Szimpatika – Gyógyszerésznek lenni a mindennapokban

Milyen indíttatásból választotta a gyógyszerészi pályát?

Orvos vagy vegyész szerettem volna lenni. A gyógyszerészetről nem tudtam semmit egészen addig, míg Dombóváron Kovács János gyógyszerész úr végig nem vezetett a gyógyszertáron, ahol kiderült, hogy ez a hivatás mindkettőhöz közel áll. Így lettem gyógyszerész, amit azóta sem bántam meg, és már 44 éve a Pax Gyógyszertárban dolgozom.

Mit gondol, meddig terjed a gyógyszerész felelőssége, meddig segíthet a betegnek? Honnan a tiszteletreméltó bátorság, amikor tanácsot adnak nagy kockázatot rejtő betegségek esetében?

Minden ember, aki bejön a gyógyszertárba, akár beteg, akár csak az egészségét akarja megőrizni, tájékoztatásra, segítségre szorul. A beteg nem csak azért jön, hogy megkapja a gyógyszerét, hanem azért is, hogy megerősítsük, kiegészítsük mindazt, amit az orvosi rendelőben megkapott, a betegségével kapcsolatban életviteli tanácsokat adjunk. Egyre többen jönnek úgy, hogy a kezükben ott van az okostelefonjaikra letöltött információ. Ez nem baj, de egyre többször fordul elő, hogy ezeket az információkat ki kell egészítenünk, illetve meg kell győzni őket azok hiteltelenségéről. Ehhez az egyetemen megszerzett alapos tudáson kívül állandóan olvasni, továbbképzéseken kell részt venni, mert csak így maradhat a tudásunk naprakész. Az egészségnevelésre talán több idő jut, mint a túlzsúfolt rendelőkben, és krónikus betegekkel többször találkozunk, mint az orvos, ezért hamarabb vehetjük észre, hogy valami nincs rendben. Így időben felhívhatjuk a beteg figyelmét, hogy minél előbb forduljon orvoshoz, vagy változtasson életmódján.

Ön nagy kék túrázó hírében áll. Mit gondol, fontos, hogy a gyógyszerész jó példával járjon elöl?

Azt vallom, csak akkor szerethetjük igazán a hazánkat, ha megismerjük a kis településeket, az eldugott építészeti örökségünket és a rejtett természeti értékeinket. Tiszakécskén a Napfény Egészségvédő Egyesületben nemcsak a betegségekkel foglalkozunk, hanem járjuk az ország különböző helyeit, ismerkedünk a helyi nevezetességekkel, a környék flórájával és faunájával. Mert ez is egészségnevelés.

Mit tapasztal, milyen a viszony a gyógyszerészek és az orvosok között?

Úgy érzem, ezen a területen van még mit tenni. Nem a helybeli orvosokkal van a baj, mert őket ismerjük, elérhetjük, és megbeszélhetjük a vitás eseteket. A szakorvosokat, kórházi orvosokat viszont sokszor nem tudjuk elérni, és többször előfordult, hogy a beteg csak több napos késéssel tudta elkezdeni a terápiát. Jó lenne közös továbbképzéseken részt venni. Valaha voltak közös rendezvények, az Orvos-Gyógyszerész Napok – erre most is szükség lenne.

Melyek munkája legszebb pillanatai, amiktől mindennap úgy érzi, fontos a tevékenysége és melyek a legnehezebbek?

A legszebb pillanatok azok, amikor a beteg a gyógyulása után visszajön, és megköszöni a gyógyszert, a tanácsokat. Minden beteg, akikkel szorosabb kapcsolatba kerülünk, kicsit részünkké is válik. Mi is örülünk a gyógyulásuknak, és álmatlan éjszakákat is tud okozni, ha a gyógyulás elhúzódik, vagy tudjuk, hogy nem tudunk segíteni. Egy-egy jó szó ilyenkor is csodákra képes, ha csak rövid időre is.

Nehézségek? Megvisel, hogy már nem vagyok olyan fiatal. Egyre többen hagyják el a pályát, mert nem bírják a mindennapi fizikai és pszichés terhelést. Az ügyeleti szolgálat rendezetlensége, a folyamatosan csökkenő jövedelmezőség ahhoz vezet, hogy olyasmivel is foglalkozni kell, ami csak periférikusan tartozik az egészségügyi ellátásba. Mivel feleségem és a kisebbik lányom is gyógyszerész, többet vagyunk együtt a patikában, mint otthon...

Hogyan lehet megfelelően segíteni a fiatal kollégák fejlődését?

Jól képzett fiatalok kerülnek ki az egyetemekről, de tudásuk tankönyvszagú. A betegekkel való kapcsolatot az életben kell megtanulniuk. Nem a szigorlatok anyagát kell átadni a betegnek, hanem az azokon alapuló integrált ismereteket kell a beteg számára hasznosítható, érthető módon átadni. Ebben kell segítenünk nekünk, idősebb gyógyszerészeknek, miközben mi is tanuljuk tőlük az újabb tudományos eredményeket.

A szüleim és a nagyszüleim is gyógyszerészek, így a patikai lét az otthoni légkört is meghatározta. Nálunk több generáción keresztül „öröklődött” ez az életpálya, a közelemben éreztem gyerekkorom óta. Kilenc éves voltam, amikor édesapám megnyitotta a saját gyógyszertárunkat, ahol nagyon sok időt töltöttem a kedves és családias légkörnek köszönhetően. Jól mentek a természettudományok is, így minden adott volt, hogy ezt a pályát válasszam.

Milyennek találta a gyógyszerészek jelenlegi oktatását, mennyire érezte nehéznek a képzést?

Ez egy olyan szak, ahol az előadások mellett rengeteg a laborgyakorlat. A szemeszter alatt sokkal inkább be voltunk fogva, mint a kortársaink, akik más egyetemen tanultak tovább. Nem volt könnyű, sokat izgultam az évek alatt. Amit egyáltalán nem tudtam megszokni, hogy nincs egy campus, egész nap úton voltunk, minden óránk máshol volt. De ez valószínűleg csak budapesti adottság. A rengeteg kémia mellett, öt év alatt sokféle tudományágba belekóstoltunk, ami szerintem növeli a diploma értékét, és segíti az elhelyezkedést.

Volt-e olyan pillanat az életében, amikor elgondolkozott a pályamódosításon?

Elég sok ilyen pillanat volt, különösen a vizsgaidőszakokban... Az segített, hogy tudtam, mivel szeretnék foglalkozni az egyetem után, és ahhoz ezt végig kell csinálnom. És persze az itt kialakult emberi kapcsolatok is borzasztóan fontosak voltak.

A nagypapámnak és egy fantasztikus német családnak hála, a diploma megszerzését követően lehetőségem nyílt dolgozni egy évet egy észak-német kisváros gyógyszertárban. Friss diplomásként sok érdekességet láttam, és rengeteget tanultam ott. Mióta hazajöttem, édesapám mellett dolgozom a saját, apró budapesti gyógyszertárunkban. A környék barátságos, és a kolléganőimnek hála kialakult egy meleg, családias hangulat, amit úgy érzem, hogy az ide betérők is érzékelnek és szeretnek. Hálás vagyok édesapámnak, hogy ezt megteremtette számomra is.

Meddig terjed a gyógyszerész felelőssége, amikor tanácsot ad?

Azt gondolom, a tanulmányok és a tapasztalat megteremti azt az alapot, hogy meg tudjuk ítélni, mi az a probléma, ami már igényli az orvosi felügyeletet. Több helyzet valóban rövidre zárható a patikában egy sokat látott szemnek, de ebből nem érdemes hiúsági kérdést csinálni: ha bizonytalanság van bennünk, mindenképp orvoshoz kell irányítani a beteget.

Mit tapasztal, milyen a viszony a gyógyszerészek és az orvosok között?

Itt elég szélsőséges helyzetek adódhatnak. Pedig a jó viszony orvos és gyógyszerész között tényleg fontos, mert egyrészt együtt kell dolgozniuk, másrészt akkor válik hitelessé egy információ a beteg számára, ha a két szakember véleménye közelít egymáshoz. Persze ez nem minden helyzetben megoldható, de törekedni kell rá, hiszen számtalan napi probléma adódik, amelyek során óriási segítség, hogy támaszkodhatunk egymásra.

Mennyire gördülékeny a kommunikáció a betegekkel?

Azzal, ahogy a velünk szemben álló felveszi a kommunikáció fonalát, ahogy kérdez és válaszol, rengeteg jelet és információt ad magáról, amire azt hiszem, nagyon érzékenynek kell lennünk. Hogy mit, és főleg hogy hogyan mondunk el az alatt a néhány perc alatt a patikába betérőnek, meghatározó lehet a későbbiekben a betegségével és a gyógyszerrel való viszonyában. Ez sokszor türelmet igényel, de úgy veszem észre, meghálálja magát. Érdemes figyelni ilyen szempontból is a környezetünket, én például rengeteget tanulok a tapasztaltabb kolléganőimtől. Nagy hatással vannak rám a munkahelyi helyzetek megoldásában, és emberileg is. Sok szituáció vagy téma kapcsán kialakult véleményem mögött ott van, hogy tudom, hogy mit tennének az adott helyzetben.

Mik a legszebb pillanatok?

Mint minden munkának, ennek is megvannak a nehézségei és kihívásai, amiket megtanulunk megoldani, de fontos, hogy ezt milyen hozzáállással tesszük. Ami jó, hogy ebben állandóan lehet fejlődni. Nekem fontos, hogy amit csinálok, az alapvetően egy segítő szakma, hogy azért vagyunk, hogy másoknak jobb legyen. Rengeteget lehet töltődni a felénk sugárzó kedvességből, ami egyfajta kölcsönösséget feltételez. Amíg ebben megtalálom magamat, és szívesen megyek be minden reggel a patikába, úgy érzem, nagyon szerencsés vagyok!