A legmodernebb fogszabályozási technikák

2019. 12. 02.
Az elmúlt évtizedekben rengeteget fejlődött a fogászat és a fogszabályozás tudománya is, és azok, akik ma vágynak hibátlan mosolyra, már sokkal több és korszerűbb lehetőség közül válogathatnak. A legmodernebb fogszabályozási technikákról dr. Vánkos Borbálát kérdeztük.  

A fogszabályzók lehetnek kivehető vagy fix, azaz rögzített készülékek. Előbbieket korábban főleg gyerekkorban használták, mivel általuk sikeresen lehet hatni az állcsontok fejlődésére. A fix fogszabályzókkal a fogak mozgatását, harmonikus fogíven történő elhelyezését lehet elérni, amikor nem az állcsontokban van a hiba. A készüléket a maradandó fogak megjelenése után, általában 12 éves kortól ill. felnőttek esetében használják. 
 
A fémzáras fix készülékek elemei mára jóval kisebbek és ezáltal esztétikusabbak lettek, sőt fém helyett kerámiából is készülhetnek, így a brackett-ek alig észrevehetőek. Szinte láthatatlan megoldás a belső, úgynevezett linguális fogszabályozó: esetében  a belső fogfelszínre kerülnek a zárak. Majdnem minden olyan probléma megoldására alkalmas, mint a külső fogfelszínre helyezett készülék, ám esetében valamivel hosszabb kezelési idővel kell számolni. 

A kivehető fogszabályozó eszközök közül a legkorszerűbb technika az úgynevezett alignerek használata, ezek speciális átlátszó fóliából készülő kivehető sínek. A felnőttek számára kifejlesztett láthatatlan fogszabályzóval nagyon kényelmesen kezelhetők az elsősorban esztétikai problémák: például kusza fogak vagy réses fogazat. „A készülék legnagyobb előnye természetesen a láthatatlanság. A teljesen átlátszó műanyagból készült sínek tökéletesen diszkrétek. Könnyen megszokható a viselésük, így a beszédet, mindennapi életet sem zavarják. Evéshez és fogmosáshoz el kell a síneket távolítani, így a tökéletes egyéni szájhigiénia a fogszabályozó hordása mellett is fenntartható.” – fejti ki Vánkos doktornő.
 
Sokan azért nem vágnak bele a fogszabályozás korántsem feltétlen rögös útjába, mert attól tartanak, hogy hosszú, fájdalmas és sok kompromisszummal járó hónapokkal-évekkel kell számolniuk, mire elérik az áhított eredményt. Szerencsére ez egyáltalán nincs így: gyors, fájdalommentes, higiénikus, kiszámítható és diszkrét megoldások közül válogathatunk – miközben már a kezelés közben is nap mint nap bátran mosolyoghatunk.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy miközben a számunkra legmegfelelőbb kezelési megoldást keressük, feltétlenül alaposan járjunk utána, hogy szakmailag kifogástalan kezekbe kerüljünk, mert sajnos hamis ígéretekkel kecsegtető ajánlatokból sincs hiány a fogszabályozók piacán.

Forrás : mySmile

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!