Eggyel több lépés minden nap

2019. 02. 22.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

A szűrésekkel kezdődött a fogadkozás részemről is, de még az év végén, hiszen amióta elhagytuk a fővárost, könnyű volt kifogásokat találni, és halogatni az ellenőrző vizsgálatokat, „hiszen nincs panasz, ráér még!” felkiáltással...

A mikor rádöbbentem, hogy évek teltek el, mióta nem látogattam meg a nőgyógyászomat, magamba szálltam és azonnal kértem időpontot. Hiszen beszélhetek én az önvizsgálat és a szűrések fontosságáról nőtársaimnak, ha közben nem tartom be az ajánlott másfél évenkénti vizsgálatot, hitelét veszti a mondandóm. Arról nem is beszélve, hogy az ismeretségi körömben több hölgytársam is tragikus áldozata lett annak, hogy évtizedekig elhanyagolta a szűréseket.

El kell fogadjam, hogy negyven fölött sokkal jobban kell figyelnünk a testünkre, megérdemli, hogy foglalkozzunk vele, hiszen szerencsére egészséges, jól működik, kiszolgál minket és jó lenne megőrizni ebben a formájában. Ehhez fontos a megfelelő táplálkozás és mozgás, a jó levegő, a lelki jóllét és a minőségi énidő.

Családom étkeztetése szerintem rendben van, szerencsénkre nincs szükség speciális diétákra, a gyermekeim ugyan nem biozöldségeken és cukormentesen nőnek fel, farsang révén fánkot is sütök nekik, de igyekszem a mértékre és a kiegyensúlyozott, változatos étkezésre szoktatni őket. A mozgásra sokkal több időt kell fordítsak idén, a sok autózást nem kompenzálja a heti három otthoni torna, ezen változtatni szeretnék! A jó levegő itt adott, és a napi kutyasétáltatás a mozgásba is beszámít jócskán, úgyhogy messzebb kell merészkednem Maiával, esetleg futócipőben...

Ebben a hónapban 44 éves leszek, szóval nem ciki, hogy azt veszem észre, kevésbé jól látok sötétben vezetni, ezért a következő időpontot a szemészhez kérem, és elkezdhetem próbálgatni a szemüvegkereteket. Ehhez ugyan közvetve, de kapcsolódik még egy titkos tervem, miszerint új frizurát vágatok magamnak az évtizedek óta hosszú, általában összefogva viselt copfom helyett.

A házzal kapcsolatos terveimből már sok megvalósult, egy módszeres válogatás, rendszerezés indult el az év végén, szeretném megtalálni – így három és fél év után – mindennek a pontos helyét, szeretnék megszabadulni a felesleges holmiktól, azoktól a bútoroktól és tárgyaktól, amelyek nem okoznak örömöt. Végre kitaláltam a lakókonyhánk élhető és otthonos elrendezését, így a költözés óta negyedszer tetettem át drága férjemmel az étkezőasztal feletti lámpát, aminek most kivételesen tényleg örült, mert használhatta az új gyalugépét egy régi gerenda felújításához. Alakul a rend a kamasz- és gyerekszobákban is, ahol a cél egy kényelmes, trendi, de könnyen rendbentartható, átlátható, praktikus és otthonos tér.

Vannak terveink a kertet illetően is, úgyhogy apának és a fiúknak lesz dolga tavasztól. Nem lesz gond a mozgással vagy a jó levegővel, és ha következetesen betartom, amit elképzeltem, akkor nekem sem fog gondot okozni egy kerítésépítés, térkövezés vagy gerendacipelés. Hiszen pár kilóval könnyebben, néhány hónap edzés után erősebb karokkal, rövidebb hajjal én sem fogok annyira izzadni a nyári hőségben, legfeljebb a szemüvegem alatt...

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
3 841
Aktív eset:
1 300
Gyógyult:
2 024
Elhunyt:
517
Karanténban:
10 763
Mintavétel:
180 152
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.05.29. 07:20

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Májusi akció

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cationorm® műkönny szemcsepp

10 ml

2 535 Ft

253,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Flebaven 1000 mg tabletta

60 db

4 565 Ft

76,1 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax DUO 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 020 Ft

1010 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ophylosa® oldatos szemcsepp

10 ml

1 520 Ft

152 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 590 Ft

215,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 970 Ft

19,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Idelyn Beliema® Effect hüvelytabletta

10 db

3 400 Ft

340 Ft/db
Gyógyászati segédeszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 410 Ft

24,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen® Rapid Forte 400 mg lágy kapszula

20 db

2 250 Ft

112,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resistant vízálló sebtapasz

28 db

680 Ft

24,3 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

2 240 Ft

44,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 240 Ft

26,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 220 Ft

22,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 970 Ft

98,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. márciusi száma!

Ingyenes magazinunkat a képre kattintva töltheti le!
A korábbi számokat ide kattintva érheti el