Szimpatika – Okosan szeretni – Apaszemmel

Nagyon sokszor beleesek abba a hibába, hogy én szeretném kitalálni a gyerekeim helyett, hogy ők mit szeretnének. Aztán persze visszafogom magam, mert nem találhatom ki mások helyett azt, amit másoknak kell kitalálni. Ebben az egész dologban az a legnehezebb, hogy öregszem. Ez pedig azzal jár, hogy szeretem, ha minden úgy történik, ahogy én gondolom. Az évek múltával viszont egyre több gyerekem éri el azt a kort, ahol már nagyobb hangsúlyt kap az Ő gondolata, akarata, ötlete stb.

Szóval kordában tartom önmagam, mert az én véleményem csak egy vélemény, még akkor is, ha csupán szeretetből és féltésből javaslom nekik az útirányt. Ami viszont még nálam is sokkal fontosabb, hogy minden embernek meg kell tanulni a saját akaratát megfogalmazni, majd véghezvinni. Mindenben. Tanulásban, munkában, barátságban, házasságban, szerelemben egyaránt. Engem hagytak a szüleim mindenben kibontakozni, természetesen nem egyszer segítettek, hogy rajta maradjak az én ösvényemen. Ez bizony jól jött, mivel úgy kb. tizenhat éves koromban az úgynevezett ösvényemet én átminősítettem egy nagyon soksávos sugárúttá, amin a megengedett sebesség többszörösével vágtam bele az ÉLETBE.

A nagyoknak egyre sűrűbb a magánélete, én pedig egyre boldogabb vagyok, ha otthon töltik a hétvégét. Éppen ezért nagyon vigyázok arra, hogy mire teszek megjegyzést, bármennyire is nem értek egyet az adott döntésükkel. Véleményem természetesen van, de annak megfogalmazása kizárólag baráti és támogató hangnemben történik.

A szerelmekkel és barátokkal kapcsolatban pedig létrehoztam egy saját fejlesztésű tréninget, aminek az egyetlen alapköve, hogy tisztelem azt, akit ők választanak, mert ha a gyerekemet valaki szereti, azt meg kell becsülni. Ezt az önképzést szeretettel ajánlom minden lányos apukának, mert az ember csak így lehet boldog apuka, aki viszont kimondottan hasznos része a boldog családnak.

Csodálatos nézni, ahogy alakul az életük, a személyiségük, a küldetéstudatuk, és ahogy megtalálják magukat az adott közösségben, a szembejövő kihívásokban, és utána pedig jogosan büszkék a sikereikre. Nyilván örülök, ha számomra is szimpatikus ösvényt választanak, de ha másképp döntenek, akkor meg engem izgat, hogy miért arra? Így gyakorlatilag én is fejlődök folyamatosan.

Apámnak büszkén meséltem, milyen ügyesen vezet a nagyobbik fiam, amire ő a telefonban ennyit válaszolt: Tudom. És ügyesebb lesz nálad, meg okosabb is! Örülj neki!

Éppen ezért én mindig örülök mindennek, amit kitalálnak, teljesítenek, és mindenkinek, akit őszintén szeretnek.