Szimpatika – Staycation anyaszemmel, avagy nyaraljunk otthon!

A nyári szünetben az a jó, hogy laza napok követik egymást, nincs kötelezettség, és annyi mindenre van ideje a gyerekeknek, ami fontos. Lehet későn kelni, ráérősen reggelizni, lehet egész nap egy szál fürdőnadrágban játszani a kertben, lehet órákat olvasni egy fára akasztott függőágyban, lehet dinnyét vagy palacsintát ebédelni, és ha úgy jön ki a lépés, ez akár már vacsora is lehet. Tíz hétig lehetnek mezítláb, és nem kell tudniuk milyen nap van vagy mennyit mutat az óra.

Persze mindez akkor igaz, ha kisgyerek vagy, és olyan szerencsés, hogy van olyan szülőd, nagyszülőd, aki ráér a nyáron időt adni neked. Igazi, semmittevős időt, legalább néhány hétig, amikor nem kell táborba rohanni, nem kell órákat várost nézni a családi nyaraláson, és otthon vagy a nagyinál „nyári üzemmódban” lehet élvezni a vakációt.

Nálunk már csak két érintett van ebből a szempontból, hiszen a négy nagyobb gyermek vagy dolgozik, vagy már nem ez jelenti számukra a nyári pihenést. Réka és Dávid is természetesen volt két-három táborban, hiszen mi sem tudjuk sajnos biztosítani a felügyeletet az egész szünidő alatt, de amikor megoldható, mi idén is, mint sok-sok előző évben az otthoni nyaralást választjuk. Most már a nevét is tudom, úgy hívják szép angol szóval, hogy staycation. Olyan dolgokat lehet ilyenkor csinálni, amire év közben nincs lehetőség, vagy nem fér bele a szoros napirendbe. Csillagtúrákat lehet tenni, akár 200 km-re is, de ha ahhoz van kedvünk, akkor napokig ki sem mozdulunk a saját kertünkből. Lehet együtt sütni-főzni órákig, gasztrokalandot hirdetni a világ körül, vagy kipróbálni az otthoni spa-élményt, kertből szedett virágszirmokkal egy teraszon felállított dézsában akár a csillagos égbolt alatt. Az ágyunk a jól megszokott, a konyha kézreáll, nem kell be- és kicsomagolni, és a szállásért nem fizetünk semmit. Lehet, hogy nincs rend, vagy nem megy a mosógép, de anya és apa is ráér építeni, festeni, mozizni, játszani, lazulni, bármit csinálni...

Júniusi írásomat több kritika is érte, amelyben személyes használati útmutatómat osztottam meg kamasz és kisfelnőtt gyermekeinkkel kapcsolatban, úgyhogy ezen íráshoz kapcsolódva szeretnék néhány pontosítást tenni. Úgy tűnhet a soraimat olvasva, mintha nálunk minden a kamaszok kénye-kedve, aktuális állapota szerint történne, és én beletörődve gyakorolnám az elfogadást. Nem írtam az ALAP ÉRTÉKRENDről, ami nekem annyira természetes, hogy eszembe sem jutott leírni, és szerencsére a gyerekeinknek sem jut eszébe erről az általunk lealapozott útról nagy ívben letérni.

Tizenhat év példamutatás és értékrendátadás azért elég kell legyen ahhoz, hogy a tisztelet, az alázat, a becsület, a szeretet, az elfogadás, az egészséges kíváncsiság és tenni akarás határozza meg az életüket, a tetteiket és a viselkedésüket akár velünk szemben, akár bármelyik embertársukkal szemben. Továbbra is úgy gondolom, hogy eljön az a kor, amikor szárnynyesegetés nélkül kell hagyni szárnyalni őket, mert ha igazán jól megtanítottuk repülni, akkor tudja merre és meddig mehet, és azt is, hogy honnan indult útnak. Akár zuhanórepüléssel, akár a szellők szárnyán vitorlázva, de a családi fészekbe mindig visszatérnek erőt meríteni, vagy éppen erőt adni, ha úgy hozza a sors...