat mosni. Sőt, a tisztítás végén még osztályozza is a fogmosási technikát. Kérdés, ez mennyire nyeri majd el a felhasználók tetszését.
Nem ez egyébként a gyártó első okos, világhálóra csatlakoztatott modellje. A vállalat még 2014-ben dobta piacra Bluetooth-kompatibilis fogkeféjét, amely fogorvos segítségével volt programozható. A Genius-sorozat 2016-ban debütált, de mostanáig az okostelefon kameráját is használni kellett a fogmosás nyomon követéséhez. Ez egyrészt nem volt olyan egyszerűen kivitelezhető, másrészt egy idő után zavaróvá is válhatott.
A Philips Sonicare és a Kolibree már évek óta kínál a Genius X-hez hasonló termékeket. Utóbbi segítségével szó szerint játék a fogmosás. Az Onvi Prophix pedig felvételt készít a száj belsejéről.
Forrás: iotzona.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!