Kisorsoltuk születésnapi kvízjátékunk nyerteseit!

2018. 10. 10.
|
Szeptemberben ünnepeltük a Szimpatika magazin megjelenésének tizedik évfordulóját. Az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő országos családi folyóirat „születésnapjának” alkalmából egy extra játékkal készültünk Önöknek.

Az ünnepi sorsolás közjegyző jelenlétében zajlott a nemrég felújított Budai Vigadóban. Nem is találhattunk volna ennél megfelelőbb helyszínt, hiszen jubileumi játékunk nyereményfelajánlói között ott találjuk a Hagyományok Házát. Az intézmény október 4. és 7. között egy különleges programsorozattal tért vissza a patinás épületbe. A szakszerű felújításnak köszönhetően az 1900-ban megnyílt Budai Vigadó visszanyerte eredeti pompáját, és a Hagyományok Háza is visszaköltözhetett eredeti, egyben végleges otthonába, a mai kor követelményeinek megfelelő technikai berendezésekkel kiegészülve. Az októberben nyíló épület látogatóit szeretettel várja a Kárpát-medence néprajzi gyűjtéseit őrző Folklórdokumentációs Könyvtár, a Népművészeti Módszertani Műhely, és 70 év után a Magyar Állami Népi Együttes is méltó otthonra talált.


Szerencsés játékosaink egy-egy páros belépőt nyertek a Hagyományok Háza 2019-es rendezvényeire, így a programokon túl személyesen is megtekinthetik a gyönyörű épületet. A sorsoláson részt vett a Hagyományok Háza részéről Tucsni Anna, aki az intézmény októberi és novemberi programjaira hívta fel a figyelmet.

 

Nyereményfelajánlóink között tudhatjuk a Nemzeti Táncszínházat is, amely szintén új épületbe költözik, a Millenáris Parkba. Bár a munkálatok még zajlanak, néhány program erejéig már betekintést nyerhettek a látogatók az intézmény készülő otthonába, ahol az alkotók reményei szerint számos értékes előadást mutathatnak be a közönségnek. Játékosaink hamarosan maguk is meggyőződhetnek erről, hiszen tíz darab páros belépőt is kisorsoltunk az újonnan nyíló Nemzeti Táncszínház nyitóelőadásainak valamelyikére.

Következzen nyerteseink névsora:

Akik páros belépőt nyertek a Hagyományok Háza 2019-es rendezvényeire a Budai Vigadó felújított épületébe:

  • Csehiné Pusztai Szilvia - Budapest
  • Varga Ágota - Budapest
  • Vinczéné Husi Magdolna - Berettyóújfalu
  • Nagy Gabriella - Sárospatak
  • Tibai Mariann - Paks
  • Nagy Miklós Jánosné - Mosonmagyaróvár
  • Szám Zoltán - Tatabánya
  • Dandi Lászlóné - Nagykőrös
  • Baloghné Fekete Gyöngyi - Szolnok
  • Kóczián Józsefné - Budapest

Akik páros belépőt nyertek az újonnan nyíló Nemzeti Táncszínház nyitóelőadásainak valamelyikére:

  • Csányi Klára - Nyíregyháza
  • Drozdikné Rozsi Terézia - Kecskemét
  • Nagy Ibolya - Budapest
  • Krizsánné Földi Hajnalka - Békéscsaba
  • Dancs Zoltán - Miskolc
  • Póczek Éva - Pécs
  • Marinov Tamara - Budapest
  • Nagy Dorisz - Budapest
  • Kováts Enikő - Budapest
  • Hatonyné dr. Vozák Mária - Fót
Decemberi akció

Centrum Energy A-tól Z-ig® filmtabletta

30 db

2 640 Ft

88 Ft/db
Vitaminokat, ásványi anyagokat, ginzeng- és ginkgo biloba kivonatot tartalmazó készítmény felnőtteknek
Pfizer Kft.
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
Étrend-kiegészítő készítmény**

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
Hatóanyagai, a kalcium, D- és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Mucopront 50 mg/g szirup

200 ml

1 620 Ft

8,1 Ft/ml
Megkönnyíti a hörgőváladék felköhögését és kiürülését. Kettős hatásával szabályozza a nyák- és köpettermelést és elfolyósítja azt, így könnyebb felköhögni
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Volteren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 235 Ft

32,4 Ft/g
Csillapítja az ízületi- és izomfájdalmakat akár 12 órán keresztül, és csökkenti azok gyulladását
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 115 Ft

111,5 Ft/ml
Frissíti és megnyugtatja a szemet. A szemfelszín nedvesítésére szemszárazság, égő érzés vagy szemfáradtság esetén. Kemény kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmas.
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Novo C plus® liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 520 Ft

58,7 Ft/db
Természetes összetevőkkel készül, hosszan tartó hatású, és a C-vitamint egy természetes buroknak köszönhetően zsírban oldódó formában tartalmazza. Így kiváló hasznosulást biztosít, és akár kisebb dózis is elég belőle.
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 050 Ft

41 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 1600 NE D3-vitamin tabletta

90 db

1 650 Ft

18,3 Ft/db
A napi szükséges D-vitamin biztosítására az immunrendszerért, a csontozatért, a fogazatért és az izmokért
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

ACC® Instant 600 mg belsőleges por

10 db

2 160 Ft

216 Ft/db
Napi 1 adag segít már a hurutos köhögés kezdetén! Víz nélkül bevehető, így mindig kéznél van hurutos köhögés esetén
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Magnézium 250 mg +B6 filmtabletta

90 db

2 295 Ft

25,5 Ft/db
Napi 1 filmtabletta a magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére. Kiválóan felszívódó magnézium-kombinációt tartalmaz
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Septolete® extra 3 mg/1 mg szopogató tabletta

16 db

1 275 Ft

79,7 Ft/db
Felnőttek és 6 év feletti gyermekek számára javallott gyulladáscsökkentőként, fájdalomcsillapítóként és fertőtlenítőként torok-, szájüregi és fogíny-irritáció kezelésére. Citrom-bodza ízben is
Vény nélkül kapható gyógyszer

Volteren Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 795 Ft

89,8 Ft/db
Enyhíti az izom- és ízületi fájdalmakat, hátfájást, a megfázás és influenza következtében kialakuló fájdalmakat
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bila-Git®. filmtabletta

30 db

1 725 Ft

57,5 Ft/db
Hatékonyan szünteti meg az epeműködéssel összefüggő emésztési panaszokat, így nincsenek többé nehéz ételek.
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 770 Ft

110,6 Ft/db
Fájdalomcsillapító, lázcsillapító, emellett gyulladáscsökkentő hatása is van. Modern lágy kapszulája folyékony formában tartalmazza a hatóanyagot, így akár 10 perc alatt elkezdi csillapítani fájdalmát
Pfizer Kft.
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 860 Ft

3860 Ft/adagoló tartály
Gyors segítség a dohányzás utáni vágy leküzdésében! Diszkrét megoldás a kellemetlen megvonási tünetek enyhítésére. Mérsékli a nikotin utáni vágyat a leszokási kísérlet során.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 085 Ft

104,3 Ft/db
Gyorsan felszívódó lágy kapszula1, mely hatékonyan enyhíti a fejfájást, fogfájást és menstruáció következtében fellépő fájdalmat. 1Diklofenák-kálium tablettához képest
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 665 Ft

55,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (beleértve a hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére. Már az első adag megszüntetheti a panaszokat
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Oscillococcinum® golyócskák

6 adag

1 595 Ft

265,8 Ft/adag
Hidegrázás, rossz közérzet, láz esetén, már az első influenzás tünetektől!
Boiron Hungária Kft.
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

1 785 Ft

892,5 Ft/g
A kiújuló ajakherpesz korai jeleinek és tüneteinek kezelésére: kezeli az ajakherpeszt és a hólyagképződést is megakadályozhatja
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Wick Sinex 05 mg/ml oldatos orrspray

15 ml

1 820 Ft

121,3 Ft/ml
Hatékony orrspray, amely egyetlen adaggal perceken belül, akár 12 órára megszüntetheti az orrdugulást
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

3 215 Ft

107,2 Ft/db
Megelőzi az antibiotikum okozta bélflóra károsodást, csökkenti a hasmenés kialakulásának esélyét, helyreállítja a bélflóra egyensúlyát
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2018. decemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el