„Nem más ember, csak beteg lett” – Így segíthetünk az emlődaganatban érintett nőknek

2018. 10. 02.
|
Címkék: Daganatok  Mellrák 
A betegség általában tabu témának számít, pedig lehet, hogy pont beszélgetéssel, odafigyeléssel vagy kellő érdeklődéssel segíthetünk leginkább egy emlődaganatban szenvedő nőnek. Hogyan lehet valódi segítséget nyújtani a környezetünkben élő érintetteknek? Erről kérdeztük Kónya Ilona klinikai szakpszichológust.

Az emberi természetből adódik, hogy legtöbbször csak a szépről és a jóról szeretünk beszélni, ezért a rossz dolgok ritkábban kerülnek szóba. Igaz ez a különféle betegségeknél is, mint például a mellrák, ami Magyarországon is egyre több nőt érint. Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány és az AVON által közösen elindított Mellünk Egészségéért Védőnői Program egyik fő célja, hogy felhívja a nők figyelmét az emlőrák veszélyeire és a rendszeres emlő önvizsgálat fontosságára. Emellett arra törekszik, hogy olyan témák is középpontba kerüljenek, amelyek sokunk számára tabunak számítanak.

Sajnos kevés olyan ember van, akinek a környezetében ne élne emlődaganatban érintett nő. Ilyenkor sokan kellemetlenül érzik magukat, mert nem tudják, hogy hogyan viselkedjenek a beteg társaságában, vagy miképp tudnának neki segíteni. Kónya Ilona klinikai szakpszichológus és a Mellünk Egészségért továbbképzés egyik előadója összeállított néhány hasznos tanácsot, amelyekkel tényleg segítségére lehetünk a betegeknek:

Az egyik legfontosabb, hogy ne legyünk túl gondoskodóak, a beteg igényeit és fizikális állapotát figyelembe véve biztassuk az önállóság és a korábbi szerepek megtartására. Vonjuk be továbbra is a lényeges, közös családi megbeszélésekbe, döntésekbe és programokba. Így a betegség mellett a korábbi fontos családi, baráti szerepek, s erőforrások is megmaradnak számára, melyek segítik a „visszagyógyulást” az életbe.

Kérdezzük vagy ne kérdezzük?

Induljunk ki az emlődaganatban érintett személyiségéből, hiszen attól még, hogy valaki beteg lett, ugyanaz az ember marad, aki a diagnózis előtt volt. Ha a betegsége előtt is kommunikatív volt, valószínűleg jól esik neki erről beszélni, de ha korábban is zárkózott típus volt, akkor csak abban az esetben beszéljünk a betegségéről, ha ő maga hozza fel a témát, vagy ha látjuk, hogy nagyon el van keseredve, szenved. Megkérdezhetjük, hogy mi a baj, tudunk-e valamit segíteni - de csak akkor, ha komolyan is gondoljuk, és hajlandóak vagyunk időt, energiát szánni a másik emberre. Amennyiben közvetlen családtagunkról van szó, vagy olyan emberről, akit jól ismerünk, akkor merjünk kérdezni tőle. A munkatársaknak például sokat elárul, ha az érintett kollegina parókát vagy kendőt visel. Amennyiben az illető parókát visel, akkor valószínűleg nem szívesen beszélne a betegségéről, de ha kendőt, akkor bizonyára nyitottabban beszél róla, mivel nyíltabban vállalja fel azt.

A mindennapi életben, ha látunk egy parókát vagy fejkendőt viselő nőt, egyszerűen kérdezzük meg, hogy szeretne-e leülni a helyünkre például a buszon, vagy ha nehéz csomagokat cipel, kérdezzük meg, hogy segíthetünk-e neki.

A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy csak a jó dolgokról beszélünk. A pozitív gondolkodás során tisztában vagyunk azzal, hogy történhetnek rossz dolgok és merünk is beszélni az ezzel kapcsolatos félelmekről, de a figyelem fókusz az „itt és most” erőforrásaira kerül. (pl. ma jól van, süt a nap, el tudunk menni sétálni egy nagyot.) Bátorítsuk a beteget, amikor kell, de hallgassuk meg akkor is, amikor a félelmeiről szeretne beszélni.

„A fentieken túl nagyon fontos, hogy engedjük meg, hogy a beteg - ha szüksége van rá - végigmenjen a gyász szakaszain. Ez nem azt jelenti, hogy nem fog meggyógyulni, hanem azt, hogy végiggondolja a korábbi életét és elbúcsúzik a betegség előtti énjétől. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a sírás nem a gyengeség jele, engedjük meg neki, hogy így adja ki az esetleges haragját, elkeseredettségét, a betegség és kezelés okozta feszültségeit. Ilyenkor egy ölelés gyakran többet mond minden szónál. Családon belül pedig törekedjünk a nyílt és őszinte kommunikációra, akár végstádiumban is. Engedjük meg, hogy a beteg döntse el, hogy mit szeretne, és támogassuk benne. A diagnózis hatására gyakran a korábbi, jól működő pszichés reakciók elégtelenné válnak, a vizsgálatokra, orvosi konzultációkra érdemes elkísérni a beteget és akár leírni a fontos kérdéseket, instrukciókat. Párkapcsolatban pedig arra ösztönözném a férfiakat, hogy legyenek jelen és álljanak a kedvesük mellett. Vagyis akár kérés nélkül kísérjék el párjukat vizsgálatra, kemoterápiára, vagy ha ez nem lehetséges, merjenek őszintén érdeklődni a történésekről és osztozzanak meg a mindennapi feladatokon” – tette hozzá Kónya Ilona.

A jelenlevésen és az odafigyelésen kívül ne kezeljük kívülállóként az emlődaganatban érintetteket. Figyeljünk oda rájuk és az igényüknek megfelelően nyújtsunk támaszt nekik, legyen az egy jó beszélgetés, egy ölelés, vagy akár az, hogy elmegyünk bevásárolni nekik vagy főzünk egy finom ebédet, amit közösen elfogyasztunk. Mivel az emlőrák nemcsak a nők testére, hanem a lelkére is hatással van, figyeljünk oda az érintettekre, és ha úgy látjuk, hogy nem sikerül feldolgozniuk a betegséget, kérjük mindenképpen szakember segítségét.

Decemberi akció

Centrum Energy A-tól Z-ig® filmtabletta

30 db

2 640 Ft

88 Ft/db
Vitaminokat, ásványi anyagokat, ginzeng- és ginkgo biloba kivonatot tartalmazó készítmény felnőtteknek
Pfizer Kft.
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
Étrend-kiegészítő készítmény**

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
Hatóanyagai, a kalcium, D- és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Mucopront 50 mg/g szirup

200 ml

1 620 Ft

8,1 Ft/ml
Megkönnyíti a hörgőváladék felköhögését és kiürülését. Kettős hatásával szabályozza a nyák- és köpettermelést és elfolyósítja azt, így könnyebb felköhögni
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Volteren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 235 Ft

32,4 Ft/g
Csillapítja az ízületi- és izomfájdalmakat akár 12 órán keresztül, és csökkenti azok gyulladását
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 115 Ft

111,5 Ft/ml
Frissíti és megnyugtatja a szemet. A szemfelszín nedvesítésére szemszárazság, égő érzés vagy szemfáradtság esetén. Kemény kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmas.
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Novo C plus® liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 520 Ft

58,7 Ft/db
Természetes összetevőkkel készül, hosszan tartó hatású, és a C-vitamint egy természetes buroknak köszönhetően zsírban oldódó formában tartalmazza. Így kiváló hasznosulást biztosít, és akár kisebb dózis is elég belőle.
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 050 Ft

41 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 1600 NE D3-vitamin tabletta

90 db

1 650 Ft

18,3 Ft/db
A napi szükséges D-vitamin biztosítására az immunrendszerért, a csontozatért, a fogazatért és az izmokért
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

ACC® Instant 600 mg belsőleges por

10 db

2 160 Ft

216 Ft/db
Napi 1 adag segít már a hurutos köhögés kezdetén! Víz nélkül bevehető, így mindig kéznél van hurutos köhögés esetén
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Magnézium 250 mg +B6 filmtabletta

90 db

2 295 Ft

25,5 Ft/db
Napi 1 filmtabletta a magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére. Kiválóan felszívódó magnézium-kombinációt tartalmaz
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Septolete® extra 3 mg/1 mg szopogató tabletta

16 db

1 275 Ft

79,7 Ft/db
Felnőttek és 6 év feletti gyermekek számára javallott gyulladáscsökkentőként, fájdalomcsillapítóként és fertőtlenítőként torok-, szájüregi és fogíny-irritáció kezelésére. Citrom-bodza ízben is
Vény nélkül kapható gyógyszer

Volteren Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 795 Ft

89,8 Ft/db
Enyhíti az izom- és ízületi fájdalmakat, hátfájást, a megfázás és influenza következtében kialakuló fájdalmakat
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bila-Git®. filmtabletta

30 db

1 725 Ft

57,5 Ft/db
Hatékonyan szünteti meg az epeműködéssel összefüggő emésztési panaszokat, így nincsenek többé nehéz ételek.
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 770 Ft

110,6 Ft/db
Fájdalomcsillapító, lázcsillapító, emellett gyulladáscsökkentő hatása is van. Modern lágy kapszulája folyékony formában tartalmazza a hatóanyagot, így akár 10 perc alatt elkezdi csillapítani fájdalmát
Pfizer Kft.
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 860 Ft

3860 Ft/adagoló tartály
Gyors segítség a dohányzás utáni vágy leküzdésében! Diszkrét megoldás a kellemetlen megvonási tünetek enyhítésére. Mérsékli a nikotin utáni vágyat a leszokási kísérlet során.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 085 Ft

104,3 Ft/db
Gyorsan felszívódó lágy kapszula1, mely hatékonyan enyhíti a fejfájást, fogfájást és menstruáció következtében fellépő fájdalmat. 1Diklofenák-kálium tablettához képest
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 665 Ft

55,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (beleértve a hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére. Már az első adag megszüntetheti a panaszokat
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Oscillococcinum® golyócskák

6 adag

1 595 Ft

265,8 Ft/adag
Hidegrázás, rossz közérzet, láz esetén, már az első influenzás tünetektől!
Boiron Hungária Kft.
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

1 785 Ft

892,5 Ft/g
A kiújuló ajakherpesz korai jeleinek és tüneteinek kezelésére: kezeli az ajakherpeszt és a hólyagképződést is megakadályozhatja
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Wick Sinex 05 mg/ml oldatos orrspray

15 ml

1 820 Ft

121,3 Ft/ml
Hatékony orrspray, amely egyetlen adaggal perceken belül, akár 12 órára megszüntetheti az orrdugulást
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

3 215 Ft

107,2 Ft/db
Megelőzi az antibiotikum okozta bélflóra károsodást, csökkenti a hasmenés kialakulásának esélyét, helyreállítja a bélflóra egyensúlyát
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2018. decemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el