Cukorbetegség: Tartsuk szem előtt!

2018. 10. 08.
A mintegy 800 ezer ismert hazai cukorbeteg közül több mint 32 ezer beteg vak vagy súlyosan látássérült, a számuk pedig folyamatosan nő, évente megközelítőleg további ezer ember veszíti el látását a diabétesz miatt.

Dr. Nagy Zoltán ZsoltA diabéteszes retinopátia a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye. Hatására kóros elváltozások alakulnak ki a látóhártya kisereiben, ami látáskárosodáshoz, hosszútávon pedig vaksághoz vezethet – mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt. A Szemészeti Klinika igazgatója a látás hónapja kapcsán hívta fel a figyelmet a betegségre, mely leginkább a rosszul beállított vércukorszint következménye. Bár a kórkép kialakulása megfelelő táplálkozással, rendszeres vércukorméréssel, testmozgással és évenkénti szemfenék vizsgálattal megelőzhető lenne, a 30 és 65 éves kor között kialakuló vakság leggyakoribb oka a fejlett országokban mégis a diabéteszes retinopátia. Megfelelő prevencióval ugyan 95 százalékban megelőzhető lenne a látásromlás vagy vakság, a Semmelweis Egyetem két évvel ezelőtt végzett országos felmérése szerint a cukorbetegek majd egyharmada soha nem volt szemészeti szűrésen.

A diabéteszes retinopátia kiváltó oka az, hogy a cukorbetegség miatt sérülnek a kiserek, kapillárisok érfalai, emiatt elvékonyodnak, áteresztővé válnak vagy elzáródnak, valamint új erek keletkeznek, amelyek gátolják a retina működését. A szövődménybetegség alattomosan és folyamatosan rombolja a látást – hangsúlyozta a klinikaigazgató, leszögezve, hogy az érintetteknek eleinte semmilyen panaszuk nincs, többnyire csak akkor figyelnek fel a retinopátiára, mikor a betegség már előrehaladott állapotban van, és jelentkeznek a látászavarok. A tárgyakat gyakran csak homályosan látják, ha pedig a diabéteszes retinopátiában szenvedők szemének üvegtestjében bevérzések keletkeznek, a betegek hulló koromhoz hasonlító fekete pontokat vagy foltokat látnak. A kórkép általában azoknál jelentkezik, akiknél hosszú évek óta – legalább 5 éve – fennáll valamilyen fokú cukorbetegség, súlyossága pedig egyénenként eltérő lehet, a teljes látását a betegeknek csak egy kis százaléka veszíti el.

A kórkép a páciens cukorháztartásának rendben tartásával, a rendszeres vércukorméréssel, megfelelő táplálkozással – a sok szénhidrát, a túlzott gyümölcs és kenyér, valamint a nagy mennyiségű zsíros ételek kerülésével – és a rendszeres testmozgás beiktatásával megelőzhető. Mindemellett az egyik legfontosabb óvintézkedés az évenkénti szemfenékvizsgálat, rendszeres kontroll mellett ugyanis megelőzhető, hogy egy nagyobb vérzés vagy retinaleválás miatt hirtelen, akár egyik hétről a másikra látásvesztés történjen.

A retinopátia kezelésének alapvető és elsődleges eszköze a lézer. A kezelés során a retinára irányított lézersugarak elpusztítják az újonnan képződött ereket és elzárják a folyadékot áteresztő kóros kapillárisokat. Az időben elvégzett beavatkozás kivédheti a jelentős látásromlást.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt egy intézményen belüli jó gyakorlatra is felhívta a figyelmet: a Szemészeti Klinika ugyanis évek óta együttműködik a II. Sz. Belgyógyászati Klinikával, ahol a cukorbetegeket helyben megvizsgálják az úgynevezett fundus kamerával, a felvételeket pedig eljuttatják a szakembereknek kiértékelésre, így a pácienseknek csak akkor kell külön felkeresni a szakrendelőt, ha az valóban indokolt.

 

Forrás:  Semmelweis.hu

Fotó:   Kovács Attila

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!