Csúcstechnológiás hibridműtő Szegeden

2019. 05. 13.
|
Érkatéteres és nyitott idegsebészeti beavatkozások elvégzésére egyaránt alkalmas, robotkarral működő hibridműtőt alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - jelentette be Rovó László rektor kedden a Tisza-parti városban.

Az orvosprofesszor a több mint kétmilliárd forintos beruházást bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a tervek szerint az őszre elkészülő új műtő olyan világszínvonalú ellátást biztosít a régióban élők számára, amely eddig csak Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban volt elérhető.
Fendler Judit, az SZTE kancellára közölte, az egyetemen folyó, uniós és kormányzati támogatásokból megvalósuló fejlesztések mellett az új műtő kialakítása az egyik első olyan beruházás, melyet saját forrásaiból valósít meg az intézmény, az állami egészségügyi szektorban szinte egyedülálló módon tízéves bérleti konstrukcióban, a Merkantil Bank közreműködésével.
Barzó Pál, az SZTE idegsebészeti klinikájának vezetője elmondta, az új műtő alkalmas lesz arra, hogy a dél-alföldi régióban élő 2-2,5 millió ember agyi érelzáródás esetén hat órán belül olyan ellátást kapjon, amely életmentő, illetve jelentősen javítja a páciensek későbbi életminőségét.

A hibrid műtőben a beteg mozgatása és szállítása nélkül, egyazon időben, egyazon berendezésen bármilyen sebészeti és/vagy katéteres eljárás, illetve többlépcsős vagy más módszerekkel igen nagy kockázatúnak minősülő beavatkozások is elvégezhetők. elvégezhető. Ezáltal a komplikációk könnyebben elháríthatóak, és a betegellátás hatékonyabbá válik.

A világszínvonalú műtő segítségével a magasabb rizikójú – sokszor akut panaszokkal jelentkező – betegek számára is megoldhatóvá válnak olyan beavatkozások, amelyeket korábban a várható szövődmények miatt kivitelezhetetlen volt nyitott műtéti technikával elvégezni. Lehetőség nyílik arra, hogy egy nyitott idegsebészeti műtét során jelentkező komplikáció esetén érkatéteres eljárással helyreállítsák az agyi véráramlást. De ugyanígy a katéteres eljárás során jelentkező vérzés ellátása is megkezdhető helyben negyedórán belül egy nyitott műtét során.

Oroszné Vincze Rita, a Siemens Healthcare Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a világon mintegy 1200 hibrid műtő működik, ezek többségében azonban szív-érrendszeri beavatkozásokat végeznek.

A szegedi műtőkomplexumba Magyarország első robotkarral működő Siemens Healthineers ARTIS pheno berendezése kerül. A szükséges terápiától függően az angiográfiás készülék a legoptimálisabb helyre pozícionálható, így akár a nyílt műtét alatt is alkalmazható. Ez a tény lehetővé teszi, hogy új műtéti technikákat is kidolgozzanak a szegedi klinikán. A rendszer képes az érfestés mellett koponya CT felvételeket is készíteni, sőt képes az egyes agy területek vérellátását is meghatározni, ami nagy segítséget jelent az agyi érelzáródásban – stroke-ban – szenvedő beteg sürgős ellátásában.

Erre az új technikára alapozva egyik pillanatról a másikra új dimenzióba kerülhet a dél-alföldi, storke-ban szenvedő betegek akut ellátása, mint a thrombectomia és az aneuryma okozta agyvérzések gyógykezelése. Mindemellett a különböző diagnosztikai képalkotó módszerek (ultrahang, CT, MR felvételek) egyidejű felhasználásával szinte milliméter pontosan képes navigálni az ellátást végző orvost a beavatkozás során. Ezen tulajdonságainak köszönhetően jelentősen csökkenthető a sugár- és kontrasztanyag dózis is, illetve a korszerűbb műtő növeli a gyógyítás hatékonyságát.

Európában ötnél kevesebb olyan intézmény van, ahol a területen piacvezető cég robotkarral működő képalkotó berendezését idegsebészeti műtétekhez használják. A berendezés hat másodperc alatt képes átfogó képet készíteni a műtéti területről, egyaránt kiváló képminőséget nyújt a lágy részekről és a csontokról is. A megoldásnak köszönhetően csökken a műtéti idő és szövődmények száma, javul a betegbiztonság.

Ez lesz az első olyan Siemens Healthineers Bemutató Centrum, ahol idegsebészeti, onkológiai, valamint intervenciós radiológiai beavatkozásokat végeznek majd, minimál invazív módon. A centrum ünnepélyes átadása 2019 szeptemberében várható.

 

Forrás: MTI

 

Szeptemberi akció

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 570 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C Plus® liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 495 Ft

58,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízű

30 db

2 045 Ft

68,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bioextra Grapefruit mag kivonat

20 ml

1 435 Ft

71,8 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 225 Ft

122,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 530 Ft

117,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

885 Ft

88,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® szopogató tabletta

20 db

1 560 Ft

78 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 420 Ft

710 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 850 Ft

37 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 070 Ft

41,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 070 Ft

1628 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-TEVA 3 mg/ml szirup

100 ml

1 590 Ft

15,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte filmtabletta

20 db

1 890 Ft

94,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 270 Ft

27 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 670 Ft

104,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resist vízálló sebtapasz

28 db

640 Ft

22,9 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 880 Ft

18,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dona® 1500 mg por belsőleges oldathoz

20 tasak

3 235 Ft

161,8 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dipankrin® Optimum 120 mg gyomornedv-ellenálló filmtabletta

60 db

1 995 Ft

33,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el