Február 4 – Rákellenes világnap

2000-ben, Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust, ahol a  résztvevők  február 4-én dokumentumban rögzítették a világméretű összefogást a rák ellen.
A dokumentum tartalmazza mindazon tételeket, melyek a gyógyulást nagymértékben elősegítik, a megelőzés feltételeinek megteremtését, a betegek tájékozottságának fontosságát, a tudatos életvitel jelentőségét, valamint azt, hogy a korai felismerés milyen nagy mértékben befolyásolja a sikeres gyógyulást.

Ez a küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem mindannyiunk közös ügye. Az egyéni felelősségvállalás alól senki sem menthető fel, hiszen hazánk a daganatos megbetegedések okozta halálozásban az első helyen áll.

Mi a rák?

A rák nem egyetlen betegség, hanem egy gyűjtőfogalom, amely száznál is többféle megbetegedést foglal magába. Megkülönböztetünk jó- és rosszindulatú daganatokat: az utóbbiak közös jellemzője, hogy az érintett sejtek ellenőrizetlen szaporodásba kezdenek - károsítva ezzel a környező egészséges szöveteket -, egyes esetekben pedig közeli vagy távoli áttéteket is létrehoznak a szervezet különféle pontjain. Ezeket nevezzük malignus elváltozásoknak, szemben a jóindulatú, benignus tumorokkal, amely nem adnak áttéteket. További különbség, hogy a rosszindulatú daganatok növekedésük során betörnek a környező szövetekbe - más szóval beszűrik a környező szöveteket -, míg a benignus tumorok nem, mert ezek általában kötőszövetes tokkal határoltak.

A daganatos betegségek alapvetően két csoportra oszthatóak, a környezeti és az örökletes, tisztán genetikai okból kialakuló ráktípusokra. Az első esetben alapvetően környezeti faktorok okozzák a rákhoz vezető mutációk felhalmozódását, az erre való hajlamot azonban a genetikai tényezők is növelhetik. A rákkialakulás oka a második esetben túlnyomórészt örökletes: ebben az esetben nem a környezeti, hanem az örökletes tényezők játszanak egyértelműen meghatározó szerepet a rák kialakulásában. A rosszindulatú daganatok nagyjából öt-tíz százaléka tartozik ebbe a csoportba.

A daganatos megbetegedések száma a világ valamennyi országában jelentős emelkedést mutatott az elmúlt évtizedekben. Hazánkban évente mintegy 32-33 ezren veszítik életüket daganatos betegség következtében, jóllehet a daganatok egyharmada megelőzhető lenne. A magyar kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériumának célja ennek érdekében a szűrővizsgálatokon való részvétel növelése.

Az elsődleges megelőzésen túl a prevenció másik fontos elemét a szűrővizsgálatok jelentik, ezért a kormány ingyenes szűrővizsgálatokkal igyekszik megszólítani a lakosságot. A szervezett és célzott népegészségügyi szűrővizsgálati rendszer részeként a 45-65 év közötti nők kétévenként emlőszűrésen, a 25-65 közötti nők egyszeri negatív szűrővizsgálata után 3 évenként méhnyakrákszűrésen vehetnek részt. A népegészségügyi célú méhnyakszűrésen való részvétel növelése érdekében a védőnőket is bevonták a szűrőprogram szervezésébe és lebonyolításába.

2018 év végén elindult az 50-70 év közötti férfiak és nők kétévenkénti vastag- és végbél szűrővizsgálata, melynek részeként eddig több mint 54 ezren kaptak behívót a vizsgálatra. Hazánk úttörő módon indította el egy vizsgálat részeként az alacsony dózisú CT-vel történő tüdőszűrést a tüdőrák felismerésére. Az így történő tüdőszűrés egy most zárult nagy vizsgálatban 25 százalékkal csökkentette a tüdőrákhalálozást a tüdőszűrésen átesett betegek körében.

Ugyancsak jelentős lépés, hogy 2019. január 1-től a női és férfi nemi szervek daganatos betegségeiben szenvedők is bekerültek az adókedvezményben részesülők körébe.

Magyarország kormánya és az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a primer prevenció, azaz a megelőzés mellett tegyenek eleget a népességszintű szűréseken való megjelenésnek, hiszen ezzel segítik a rosszindulatú daganatos betegségek korai felismerését, amely sokszor életet menthet!

 

 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!