Nem elhanyagolható szűrővizsgálat

A szexuálisan aktív, nem állandó párkapcsolatban élő felnőtteknek legalább évente egyszer részt kellene venniük nemi betegségekkel kapcsolatos vizsgálatokon, ám bizonyos esetekben a nagyobb gyakoriság is szükséges lehet – hívja fel a figyelmet Dr. Tamási Béla, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján működő Országos STD Centrum helyettes vezetője. Élete során legalább egyszer szinte mindenki elkap valamilyen szexuális úton terjedő betegséget, de korai felismeréssel kivédhető, hogy a fertőzések hosszú távon méhnyakrákot vagy meddőséget okozzanak – mondja a szakember.

 Dr. Tamási BélaA 16 és 35 év közötti korosztály a leginkább veszélyeztetett, a közelgő nyári időszak pedig különösen kedvez a fertőzések terjedésének – emeli ki Dr. Tamási Béla. A szakember megfigyelése szerint ebben az évszakban felszabadultabbak és kevésbé óvatosak az emberek, gyakoribbak az alkalmi kapcsolatok, ami érzékelhető a szexuális úton terjedő fertőzésekkel foglalkozó STD Centrumot felkeresők számának szezonális emelkedésében is.

Dr. Tamási Béla hangsúlyozta, a nemi úton terjedő kórokozók nagyon érzékenyek, a külvilágban gyorsan elpusztulnak, ezért a közhiedelemmel ellentétben ezek többségét nem lehet strandon, közös törölközőhasználattal vagy a mosdóban elkapni. Az elsődleges megelőzési lehetőség az óvszer, de az sem árt, hogyha egy új kapcsolat kezdetén a pár mindkét tagja részt vesz egy szűrővizsgálaton.

A vizsgálatok gyakoriságáról szólva azt javasolja, hogy mindenki a szexuális szokásaihoz mért rendszerességgel látogasson el a szűrőközpontokba: akik gyakran váltják a partnereiket, azoknak akár háromhavonta is érdemes lehet vizsgálatra járni, de minden, szexuálisan aktív, nem állandó párkapcsolatban élő felnőttnek évente legalább egyszer jelentkeznie kellene a nemigyógyászoknál. Továbbá tünetek esetén, védekezés nélküli vagy rizikósnak gondolt együttlét után mindenképpen érdemes azonnal orvoshoz fordulni, mert az idejében felismert fertőzés hatékonyabban gyógyítható, mint a komplikációkkal járó esetek. A HIV, gonorrhoea és a szifilisz szűrése térítésmentes, a HPV és a chlamydia vizsgálata azonban fizetős.

Azért is fontos a szűrés, mert a leggyakoribb szexuális úton terjedő fertőzések közé tartozó chlamydia és a gonorrhoea például az esetek 50-70 százalékában tünetmentes, ám a baktériumot ilyenkor is tovább tudjuk adni – emeli ki Dr. Tamási Béla hozzátéve, hogy hosszabb távon mindkét fertőzés meddőséghez vezethet, mivel hegesedést okoznak, hatásukra összenövések alakulhatnak ki a nemi szervekben. Ha mégis jelentkeznek tünetek, akkor ez a nők esetében főként a méhnyak vagy a kismedence gyulladását jelenti.

Férfiaknál a chlamydia és a gonorrhoea is általában húgycsőgyulladást okoz, ami a húgycső váladékozásával, illetve fájdalmas vizeléssel jár. A fel nem ismert szifilisz hosszú évek alatt keringési és szívproblémákat, idegrendszeri károsodást is okozhat, korai stádiumban pedig jellegzetes bőrtünetekkel jár, így nagyobb eséllyel jut el orvoshoz a páciens, mint egy tünetmentes fertőzéssel.

A nemi úton terjedő fertőzések közül a klinikán működő Országos STD Centrumban 2017 május eleji adatokhoz képest húsz százalékos emelkedést mutat a szifiliszes esetek száma, még a gonorrhoea-fertőzésből több mint dupláját szűrték 2019 ugyanezen időszakában. A szakember szerint ennek nem csak az az oka, hogy a fertőzések ténylegesen gyakoribbá váltak, hanem az is, hogy a nemigyógyászok és a felvilágosító munka hatására többen ismerik fel tüneteiket és fordulnak orvoshoz. Kiemelten fontos, hogy a szűrővizsgálatok során ne csak a nemi szervekből történjen a szűrés, hiszen orális vagy anális aktus során ugyanúgy lehet fertőződni. Éppen ezért javasolt, hogy a szűrésre jelentkező felkészüljön a szexuális szokásaira vonatkozó kérdések megválaszolására, hiszen ezzel a szűrés nagyban pontosítható. Az STD centrumokban dolgozó szakemberek természetesen diszkréten kezelik a vizsgálatokon elhangzott személyes információkat.

A chlamydia és a gonorrhoea antibiotikummal jól kezelhető, ám a terápia kizárólag akkor hatékony, ha nemigyógyász szakorvos által felírt gyógyszert szedünk, az otthon, fiókban fellelhető antibiotikumok alkalmazása tilos, ráadásul hatástalan. Főleg a gonorrhoea esetében a kórokozó az idők folyamán számos antibiotikum ellen vált ellenállóvá, így rendkívül fontos a célzott kezelés. A szifilisz is maradéktalanul gyógyítható a penicillin egy fajtájával, ami azonban csak nemigyógyászati rendeléseken hozzáférhető, injekció formájában.

A HPV-t, azaz a humán papillomavírust szintén a leggyakoribb szexuális úton terjedő kórokozók között tartják számon. A vírus közvetlen nyálkahártya-kontaktussal, nemi aktus útján terjed, de bizonyos típusai bőr-bőr érintkezéssel is fertőznek. Fokozott veszélyt jelent a sok szexuális partner és a túl fiatalon kezdett nemi élet; ugyanakkor a monogám párkapcsolat sem kizáró tényező, mivel nem garantálható, hogy a partner nem fertőződött korábbi kapcsolataiban. Több mint 130 típusa van, ezek közül a rosszindulatú daganatokért, például a méhnyakrákért felelős magas kockázatú törzsből úgy tizenöt létezik. Nemi szerveken, végbélnyílás környékén megjelenő szemölcsöket és bőrelváltozásokat kizárólag az alacsony kockázatú vírustörzsek okoznak, a rosszindulatú daganatot okozó típusok (pl. HPV 16 és 18) észrevétlenül indítják el a kóros sejtburjánzást a szervezetben.

Dr. Tamási Béla hangsúlyozza, pozitív HPV-teszt esetén szoros orvosi kontroll szükséges, ám az esetek 80-90 százalékában a fertőzés átmenetei jellegű, ami azt jelenti, hogy egy év után az immunrendszer felülkerekedik, és a vírus eltűnik a szervezetből. Leszögezte ugyanakkor, hogy a magas rizikójú HPV-törzsekkel való fertőzés esetén hosszú évek alatt szinte észrevétlenül fejlődhet ki a méhnyakrák a szervezetben.

A szakember szólt arról is, hogy a HPV a legújabb kutatások szerint a fej-nyak-régióban, illetve a végbélben kialakuló tumorok hátterében is állhat. A HPV fertőzések megelőzésében a védőoltás kiemelt fontosságú: alkalmazásával megelőzhető a daganatos betegség kialakulása, és az összes HPV fertőzés közel 80 százaléka megelőzhető. A védőoltás nemtől és kortól függetlenül bárkinek javasolható, aki aktív nemi életet él.

 

Forrás : Semmelweis.hu  Haszon-Nagy Zsófia
                                           Fotó: Kovács Attila            

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!