Félnek felnőtthöz fordulni a neten zaklatott gyerekek

2018. 09. 09.
|
Nem mernek a neten zaklatott gyerekek felnőtthöz fordulni segítségért, sok esetben az online bántalmazás a valós életben is folytatódik és gyakran előfordul, hogy az elkövető „barátnak” mondja magát – ezek az UNICEF Magyarország #nemvagyegyedül kampányának főbb tapasztalatai.

Közel száz segélykérő üzenet érkezett be a kampány során a gyerekektől. Olyan fiataloktól várta a szervezet a leveleket, akik úgy érzik, hogy maguk is elszenvedői az internetes zaklatás, vagyis a cyberbullying jelenségének. Az üzeneteket színészeknek, modelleknek, ismert embereknek, influencereknek címezték, akik szakértők segítségével válaszoltak olyan videóüzenetben, amelyet kizárólag a segítségkérő kapott meg.

Az üzenetet írók kétharmada lány volt. A levelekből ítélve a zaklatás legfőbb kiindulópontja az iskolai közösség. Elmondhatjuk, hogy az iskolai bántalmazás már nem ér véget a kicsengetéssel, vagy a nyári szünettel. Az áldozatok nem zárhatják magukra az ajtót, úgy érzik sehol sincsenek biztonságban, mert a cyberbullying bármikor újra felbukkanhat” – mondta Kovács Annasára, az UNICEF Magyarország gyermekjogi munkatársa.

Feltűnő, hogy az elektronikus bántalmazás sokszor az offline valóságban is folytatódik, több gyerek számolt be kortársai által elkövetett fizikai abúzusról a lelki mellett. Érkeztek levelek iskolai konfliktusokról, amelyekben a gyerekek úgy érezték, hogy tanáraik szégyenítették meg őket. A gyakran szűkszavú üzenetek arról árulkodtak, hogy minden gyereknek, aki segítséget kért, komoly bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy leírja, mi történt vele, és ezáltal fejben újra átélje a bántalmazást.

Több gyerek írt arról, hogy bizonytalan a szexuális beállítottságában, ezért kirekesztettnek érzi magát, gyakran csúfolják és ennek a kezeléséhez kért segítséget a hírességektől. Gyakran felbukkanó téma volt az is, hogy a barátok, barátnők csak négyszemközt kedvesek, társaságban ők is piszkálódnak.

Magas számban jelentkeztek olyan fiatalok  is, akik nem elszenvedői, hanem szemtanúi a bántalmazásoknak, barátként, vagy támogatóként együtt éreznek az áldozattal. Ők tehetnék a legtöbbet, hogy megtörjék az erőszak körét, azonban sokszor úgy érzik, hogy sem a saját felnőtt környezetüktől, sem az intézményektől nem kapnak elég figyelmet és segítséget ahhoz, hogy előálljanak a problémával. Sokan – az áldozatok és azok barátai – is félnek a felnőttekhez fordulni, mert úgy érzik, hogy környezetük árulkodósnak tartja majd őket és így még rosszabbra fordul a helyzetük.

A cyberbullying a fiatalokat érintő egyik legelterjedtebb probléma: a magyar 10-18 évesek 88%-ának van profilja közösségi médiában, 20%-uk már áldozatul esett az elektronikus bántalmazásnak, 10%-uk pedig maga is megpróbált ártani másoknak a cybertérben. Az elektronikus megszégyenítés eszköztára kimeríthetetlen. A legtöbb áldozat arról számolt be, hogy üzenetekkel zaklatták, a nevében kommenteltek, posztoltak tartalmakat, vagy olyan képeket, videókat tettek közzé, amelyek számára kellemetlenek, kínosak.

A #nemvagyegyedül kampány a Generali Biztosító közreműködésével valósult meg, és az UNICEF Magyarországon kívül a Kék-Vonal Alapítvány szakmai segítségével és a POME (youth marketing ügynökség) megvalósításával jött létre. A Kék-Vonal Alapítvány képzett önkéntesei továbbra is várják azoknak a jelentkezését, akik úgy érzik, szívesen megbeszélnék problémáikat egy szakértővel.

„Megdöbbentő volt tapasztalni, hogy a legtöbb bántalmazást az úgynevezett barátok követik el, olyan emberek, akiket amúgy az áldozat a belső körének gondol. Fontos, hogy ne csak az áldozatokhoz szóljunk, hanem mindenkihez, aki érintett: a szülőkhöz, pedagógusokhoz, áldozatokhoz, elkövetőkhöz és néma tanúkhoz. Mindannyian tehetünk azért, hogy a cyberbullying minél kevesebb gyermek és felnőtt életét keserítse meg” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Egyre nagyobb méreteket ölt a gyermekek fejlődésére jelentős hatást gyakorló cyberbullying, és ahogy az előzetes kutatások is és a #nemvagyegyedül kampány is igazolta, nem mernek segítséget kérni a gyermekek – még szüleiktől sem. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a fiatalok felvilágosítása mellett a szülők tájékoztatásának is figyelmet szenteljünk. Már egyszerű lépésekkel is sokat tehetünk azért, hogy erősítsük gyermekeink, a fiatalok és egyben saját digitális biztonságunkat is. Büszkék vagyunk rá, hogy mi, a Generali újra egy jó ügyért tehettünk: a kampány népszerűsítését célzó tartalmak, videók, hirdetések a mi közreműködésünkkel jöhettek létre” – mondta Árr Mariann, a Generali Biztosító marketingvezetője.

Számunkra nagy öröm volt egy olyan kampányt létrehozni az UNICEF és a Generali támogatásával, melyben valóban úgy érezhettük, hogy a célzott edukatív youth tömegkommunikációval párhuzamosan konkrét segítségre szoruló gyermekek “lelkeinek megmentésén” fáradozhattunk. Büszkék vagyunk rá, hogy – fiatal kreatív kollégáinkkal együtt-  a kampány megalkotásában részt vehettünk. – mondta Bendl Mátyás, a POME ügyvezetője.

Rubint Rella: Rossz érzés volt feltépni azokat a sebeket, amiket nekem is okoztak ismeretlenek az interneten, és ugyanilyen fájdalmas volt olvasni a fiatalok üzeneteit is, akik hozzám fordultak segítségért. Bízom benne, hogy a támogatásommal és a tanácsaimmal tudtam segíteni nekik abban, hogy könnyebben feldolgozzák ezeket a támadásokat, és hogy érezzék, nincsenek egyedül.

Puskás Peti: Megható és egyben elgondolkodtató kapni ilyen személyes üzeneteket. Egyrészt jó érzés, hogy ennyire számít a véleményünk, másrészt számunkra is egy fontos visszajelzés, milyen fontos ügyelni arra, hogy mit közvetítünk rajongóink számára.

Siklósi Örs: Elkeserítő volt olvasni azokat a leveleket, amiket nekem címeztek. Szomorú volt látni, hogy mennyire rossz emberek tudnak lenni az amúgy egyáltalán nem rossz emberek. A fiatalok még nem látják át a súlyát, nem érzik, hogy ezzel mennyire maradandó károkat okoznak egy másik emberben. Nagyon fontos, hogy kellő segítséget nyújtsunk a bullying szenvedőinek, de ugyanannyira fontosnak tartom azt is, hogy a másik oldalnak is példát mutassunk. Nem hiszek már abban, hogy vannak rossz emberek. Abban hiszek, hogy erősen félrevezetett emberek vannak, akiket még vissza lehet terelni a közösség számára is pozitív irányba haladó útra.

Fenyvesi Zoltán: Jó érzés volt, hogy sokan fordultak hozzánk segítségért és, hogy megosztották velünk a problémáikat. Remélem, hogy tudtunk nekik segíteni legalább egy kicsit.

Júliusi akció

Dassergo 5 mg filmtabletta

30 db

1 665 Ft

55,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Urostemol® Femina kemény kapszula

40 db

3 695 Ft

92,4 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 430 Ft

34,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Rapid 400 mg lágy kapszula

20 db

1 990 Ft

99,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neogranormon kenőcs

25 g

1 330 Ft

53,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore Extra 4 milliárd/5 ml belsőleges szuszpenzió

10×5 ml

2 440 Ft

48,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 745 Ft

58,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 225 Ft

122,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 675 Ft

104,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 180 Ft

59 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Exoderil® 10 mg/g krém

15 g

1 900 Ft

126,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicoflex 0,15 mg/20 mg/90 mg kenőcs

50 g

960 Ft

19,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allergodil® oldatos orrspray

10 ml

1 590 Ft

159 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-D-Sandoz® 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 710 Ft

85,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resist sebtapasz

28 db

655 Ft

23,4 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Fenistil® 1 mg/g gél

50 g

2 175 Ft

43,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkenőcs

25 g

2 170 Ft

86,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin® 200 mg lágy hövelykapszula

3 db

1 910 Ft

636,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Analgesin® Dolo 220 mg filmtabletta

20 db

1 240 Ft

62 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cocculine szopogató tabletta

30 db

1 425 Ft

47,5 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. júliusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el