Állatot minden gyereknek!

Szerző: Szentkuty Nikolett
A legtöbb gyermek életében eljön az a pillanat, amikor saját kisállatot szeretnének. Természetes módon vonzódnak hozzájuk, és ez a lehető legjobb lehetőség arra, hogy a természetet szerető és óvó felnőttekké váljanak.

A gyermeki igényt mindenképp szem előtt kell tartanunk, de legalább ekkora jelentősége van annak, hogy szülőként is tudjuk-e vállalni az állattartás kötelezettségeit. A gyermek szempontjából csak előnyökről beszélhetünk, de a mi felelősségünk, milyen kép alakul ki benne az állatokról, és hogyan tanulja meg az állatokkal való helyes bánásmódot.
Általános ígéret a gyermekek részéről, hogy majd ők fogják gondját viselni a kisállatnak, de mielőtt rábólintunk arra, hogy megosszuk az életünket egy állattal, alaposan át kell gondolni életkörülményeinket, hétköznapjainkat, és hogy mennyire tudjuk majd vállalni azt, hogy az állattartással járó feladatokat nagyrészt valójában nekünk kell vállalnunk szülőként.
Ha viszont belevágunk, csak nyerhetünk, ahogy gyermekünk is:

Felelősségre tanít: Szülői útmutatással már egy egészen kicsi gyermek is meg tud etetni vagy itatni egy kisállatot, ezzel máris sokat tettünk azért, hogy átérezze, mennyire függ az emberi gondoskodástól az állat, és hogy rajta is múlik a jólléte.

Barátság: Az állatok feltétlen szeretete a gyermekek önbizalmát is építi, egyúttal az érzelmi intelligenciájuk fejlődését is segíti.

A javak megosztása: Főként az egyke gyerekek esetében igaz, hogy fejleszti a szociális képességeiket, hiszen mindent szeretnének megosztani kis kedvencükkel, ez pedig a későbbiekben hasznukra válik majd, amikor közösségbe kerülnek, és még a testvérek viszonyán is javíthat – annál is inkább, hiszen az állattal való közös játékot mindenki élvezi majd.

Egészség: A higiéniára természetesen fontos nagy figyelmet fordítani, ám tény, hogy az állatok társaságában felnövő gyermekek immunrendszere sokkal erősebb, hiszen könnyebben megküzdenek a kórokozókkal. Ezen felül például a kutyasétáltatás kifejezetten jó sportolási és mozgási lehetőséget biztosít a nagyobb gyerekek számára. Egyes kutatások szerint az állatszőr jelenléte megerősíti a gyermekek tüdejét, így kisebb valószínűséggel alakul ki náluk asztma.

Társaság: A magány érzését nem fogja megtapasztalni az a gyermek, akinek mindig ott van a közelében egy állat. Ez sokat segíthet az óvodába vagy iskolába való beilleszkedéskor is, ha a gyermek fél a közösségtől, vagy még nem találta meg a barátait.

Stresszcsökkentés: A gyermekeket is éri stresszhatás, amire kiváló megoldást nyújt az állatok jelenléte, ami megnyugtatja őket. Ezzel akár az alvásproblémák is megoldódhatnak.

Gondoljuk át, és ha lehetőségeink engedik, ne féljünk megosztani az életünket az állatokkal. Amennyiben otthon nincs lehetőségünk állatot tartani, figyeljünk arra, hogy a gyermek számára ne ismeretlen, félelemkeltő lények legyen az állatok, hanem - a megfelelő szabályok betartásával – barátként, nyitottan közelítsék meg őket.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!