Fontosak az onkológiai szűrővizsgálatok–január 4. Semmelweis nap
A magyar lakosság egy jelentős része helytelenül táplálkozik, mozgásszegény életmódot él, illetve a dohányzás és a rendszeres, mértéktelen alkoholfogyasztás is komoly probléma hazánkban. A genetikai hajlam mellett ezek mind kockázati tényezői egyes daganatos megbetegedéseknek. Az onkológiai szűrőprogramok segítségével ugyanakkor korai, akár még tünetmentes stádiumban kimutathatók a rosszindulatú betegségek, így a páciensek jelentős részének van esélye a teljes gyógyulásra . A hatékony szűrési programnak köszönhetően például az emlődaganatok esetében a halálozási mutatók jelentősen csökkentek a nők körében.
Az alapítása 250. évfordulóját ünneplő Semmelweis Egyetem a jubileumi tanévben indította el a nagyközönségnek szánt, ingyenes, interaktív rendezvénysorozatát, a Semmelweis Egészség Napokat, melynek célja az ismeretterjesztés és a lakosság egészségtudatának javítása. A sorozat következő rendezvényén, a Nőgyógyászati és Onkológiai Napon a látogatók egyebek mellett magyar és angol nyelven is előadást hallhatnak arról, hogy miért fontos az onkológiai szűrőprogramokon való részvétel.
A januári Semmelweis Egészség Napon további előadásokkal, kiscsoportos foglalkozásokkal is várják a látogatókat, ahol őszintén kérdezhetnek a Semmelweis Egyetem szakembereitől a modern rákvizsgálatokról és a legkorszerűbb kezelési lehetőségekről, a szövettani leletek értelmezéséről, megtanulhatják az emlő önvizsgálatát és a stresszkezelési technikákat, illetve tanácsokat kaphatnak a dietetikusoktól arról, miként lehet átgondoltan megoldani egy daganatos beteg és a többi családtag megfelelő étkezését.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részletes program és jelentkezés a semmelweis.hu/250 oldalon, a Semmelweis Egészség Napok fülre kattintva. A kiscsoportos foglalkozások többsége előzetesen betelt, ezekre a lemondásoktól függően a helyszínen lehet még jelentkezni.
Időpont: 2020. január 4. (szombat) 10:00 – 15:00
Helyszín: Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központ (1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47.)
Forrás: Semmelweis.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!