A vörös és a fehér hús fogyasztása egyaránt ártalmas a koleszterinszintre

A kutatókat is meglepte a Kaliforniai Egyetem Gyermekkórházának Oaklandi Kutatóintézete (CHORI) vezetésével készült kutatás eredménye, amely szerint mind a vörös, mind a fehér hús nagy mennyiségű fogyasztása magasabb koleszterinszintet eredményez, mint a hasonló mennyiségű növényi fehérje fogyasztása.

Ez a hatás független volt attól, hogy az étrend tartalmazott-e nagy mennyiségben telített zsírokat vagy nem.

„Amikor ezt a tanulmányt terveztük, azt vártuk, hogy a vörös hús jóval károsabb hatással lesz a koleszterinszintre, mint a fehér hús, és meglepődtünk, amikor nem ez derült ki. Hatásuk a koleszterinre azonos, ha a telített zsírszintek azonosak" - mondta Ronald Krauss professzor, az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban közzétett tanulmány egyik szerzője.
A tanulmányozott húsok között nem volt feldolgozott hús - például virsli vagy császárszalonna -, legelőn tartott szarvasmarha húsa, sem pedig hal - tette hozzá.
A tanulmány eredménye azt jelzi, hogy az eddig véltnél hasznosabb a húsfogyasztás korlátozása a koleszterinszint csökkentése érdekében. A növényi fehérjék a legegészségesebbek a koleszterint tekintve - derítették ki a kutatók.
A vöröshús-fogyasztás népszerűtlenné vált az elmúlt néhány évtizedben, amikor kapcsolatban hozták a szív- és érrendszeri betegségek növekvő kockázatával. Az amerikai kormány étrendi ajánlásai a baromfifogyasztást bátorították, mint a vörös húsnál egészségesebb alternatívát.
Egészen eddig nem volt azonban átfogó összehasonlítás a vörös, a fehér hús és a nem hústermékekből származó fehérjék hatásáról a koleszterinszintre - magyarázta Krauss.
A nem hús eredetű fehérjék, a zöldségekből, tejtermékekből és hüvelyesekből származó fehérjék bizonyultak a legelőnyösebbnek a koleszterint illetően - tette hozzá.
 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!