Ital a padban – száraz november

2019. 11. 07.
A Kék Pont Alapítvány folytatva a négy évvel ezelőtt elindult kollektív öngondozó projektjét, idén is meghirdeti a „Száraz November – egy hónap alkohol nélkül” című kampányát. 2019-ben a figyelem a felsőoktatás felé fordul. Azt szeretnék, ha minél több felsőoktatásban tanuló hallgató venne részt a kihívásban, és osztaná meg az egy hónapos józansággal kapcsolatos élményeit.

A Kék Pont alapítvány felhívása:

▸ Tisztában vagyunk a kihívás nehézségeivel és azzal is, hogy az egyetemi évek az ivás szempontjából legintenzívebb életszakaszok közé tartoznak.

▸ Tudományos kutatások sora bizonyítja ennek az életszakasznak az ivás szempontjából kritikus jellegét, de legalább ennyire fontosnak tartjuk az egyetemi évek közösségépítő és személyiségformáló pozitív hatását, beleértve a felhőtlen szórakozás és bulizás élményét is.

▸ Annak érdekében, hogy elkerüljük a megbélyegző, morális pánikot keltő és hibáztató kommunikációt, arra kérünk minden résztvevőt, hogy a józanság talajára támaszkodva, higgadt megfigyelőként tekintsen önmaga és közössége alkohol-fogyasztására és ossza meg velünk kihívásának nehézségeit, örömeit és megküzdési stratégiáit!

▸Szeretnénk többet tudni arról, hogy milyen az egyetemi élet az alkohol nélkül, de a legkevésbé sem szeretnénk alkoholmentességet hirdetni vagy túlszabályozást követelni!

 

SZÁRAZ NOVEMBER KAMPÁNY ÁLTALÁNOS LEÍRÁS

Mi ez az egész?
Kreatív mentál-fitness az élethosszon át tartó örömért, a magasabb életminőségért és a generációkon átívelő jó hírnévért!

Mi a célunk?
A mértékletesség erényének és az öngondozás gyakorlatának elmélyítése az alkohol iránti sóvárgásban megtalált tanulságok által. Fontos cél a testi és lelki megújulás, az önismeret fokozása, a vágyak megregulázása, valamint az italozás okozta problémák korai felismerése.

Kinek ajánljuk a részvételt?
Annak, aki legalább hetente egyszer vagy annál többször iszik és szeretne többet megtudni az alkoholhoz fűződő viszonyáról.

Érdemes-e megint, ha tavaly sikerült?
Persze! A sóvárgás még nagyon sok tanulságot tartogat mindenki számára!

Érdemes-e megint, ha tavaly nem sikerült?
Persze! Idén biztosan tovább bírod, a tavalyi év nem kudarc, hanem tanulság idénre nézve!

Ki ne tartson velünk?
A komoly alkoholproblémával küzdő napi nagyivók. Ha ilyen vagy és változtatnál rajta, akkor segítünk, keress minket bátran! Írj ide: info@kekpont.hu

Mi lesz, ha nem bírom ital nélkül?
Ha nem megy, az fontos visszajelzés lesz arra nézve, hogy van mivel dolgoznod, az ivás kezd kicsúszni a kezeid közül. Ha változtatnál, segítünk benne!

Mi lesz velem egy hónapig?
Jó esetben a kezdeti rázós szakaszt követően egy halom pozitív felismerést és tapasztalatot szerzel és egyre jobban érzed magad a bőrödben, új oldalad ismered meg és többet törődsz majd magaddal és másokkal!

Mi történik, ha végigcsinálom az egy hónapot?
Büszke leszel magadra, tele leszel új élményekkel és tanulságokkal, úgy érzed majd, hogy az örömeid ura vagy!

Ki szervezi ezt?
Az egy hónapos akció kampányt 2019-ben is a Kék Pont Alapítvány Biopolitikai Műhelye szervezi

Az segít nekem, ha többen vagyunk?
Igen, nagyon sokat. A Száraz November egy nagy közös utazás, amiben sok esetben egymásra is támaszkodunk majd. Ha tehetitek, szervezzetek közös programokat, osszátok meg egymással az eseményeiteket! Keresd a kapcsolatot a többiekkel a Száraz November - Egymás Közt facebook csoportban, vagy hozz létre te is saját csoportot!

Hol osszam meg, hogy nekem milyen száraznak lenni?
Ha szívesen megosztanátok másokkal is a Száraz November tapasztalatait és élményeit, vagy örömmel olvasnátok mások sóvárgásairól és megküzdési stratégiáiról, akkor blogoljatok, posztoljatok, másoljátok be a linket az eseménybe és tegyétek rá a #szaraznovember2019 és #italapadban hashtaget!

 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!