Szimpatika – Cantata Profana

Amikor a fiaim még kicsik voltak, és reggelente autóval vittem őket oviba-suliba, volt egy erre a célra összeállított CD-nk. Ezen a legtávolabbról sem gyerekeknek szóló zenék voltak, a lemez a progresszív rock, sőt a punk nagyjainak dalaiból állt. Szerepelt rajta mind a hazai, mind a nemzetközi élvonal – Lou Reed Sweet Jane-je, a Neurotic Soha nem látott hölgye, az Inner Circle Bad Boysa is helyet kapott a válogatáson, no meg persze a legjobb Stones, LGT, és Balaton dalok. Nem mintha a gyerekeim nem hallgattak volna otthon Kalákát és Halász Juditot, de a reggeli menet tartalmazott egy meglepetés faktort, mert a bordó szedánunk hol tűzoltóautóvá, hol X szárnyú vadászgéppé változott, és ilyen komoly bevetéshez más fajta zene illett.

Aztán a CD unalmassá vált, a pótléknak szánt kereskedelmi rádiók meg hallgathatatlanná, elsősorban a hírblokkjaik miatt – ugyanis akkoriban érzett rá a média, hogy a tömegfogyasztókat az időjárás mellett kizárólag a balesetek, gyilkosságok és katasztrófák érdeklik, ezeket viszont én nem tartottam gyerekkompatibilisnek…

Emlékszem, egy szép tavaszi reggel volt, amikor minden bátorságomat összeszedve eldöntöttem, hogy megpróbálom megbarátkoztatni fiaimat a klasszikus zenével, és amikor kifordultunk az utcából, bekapcsoltam a Bartók Rádiót. Kicsit tartottam tőle, hogy a névadó valamelyik komolyabb opusza fogad majd (nem biztos, hogy reggel 7:30-kor egy Mikrokozmosszal érdemes indítani a műfajjal való ismerkedést), de hál’ Istennek valami sokkal könnyebb – talán Mozart – ment, amitől reggeli expedíciónk még filmszerűbbé vált, mintha pop-rock szólt volna. Hiszen ne felejtsük el, mindannyian rengeteg klasszikus zenét hallgatunk, csak elsősorban a moziban, ahol szinte észre se vesszük, hogy az esetek nagyrészében szimfonikusok húzzák az űrhajó-, kalandor-vagy szuperhősalávalót.

Szóval a mi utazásunk is még izgalmasabb lett ettől. A végső voksot azért az tette le az adó mellett, amikor elkezdődött a műsorban a nyereményjáték, amelynek címe Átoperált opera volt, és Star Wars hősökkel behelyettesítve hangzott el egy dalköltemény cselekménye... A gyerekek fetrengtek a nevetéstől, és ezek utána egyre gyakrabban szólt reggelente a Bartók a kocsiban. Végül az állomáskereső úgy is maradt.

Soha nem tanultam igazán zenét, és nem is nagyon értek hozzá, de valahogy a népszerű zenei műfajokat elunva egyre jobban kezdett érdekelni a klasszikus zene, sőt még a kortárs is. Kevés olyan ismerősöm van, aki Ligetit vagy Eötvöst hallgatna a metrón, vagy Kurtágot és Bartókot az edzőteremben – hogy csak a négy legnagyobb, az egész világon ismert, és meghatározó kortárs magyar szerzőt említsem. De vannak olyan órák, időszakok, amikor bele tudok merülni az ő nem feltétlenül harmonikus melódiáikba. Mert általuk kezdek bizonyos dolgokat megérteni. Arról, hogy mit jelentenek ezek a zenék, arról hogy miről is szól egy-egy librettó. Vegyük például a legismertebbet, a fent emlegetett rádióállomás névadójától. Tudják, a szarvassá változott fiúk. Akik már nem térhetnek be az öreg Apó kunyhójába. A lábuk a küszöbön át nem léphet.

Hát igen... Régóta már, hogy üres a hátsó ülés.