Vérségi kötelékek – anyaszemmel

Nagycsaládban felnőni a legjobb dolog, ami egy gyerekkel történhet, és a „nagy” jelző sokféle családi helyzetre igaz lehet. Ismerek olyan családot, ahol a gyerkőc ugyan egyke, de olyan szoros a kapcsolat az unokatesókkal, nagybácsikkal, nagynénikkel, hogy nagycsaládban érzi magát a gyermek testvér nélkül is. Amikor a kisebb gyermekeimmel voltam várandós, sokat beszélgettünk a már meglévő testvérekkel az érkező kisöcsiről, kishúgiról. A legkisebbnek mindig sokat segített, ahogy a nagyobbak meséltek neki arról, hogy mennyire örültek az ő érkezésének is, és láthatóan sokkal jobban hittek a tesóknak, mint nekem. Anyaként szívmelengető volt látni, ahogy alakult a testvéri véd- és dacszövetség, ahogy bevették a „bandába” nagytestvérnek az addig legkisebbet, mikor megérkezett a kistesó.

Réka lányom érkezése különösen megdobogtatta a testvéri szíveket, lányságából adódóan különösen örültek neki, hiszen a kishúg nagy újdonság volt a sorban érkező fiúk után. Bori lányom minden ultrahang vizsgálatra elkísért, hogy megbizonyosodjon erről, és elhiggye, hogy VÉGRE lesz egy lánytestvére is. Dávidkám a maga három évével pedig annyit fogott fel, hogy nem sok változás lesz, hiszen ő marad anya kisfia, mert a kistesó egy lány…

Ez a kislány most már nyolc éves, és természetesen nem csak Apát csavarja az ujja köré, hanem mind a négy bátyját és a nővérét is. Borzasztóan tudja őket idegesíteni, hiszen beszél és hisztizik, és beszél és nyafog, és beszél és beszél, de mégis megtesznek bármit, amit szeretne, legfeljebb egy kicsit később, mint anya tenné. Óriási segítség nekem, amikor egymásnak segítenek a leckében, a beadandóban, a kikérdezésben vagy a magyarázásban. Dávid és Réka kifejezetten örül, ha nem anya ül le velük az asztalhoz, talán még jobban is figyelnek a bátyjukra vagy a nővérükre, mint rám.

A négy nagy gyerekünk pedig olyan egységet alkot, amit szinte irigykedve nézek, és olyan biztonsággal tölt el, ahogy már most számíthatnak egymásra, ahogy vigyáznak egymásra, és ahogy összezárnak, ha arra van szükség. Természetesen van tesós chatcsoportjuk, ahol jól ki lehet beszélni akár anyát és apát is, és nem mondom, hogy boldog vagyok, amikor egy közös este mind a négyen a telefonjukat nyomkodják, és egyszerre dőlnek a röhögéstől, de aztán rájövök, hogy egymásnak kommentálják Apa poénját vagy az én nem túl trendi reakciómat, és ha utána kapok egy ölelést vagy egy hajborzolást legalább, akkor már nem is haragszom annyira…

Annak pedig kifejezetten örülök, hogy együtt járnak fesztiválra, bulikba és nem kell aggódnom, mert figyelnek egymásra, az alkoholfogyasztástól a flörtölő próbálkozásokon át a hazajutásig. Mindig. Nem könnyű barátként, barátnőként mellettük az biztos, mert van köztük valami nagyon szoros kapocs, amit csak érezni lehet, ami egy kicsit kívülállóvá tesz mindenki mást, még minket, a szüleiket is. Remélem, így marad mindig, és ha Dávid és Réka is elhagyja a kisgyerekkort, azt hiszem lesz hat ember a földön, akik legyőzhetetlenek lesznek együtt…

Nagycsaládban felnőni a legjobb dolog, ami egy gyerekkel történhet, és a „nagy” jelző sokféle családi helyzetre igaz lehet. Ismerek olyan családot, ahol a gyerkőc ugyan egyke, de olyan szoros a kapcsolat az unokatesókkal, nagybácsikkal, nagynénikkel, hogy nagycsaládban érzi magát a gyermek testvér nélkül is.