Jászol, bárány, csacsi, robogás.

Talán ötéves lehettem azon az estén, amikor a csengőszó után, az előszobából való betolulást követően megpillantottam. Ott sistergett-surrogott, körbe-körbe, a fa körül, gombszemei világítottak a sötétben, a vagonok ablakai mögött pedig megannyi képzelt lény, apró ember, állat, manó ette sztaniolpapírból a rántotthúsos zsemlét, vedelte termoszból a pótkávét, itta a jaffát, és pöfékelt, cigit, szivart, pipát, füstölt a kémény, füstölt az utas, zakatolt a karácsony. Hánullás – mondta halkan egy rokon. Nekem TT-s volt – tette hozzá.

Ez volt az első vonatom. Ha lepereg az életfilm, ez az expressz visz el Kháron-révhez, ez a jármű, amelynek minden apró négyzetmilliméterére emlékeszem, ez a fa körül eszeveszetten rohanó kétvagonos csodavonat, a világító mozdonnyal, amelynek áramszedői, mint a szöcskék lábai, úgy hajlottak engedelmesen az ég felé, vagy csuklottak össze ha ujjaimmal finoman lenyomtam őket. És a trafó, ó a trafó! Melynek mindig égett bakelit-szaga volt és amellyel annyi mindent működtettünk még, lámpát, ventilátort, legóautót – egyenáram, váltóáram, tizenkétvolt, ellenállás, rövidzárlat. Ha volt villanyvonatod, mindent tudsz az elektromosságról.

Nem tudom mi lett vele, hol kallódott el, vagy talán kamaszéveimben eladtam. De amint én is apa lettem, tudtam, hogy nem lehet olyan karácsony, hogy nem kanyarog egy vonat a fa körül. Fából, Duplóból, Legóból, Playmobilos, HO-s, TT-s, felhúzhatós, bármilyen. De a vonat a fenyőfa alatt olyan mint a betlehem. Oda tartozik. Jászol, bárány, csacsi, Jézuska, robogás. Zakat!

A vonat a fenyőfa alatt olyan mint a betlehem. Oda tartozik.