Kellemetlen nyári ismerősök

2018. 08. 20.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nyaranta mindannyian szenvedünk a különböző élősködők és egyéb rovarok csípéseitől, szúrásaitól. Ezektől ugyanakkor Magyarországon a legritkább esetben kell tartanunk – legfeljebb ha allergiásak vagyunk rá. Dr. Apostol Éva bőrgyógyásszal, kozmetológussal beszélgettünk.

Dr. Apostol Éva bőrgyógyász, kozmetológusOkozhat-e problémát a darázs- vagy méhcsípés, ha nem vagyunk rá allergiásak?

Alapesetben igazából nem. Természetesen nagyon fáj, és csúnyán meg is dagadhat a szúrás helye, de magából a csípésből az esetek többségében nem származik ezen túlmutató probléma. Már persze a felülfertőződés veszélyét leszámítva, ez azonban nem szűkíthető le kizárólag a darázsra és a méhre, hanem bármilyen rovar csípésére érvényes. A csípés nem steril, hanem egy szúrt csatorna – éppen ezért nem ajánlatos például vakarni. Ez egyébként minden más rovarcsípésre áll, hiszen hámhiányos területről beszélünk, amely könnyen felülfertőződhet. Ilyenkor, ha nagyon megdagad, jegeljük le, ha pedig szükséges, antibiotikumos vagy akár szteroidos krém is segíthet a gyógyulásban.

Van lényegi eltérés a méh- és a darázscsípés között orvosi szempontból?

Ha nem allergiás valamelyikre a kettő közül a beteg, akkor nincs. Néha nehéz is megállapítani, pontosan melyikkel is állunk szemben, bár a méh fullánkja többnyire bent marad, a darázsé pedig nem. Ugyanakkor még a fullánk bennmaradása sem gond, hiszen ezt a szervezet idegen testként kezeli, és előbb-utóbb kilöki. A tünetek hasonlóak: az érintett testfelület nagyon bedagad, beödémásodik, kipirul. Ennek mértéke persze attól is függ, hol helyezkedik el a szúrás. Nyilvánvalóan azok a régiók a legkellemetlenebbek, ahol nem tud tágulni a bőr, így például az arc, a nyak, a kéz. De ugyanígy ijesztően bedagadhat például a karunk is, hiszen folyamatosan lógatjuk. Így aztán szinte az egész felkar beduzzadhat, ha mondjuk a vállunkat szúrta meg a darázs.

Mire kell odafigyelniük az allergiásoknak?

Ha valaki tudja, hogy allergiás a darázs- vagy méhcsípésre, általában tart magánál injekciót. Ez azonnal beszúrva alkalmas arra, hogy kivédje az általános tüneteket. A nagyobb gondot az ismeretlen allergia jelenti, ilyenkor ugyanis a torok is beödémásodhat, vagyis összedagadhat, méghozzá függetlenül attól, hol van a szúrás helye. Az anafilaxiás sokk szélsőséges esetben akár fulladáshoz is vezethet, azaz ilyenkor azonnal mentőt kell hívni, és nem szabad késlekedni. Mint említettem, az ilyen halál azért szerencsére nem gyakori, de az allergia általános rosszulléttel, ájulással, fulladásérzéssel jár. Sajnos egyre többen allergiásak a darázs- vagy méhcsípésre, és bizonyos egyéb rendellenességek fokozottan hajlamossá is tesznek rá. Ilyen például a légúti allergia vagy a gyermekkori ekcéma.

Okozhat-e ilyen veszélyes reakciókat más rovar csípése által kiváltott allergia?

Klasszikus allergiás reakciók elsősorban a méh- és darázscsípés esetében jellemzők. Gyakran rámondják a szúnyogcsípésre produkált tünetekre is, hogy allergiáról beszélünk, de ezek inkább csak erősebb reakciók. Itt szerencsésebb inkább érzékenységről beszélni allergia helyett. Ilyenkor elsősorban nagyobb duzzanatok és fokozott viszketés jellemző. Erre az érzékenységre is hajlamosabbak egyébként a más allergiáktól is, például gyermekkori ekcémától szenvedő betegek.

Az utóbbi években többször is szó esett például a nílusi szúnyogokról, mint potenciális veszélyforrásról. Kell-e félni bármilyen, nálunk is megtalálható szúnyogtól?

A nílusi szúnyog csípése nagyobb, de ezt leszámítva ez sem veszélyes. Amennyiben nem extrém csípésmennyiségről beszélünk, a szúnyogcsípés „csak” kellemetlen, duzzanattal és helyi bőrpanaszokkal járó elváltozás, általános tüneteket nem okoz. Persze a szúnyogok is változnak, ennek megfelelően a mi reakciónk is lehet fokozottabb, megmaradhatnak hosszabban is a tünetek. Ugyanakkor ilyenkor elég nehéz megállapítani, hogy maga a szúnyogcsípés okozza-e az elhúzódó panaszokat és a fokozottabb duzzanatot, vagy valamilyen fertőzés, amit az emberről emberre, állatra szálló szúnyog visz be a szervezetünkbe. Máskor pedig itt is bakteriális felülfertőződésről beszélünk. Helyi gél vagy antihisztaminos készítmény ugyanakkor itt is enyhítheti a panaszokat: utóbbi magát a gyulladást, ezáltal a dagadást is csökkenti.

Ugyanígy csak fokozott érzékenységről beszélünk a bögölycsípés vagy a pókharapás esetén is?

A bögölycsípés valóban elég extrém, de „csak” egyszerű csípés. Noha az ödémásodás mértéke hasonló lehet a méhcsípésnél tapasztalhatóhoz, én allergiát még nem tapasztaltam. Persze ettől még roppant kellemetlen. Ugyanez áll a pókharapásra is.

Mikor forduljunk orvoshoz rovarcsípés esetén?

Ha két-három napig nem enyhülnek a tüneteink, mindenképpen érdemes, illetve akkor is, ha az arcon, a fejen szúrt vagy csípett meg a rovar.

És ha kullancsot találunk magunkban?

Ebben az esetben a páciensek azt hiszik, hogy azonnal orvoshoz kell menni, viszont fontos tudni: öt-hat hétig semmit sem tudunk kimutatni, és ez az időszak nem is veszélyezteti az egészségünket, még akkor sem, ha Lyme-kórral fertőződtünk. Viszont ilyenkor sem kell megijedni, mert a fertőzés antibiotikummal abszolút gyógyítható. Csak a kezeletlen Lyme-kór esetében, a hordozóknál jelentkezhetnek extrém tünetek, és jellemzően ezek is csak évekkel később.

Tisztázzuk: mi a kullancs eltávolításának helyes módja?

Annyi bizonyos, hogy a levegőtől nem szabad elzárni, vagyis krémet semmiképpen ne kenjünk rá, mert ebben az esetben mindenképpen befecskendezi a fertőzést a szervezetbe. Ha nincs célirányosan kullancskiszedésre készített csipeszünk, bármilyen csipesszel kiszedhetjük. Vigyázzunk, hogy lehetőleg ne nyomjuk közben szét, mert akkor is belénk üríti, ami benne van. Az viszont, hogy a feje bent marad-e, nem számít – idegen testként működik, később ezért kilöki a testünk.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Márciusi akció

Cartidol 100 mg/g gél

50 g

1 549 Ft

31 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres PrimoMed sebápoló spray

60 ml

2 199 Ft

36,7 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

BioCo Porc & Izom Csont Komplex kondroitinnel filmtabletta

120 db megapack

4 299 Ft

35,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Robitussin™ Antitussicum szirup

100 ml

1 899 Ft

19 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Septofort tabletta

24 db

1 449 Ft

60,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Eurovit D-vitamin Forte 3000 NE tabletta

90 db

2 299 Ft

25,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bánó fokhagyma galagonya fagyöngy kapszula

100 db

3 899 Ft

39 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Magnisteron magnézium tabletta férfiaknak

30 db

2 099 Ft

70 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 699 Ft

54 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 999 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran Max köptetővel por belsőleges oldathoz

10 tasak

2 899 Ft

289,9 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox fogínygél gyermekeknek

10 g

1 949 Ft

194,9 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

SYSTANE® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 649 Ft

264,9 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Algoflex Duo 400 mg/100 mg filmtabletta

24 db

2 599 Ft

108,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 149 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Nottevit Immuno Sleep kapszula

30 db

3 499 Ft

116,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Panadol Rapid 500 mg filmtabletta

24 db

1 149 Ft

47,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Xilomare® 1 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 749 Ft

174,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz pezsgőtabletta

20 db

1 649 Ft

82,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 549 Ft

127,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein FORTE filmtabletta

90 db

7 299 Ft

81,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 899 Ft

126,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. márciusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el