Szülés utáni nemi élet
A nagy kérdésre adott közhelyszámba menő válasz 6 hétnyi türelmi időről szól. Amerikai egyetemi kutatások szerint ennél több időre van szükség: egy közelmúltban publikált felmérés szerint azok a szülők, akik cumisüvegből táplálják a babát, 7 hét után, ahol pedig az anyuka szoptatja a csecsemőt, átlagosan 8 hét elteltével kezdenek ismét szexuális életet élni. A megkérdezettek csupán 17 százaléka szeretkezett a szülést követő egy hónapon belül.
Amit leszögezhetünk: a méh nagyjából 6 hét alatt nyeri vissza eredeti állapotát, de a közhiedelemmel ellentétben nem ez a legmeghatározóbb tényező a szexuális élet újrakezdésében. Sok múlik azon, hogy az újdonsült anyának vannak-e fájdalmai a szülést követően, észlelhető-e vérzés, illetve hogy az alacsony ösztrogénszint következtében fellépnek-e a vagina esetleges szárazságával kapcsolatos kényelmetlenségek.
A nőkben az a félelem is felmerülhet, hogy a terhesség során megváltozott alakjuk miatt már nem vonzóak a férjük szemében. A legtöbb esetben azonban az apák elfogadják, sőt, néha kimondottan lelkesen fogadják, a feleségük testén végbement változásokat.
Szögezzük le ugyanakkor: a szex nem kizárólag egyféle nemi együttlétet jelenthet. A hüvelyi behatolással, közösüléssel tényleg nem árt kivárni azt a pár hetet a szülés után, de ezalatt sincs semmi akadálya az egyéb formák élvezetének, mivel az orgazmusnak csak pozitív hatása lehet ebben az időszakban is.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!