Szalagavató

Utálom a szalagavatókat. Elnézését kérek mindenkitől, aki ennek a programtípusnak a rajongója, de én eddigi életemben kizárólag rettenetesen hosszú és unalmas szalagkötő bálokon jártam.

Idén legnagyobb fiam szalagavatójára voltunk hivatalosak. Megnyugtattam, hogy nem leszünk „cikik”, csak diszkréten elmegyünk az eseményre. Visszük az 5 tesóját, a nyolc unokatestvérét, szólnék a nagyiéknak, a dédinek, és Maia kutya sem maradhat otthon. Terveim szerint ez a kicsiny huszonfős társaság mind az ő nevével díszített kis papírzászlókat lengetne, amikor elindul az osztálykeringő. Erre annyit mondott, hogy ebben az esetben nélküle megy le a buli. Természetesen csak viccnek szántam, ő is annak vette, viszont nagyon ódzkodott attól a naptól. Kicsi kora óta nem szeretett szerepelni, pláne nem táncolni. Fess, sportos fiatalember, jól megy neki a matek, és kiválóan gitározik. Persze, a hangszer mögé könnyen el lehet bújni a színpadon! Ami az embernek nem megy, azt nem szereti művelni, hiszen kényelmetlenül érzi magát az adott szerepben. Büszke vagyok rá, hogy a keringőre a végén mégis beadta a derekát. Volt az osztályban egy lány, akivel senki sem akart táncolni. Már-már kezdett kínossá válni az ominózus osztályfőnöki óra, amikor ő habozás nélkül felkérte az osztálytársnőjét, és így mégis táncoltak a bálon. Hősiesen végigküzdötte a koreográfiát, de be kellett látnom, hogy a fiam nem korunk „Fred Astaire-je”.

Az osztálytáncban a fiúk közül többen nem vettek részt, amit a helyszínen értettem meg. A koreográfia egy hiphop résszel indult, ez a stílus tényleg csak azoknak áll jól, akik profi szinten művelik. A végén csak szűk körben érkeztünk a bálba, és a viccelődésem ellenére nem vittük a teljes pereputtyot. A buli végére Ádám még azt is engedte, hogy lefotózzam az anyukájával és a nővérével is.

Szülőként már nem vagyunk kezdők a témában. Bori szalagavatóján minden más volt, lelkes volt, izgatott, és várta a napot. Amikor megjelent a keringőhöz kölcsönzött fehér ruhakölteményben, akkor minden öccse büszkén nézett a nővérére. A lányok nagyobb arányban vannak oda a táncért, a buliért és a pompáért, legalább is a mi családunkban.

Annak idején az osztályom úgy úszta meg a szalagavató körüli mizériát és költségeket, hogy én csináltam a koreográfiát és pár napig elhittem: én vagyok Fred Astaire.