Veszedelmes viszonyok
Az emberek legtöbbször nem tudnak mit kezdeni a hasonló esetekkel. Nehezíti az ilyen ügyek feltárását, hogy hétköznapi rutinná vált az elhallgatás, tabusítás, mind kisközösségben (mint egy osztály, iskola, vagy család), mind a nyilvánosság szintjén. Amikor pedig szó esik egy ilyen esetről, a tapasztalatom az, hogy nem mélységében, sokkal inkább pikantériájában tárgyalják az emberek. A Szép csendben történetén keresztül ennek a kényes témának a bonyolultabb rétegeit kíséreltem meg feltárni, ahol ráadásul egy olyan ember keveredik gyanúba, aki közel áll hozzánk: az apánk, a munkatársunk, esetleg a mentorunk – Nagy Zoltán, rendező-forgatókönyvíró.
A főszereplő Dávidot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Major Erik alakítja, a 13 éves Nórit az első filmszerepében debütáló Bognár Lulu, Dávid barátait pedig Lengyel Benjámin és Antóci Dorottya (mindketten az SZFE színészhallgatói) játsszák. A fiatalok mellett olyan kiváló színészek szerepelnek a filmben, mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója; Schell Judit, Jászai Mari-díjas színész, a Thália Színház művészeti vezetője; és a Jászai Mari-díjas Szamosi Zsófia, aki szerepelt az Egy nap, a Mindenki és A martfűi rém című filmekben is.
A film rendezője Nagy Zoltán, filmrendező művész MA szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Nagy Enyhén sós című diplomafilmjét a legjobb kisjátékfilm díjára jelölte a Magyar Filmakadémia. A Szép csendben a rendező első nagyjátékfilmje. A forgatókönyv a zágrábi filmfesztiválon elnyerte a „MyFirst Script” workshop fődíját.
A film operatőre a szintén elsőfilmes Gulyás Nándor, látványtervezője Nyitrai Anna (Virágvölgy), vágója Kornis Anna. A forgatókönyvet Nagy Zoltán és Horváth János Antal közösen jegyzik. A Szép csendben a Filmalap támogatásával, a Filmalap Inkubátor programjában, a Filmfabriq gyártásában, a KMH Film és a Vertigo Média együttműködésével készült.
Nagy Zoltánnal, a film rendezőjével, Szentkuty Nikolett beszélgetett a Kultúrpart Trend FM-en futó műsorában 2019. november 13-án:
Forrás: Kultúrpart
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Tippek nyári futáshoz megszállottaknak
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!