Ki akar élni, és ki akar meghalni?
Gyurkovics Tibor 1972-ben bemutatott, fekete humorú sikerdarabja, a Nagyvizit egy kórház sebészetének négyágyas kórtermében játszódik, ahol ki-ki vérmérsékletétől és lelkiállapotától függően viseli el azt, amit a sors és a kórházi személyzet kiosztott rá...
Lehet-e, szabad-e humor nélkül élni? Talán a legkétségbeesettebb, legszívszorítóbb pillanatokban van leginkább szükségünk öniróniára, arra, hogy képesek legyünk önmagunkat egy kicsit kívülről szemlélni. Az élet szeretete, az élet igenlése, az élni akarás a legnagyobb kihívások idején a legerősebb.
„A darabban azt láthatjuk, ahogyan egy zárt helyen, egy kórházi kórteremben négy különböző életkorú beteg miként éli meg a mindennapjait. Egyáltalán nem figyelnek egymásra, és mégis, végig egymással foglalkoznak. Nem mindig egyértelmű, hogy a szereplők közül ki akar élni és ki akar meghalni, amit Gyurkovics Tibor nagyszerű, groteszk humorba ágyazott jellemrajzokkal, jellemfejlődéssel fogalmaz meg. A nézők is könnyen összhangba kerülhetnek az előadással, hiszen a kórházi élmények mindannyiunk életében megjelennek, és látva a színpadon történő eseményeket, egy kicsit talán magunkon is tudunk nevetni. Ennyire sziporkázó tragikomédiát még nem rendeztem. A próbafolyamat során jó karmesterként igyekeztem átadni a színészeknek a bennem megszólaló kottát. A kifejezetten ritmusfüggő darabnak akkor jön ki igazán a humora, ha a témaváltások jó ütemben jelennek meg az előadásban. Kíváncsi voltam, hogy ezt miként tudjuk megvalósítani a színészekkel, és úgy tűnik, hogy ez sikerült Veszprémben.” Rátóti Zoltán, az előadás rendezője
Koncz Gábor a Nagyvizit 1972-es ősbemutatójában is színpadra lépett:
„Később három alkalommal megrendeztem a darabot, töviről hegyire ismerem a művet. Majdnem minden szerepet játszottam már benne, a Veszprémi Petőfi Színház közönsége most az élet során sokat tapasztalt Badariként láthat, aki központi személyiség az egész előadás folyamán. Gyurkovics Tibor karakterei valós történeten alapulnak, sokan magukra ismerhetnek a gyakran groteszk helyzetekben”
Esztergályos Cecília Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész Mária szerepét formálja meg a veszprémi előadásban:
„Imádom ezt a karaktert, mert lehetőséget ad arra, hogy megcsillogtassam a humoros oldalamat. Ő egy egyszerű takarítónő lecsúszott egzisztenciával. Mindent tud mindenkiről, de az élet úgy hozta, hogy ő az utolsó a sorban. A szerepet Módri Györgyi kolléganőmmel felváltva játsszuk majd, akivel tavaly A nagymama című előadásban dolgoztunk együtt. Már akkor is jó érzéssel töltött a vele való közös munka, és bár sajnos most nem egy időben láthat bennünket a közönség a színpadon, de bátran mondhatom, hogy az előadás mindenképpen szórakoztató lesz”
Cservenák Vilmos színművészt a Főorvos szerepében láthatja majd a közönség:
„Végtelenül örülök, hogy a Veszprémi Petőfi Színház tagja lehetek, immár harmadszor. Amikor 1996-ban még főiskolásként először érkeztem ide, rögtön megszerettem a várost. Azóta sok minden megváltozott Veszprémben, a színházban, és természetesen bennem is. Egy valami azonban állandó: mindig hazajövök. Most Gyurkovics Tibor Nagyvizit című darabjában a Főorvos szerepével indul az évadom. Remek darab, remek kollégák, és egy igazán jó karakter”
Forrás: Kultúrpart
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!