Szimpatika – Fesztiválozni csak mértékkel!

Én is féltem a gyerekeimet, amikor közelegnek a fesztiválok. De nem a drogtól, az alkoholtól és pláne nem a bulitól. Sokkal inkább féltem őket az emberi gonoszságtól, a közösségi médiától vagy akár a közlekedéstől, és ezek a veszélyek sajnos egész évben jelen vannak az életükben...

Évekkel ezelőtt a kamaszodó gyerekeim miatt– elég nagy küzdelem árán, de – örökre letettem a cigarettát, és mára kiemelten figyelek arra is, hogy ne legyen a mindennapos alkoholfogyasztás elfogadott. Az ünneplésnek, a bulinak, az együttléteknek legyen meg a maga ideje.

A nagyobb gyerekeim idén már több fesztiválon részt vettek, és élményekkel feltöltődve jöttek haza. A Bánki-tóhoz például elvittem őket kocsival, mert a sátorral, a hálózsákokkal és a hátizsákokkal annyi cuccuk volt, hogy megsajnáltam őket. Amikor elbúcsúztam tőlük és „átadtam” őket a barátoknak, pillanatok alatt elvegyültek a fiatal ismerősök és az ismeretlenek között. De jó volt így látni őket! Csak annyit mondtam nekik: mértékkel...

Legutóbb a Művészetek Völgye Fesztiválra ment a család, hiszen magam is felléptem két helyszínen, ezért jöhettek a kisebbek is. Kapolcs pedig családi szemmel is minden korosztálynak príma szórakozás! El kell mondanom, hogy mindkettő nagyon fenntartható fesztivál, amitől az ember tényleg komfortosan érzi magát. A repoharaknak és a lebomló étkészleteknek köszönhetően kevesebb a szemét az utakon, a színpadok körül. A Bánkitó Fesztivál fiatalosabb, de azt hiszem, ott nem is én vagyok a célcsoport. Ahogy sofőrként elnéztem a bulizó fiatalokat, eszembe jutottak első fesztiválos élményeim...

Több mint 25 éve történt, mikor Bence barátommal először mentem fesztiválozni a Szigetre, amit akkor talán még Diákszigetnek hívtak. Bence osztálytársai is kint voltak egész héten és felajánlották, ha ott szeretnénk aludni, náluk van még hely a sátorban. Eljött a hajnal, mi elfáradtunk, majd a Diáksziget sötét fái alatt megkerestük a sátrakat, Bence rámutatott két sátorra és megnyugtatott:
– Mindent megbeszéltem, ha reggel keltek, hivatkozz rám! Mondta a lány és a fiú nevét, majd bemászott a szemben lévő sátorba.

Reggel, amikor már nagyon meleg lett, mindenki ébredezett. Én ránéztem a mellettem lévő srácra, aki értetlenül nézett vissza. Megnyugtattam, hogy én vagyok Bence barátja és egyből megköszöntem, hogy befogattak éjszakára. A barátnője már nem annyira kedvesen kérdezte, hogy én valójában mi a fenét keresek itt, és ki az a Bence? Majd ráparancsolt a pasijára, hogy lépjen már valamit és távolítson el engem. Fiatalos lendületemnek köszönhetően kínos köszönések közepette villámként távoztam a sátorból. Ahogy bújtam kifelé, Bence barátommal találtam szemben magam, aki mindösszesen annyit mondott: – Bocs, eltévesztettem a sátrakat!

Irgalmatlan gyorsan hagytuk el a terepet, és bevallom, egész nap röhögtünk a történteken...