Mi különbözteti meg eredetét,jellegét, kezelését, a javulási esélyeket tekintve a serdülő- és felnőttkori dadogást a gyermekkoritól, egyáltalán következik-e egyikből a másik?

A legfontosabb eltérés, hogy egy felnőtt dadogónak már rárakódtak a személyiségére, ott vannak a tudatában különböző elhárító mechanizmusok, szorongások, miközben egy dadogó kisgyermekre ez még nem jellemző. Az említett gátlások csak idővel jelennek meg, és évről évre fokozódhatnak. De olyan, logopédiai értelemben vett dadogás, beszédfolyamatosság-zavar, amely felnőttkorban alakul ki, mindenféle gyermekkori előzmény nélkül, valójában nem nagyon létezik. A hozzánk kerülő felnőtt dadogók szinte mindegyike – valamilyen formában – gyermekkorában is dadogott.

Vagyis akkor nem alakulhat ki dadogás stressz, trauma hatására, mint ezt a filmekben látni?

Hatalmas tragédia hatására ritkán előfordulhat ilyen, azonban itt minden esetben pszichés jelenségről van szó. Ez a fajta dadogás-tünet a tragédia feloldásával el is tűnik.

Mi okozza a dadogást?

A legegyszerűbben talán úgy tudom megmagyarázni ezt, hogy képzeljünk el egy nagy zsákot, amibe mindenféle atipikus beszédfejlődési problémát beletöltünk a dadogástól kezdve a diszlexián és a diszgráfián át a hadarásig, ezt jól megrázzuk, aztán kijön belőle valami, vagy sokszor semmi észlelhető. Vagyis egyértelmű válasz nincs a kérdésre. Tudjuk, hogy genetikai hátterű rendellenességről beszélünk, de a „dadogó-gént” még nem találták meg, és egyértelmű organikus eredetet sem fedeztek fel a jelenség mögött, azt leszámítva, hogy neurológiai jellegű probléma is meghúzódhat a háttérben.

Jellemzően mikor jelenik meg a probléma?

Létezik úgynevezett kisgyermekkori dadogás, ami általában három éves kor környékén jelentkezik, és nagyjából egy féléves időszakot fed le. Ez természetes jelenség, ami idővel elmúlik: a legjobb, ha a szülő ilyenkor semmit sem reagál a beszéd megakadásaira, nem kelt beszédfélelmet a gyermekben. Amennyiben az említett fél évnél tovább is jelentkeznek a tünetek, akkor viszont szakemberhez kell fordulni. Ha a gyermek tartósan is dadog, különböző terápiákkal lehet javítani a helyzeten, hogy a probléma tünetmentessé váljon.

Vagyis a probléma alapvetően gyógyíthatatlan, és a dadogó ember élete végéig dadogó ember marad?

Nagyon leegyszerűsítve igen. De, mint említettem, a dadogást lehet kezelni és irányítani, és ha létrejöhet a tünetmentesség, akkor idővel a hosszabb évek alatt ráépülő stressz is csökken. Ehhez természetesen terápiára, illetve a környezet elfogadó hozzáállására is szükség van. A gyerekek részére léteznek kifejezett gyermekterápiák, jellemzően művészeti eszközökkel – így énekléssel, tánccal – és logopédiai módszerekkel. Artikulációs, légzési gyakorlatokkal oldható a feszültség. A beszéd megakadásának gyakoriságától és időtartamától függően enyhe, középsúlyos és súlyos eseteket különböztetünk meg. A terápia célja, hogy minél ritkábban és minél rövidebb időre akadjon meg a beszéd. Mi az úgynevezett szülőcsoportos terápiában hiszünk, ahol logopédus és pszichológus foglalkozik a gyerekekkel és a szülőkkel is.

A szülőkkel miért kell külön foglalkozni?

Mert nekik is tudniuk kell, hogyan reagáljanak, és hogyan ne reagáljanak a gyerekük dadogására, emellett pedig fontos, hogy együtt is tudjanak gyakorolni. A dadogás láthatatlan fogyatékosság: ott áll előttünk egy nagyon jól szituált, aranyos kisfiú, de amikor meg kell szólalnia, súlyos esetben görcsbe rándul az arca, feszes lesz a nyaka, és ezt sokan nem tudják jól kezelni, így megijednek, kínjukban nevetni kezdenek, netán mérgesek lesznek. Vagyis a dadogás elfogadását is meg kell tanulni. Nagyon fontos például, hogy a környezete ne szólongassa a dadogó gyereket, hogy „mondd ki még egyszer”, vagy „lassabban”, és főleg, hogy ne fejezze be a dadogó helyett a szavakat, mondatokat. Utóbbi különösen nehéz, hiszen ösztönösen segíteni akarunk – viszont a dadogók ezt türelmetlenségként élik meg, és jellemzően nagyon nem szeretik.

A pszichológusra pedig az említett gátlások miatt van szükség?

A dadogás következtében rárakódik a személyiségre egyfajta beszédfélelem, amely széles spektrumban tudja befolyásolni a dadogó ember életét a pályaválasztás, a párkapcsolatok, a szociális viszonyok terén. Radikális esetben a beteg akár teljesen ki is tud maradni ezekből, és önállótlanság, beszűkültség is kialakulhat, hiszen gyakran még a felnőtt dadogó is kerüli a beszédhelyzeteket, és inkább megkéri a feleségét, hogy ő hívja fel a szerelőt. Érdemes megjegyezni, hogy léteznek emellett rejtett dadogók is, akik enyhe dadogók lennének, és a nehézségeik tudatában a számukra félelmetes szavakat, kezdőhangokat elkerülik, kiiktatják, szinonimákra cserélik. Ez néha annyira eredményes, hogy még a saját közvetlen környezetük sem tudja, hogy dadognak, viszont ez a megoldás is folyamatos stresszt, lelki feszültséget eredményez. Egy ideális terápiás helyzetben ugyanakkor sikerélmények érik a dadogót, rájön, hogy tud tenni a problémák ellen, így a beszédfeszültségek is csökkennek. Ha ez mégsem történik meg, szükség van pszichológus segítségére is, hogy kettéválasszuk a lelki tényezőket és a beszéd fizikai megvalósulását. Ugyanakkor sajnos ritkán van lehetőség arra, hogy egyszerre vegyenek részt az érintettek olyan terápián, amely egyszerre koncentrál a beszéd fizikai részére, illetve a lelki oldalra. n