Luca-napi hiedelmek és szokások

2019. 12. 13.
|
Luca napjához hihetetlen sok babona, népszokás és hagyomány kapcsolódik. Sőt még időjárásjóslás is, hiszen Karácsonyig 12 nap van, amelyet a következő év 12 hónapjaként fognak fel.

Luca-kalendárium

A 12 nap Luca naptól karácsonyig jelzi a következő esztendő 12 hónapját. Ha például december 13-án havazik, az a jóslat szerint azt jelenti, hogy az év első hónapja, január havas lesz. Amilyen a második nap, olyan lesz a második hónap és így tovább. Ha az ötödik napon esik az eső, akkor nagy valószínűséggel a következő év májusa esős lesz. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.

Luca-cédula

A Luca-cédula is rendkívül népszerű volt a fiatal leányok körében régen. A jóslás lényege az volt, hogy a lányok 12 cédulára fölírtak különböző fiúneveket. Ezek közül minden nap el kellett dobni egyet anélkül, hogy megnézték volna, milyen név van ráírva, és a – varázslat szerint –, amelyik név megmaradt, úgy fogják hívni a lány jövendőbelijét.

„Lassan készül, mint a Luca széke”

-tartja a mondás. Luca-napján 9 féle - kökény, boróka, jávorfa, körte, som, jegenyefenyő, cser, rózsa és akác - fából kezdték készíteni a Luca-széket. A hiedelem szerint, december 24-én, az éjféli misén a szék készítője, amennyiben erre a székre rááll, megláthatja a falu boszorkányait. Hazamenekülni előlük csak mákszórással tud, mert a monda szerint a boszorkány(ok)nak fel kell szedegetnie a mákszemeket. Az otthon már biztonságot nyújt, de a lucaszéket mindenképpen el kell égetni.

Luca-napi búza a termést megjósolja

Luca-napi babonák

Luca napját dologtiltó napnak tartják, a nők semmiféle munkát sem végezhetnek. Akit pedig Luca tilalomszegésen kap, akár kővé is válhat. Vegyük sorra mit tiltottak még, milyen hagyományok kapcsolódnak Luca napjához:

  • Luca-napján régen tilos volt sütni, mert azt tartották tűzvészt okozhat.
  • Luca-napján tilos volt mosni; sőt kölcsönadni is, mert az ekkor készült holmik a boszorkányok kezére kerülhettek.
  • Mivel féltek a boszorkányoktól, ezért elődeink fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, sőt, ők maguk is fokhagymás kenyeret ettek, hogy elriasszák a gonosz szellemeket.
  • Az állatok védelme érdekében az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, és hamut szórtak a kapuk elé, hogy a banyák ne tudják átlépni otthonuk küszöbét.
  • Sokan a seprűket is elzárták ilyenkor, nehogy a boszorkányok ellopják őket, és azon repkedjenek
  • A nap első látogatója alapján megpróbáltak az állatszaporulatra következtetni: ha férfi lépett a házba, akkor bikával, ha pedig nő, akkor a hiedelem szerint üszővel gyarapodott a jószágok állománya.
  • Luca-napján ill. éjszakáján amennyiben csillagos volt az ég, jó termést reméltek a következő évben.

Forrás: alon.hu

Januári akció

Centrum® My Immunity gumivitamin felnőtteknek

30 db

2 850 Ft

95 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum® My Energy gumivitamin felnőtteknek

30 db

2 850 Ft

95 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Neo Citran belsőleges por felnőtteknek

14 tasak

2 580 Ft

184,3 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Forte® belsőleges oldatos cseppek

30 ml

1 550 Ft

51,7 Ft/ml
Vény nélkül kapható roboráló gyógyszer

Béres Actival Kid Gumivitamin gumitabletta

50 db

2 490 Ft

49,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 990 Ft

19,9 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Stodal® szirup

200 ml

1 740 Ft

8,7 Ft/ml
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

Otrivin RAPID MENTOL 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 960 Ft

196 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tantum Verde® 1,5 mg/ml szájnyálkahártyán alkalmazott spray

30 ml

1 680 Ft

56 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 260 Ft

113 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Eurovit® Oliva-D 2200 NE kapszula

60 db

2 380 Ft

39,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Béres C-vitamin 500 mg filmtabletta

100 db

1 990 Ft

19,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 170 Ft

58,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Oscillococcinum® golyócskák

10×3 adag

6 180 Ft

206 Ft/adag
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

Magne B6® bevont tabletta

50 db

1 940 Ft

38,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® Long 600 mg pezsgőtabletta

10 db

2 100 Ft

210 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 50 mg/g szirup

200 ml

1 665 Ft

8,3 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Strepsils® Honey and Lemon szopogató tabletta

24 db

1 720 Ft

71,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Cold Rapid 200 mg/30 mg lágy kapszula

20 db

2 030 Ft

101,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 280 Ft

45,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 770 Ft

177 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Coldrex® Junior por belsőleges oldathoz

10 db

1 880 Ft

188 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2020. januári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el