Szimpatika – Nem akarok tökéletes gyerekeket!

Közeleg a tanévzáró és én – mint oly sok szülőtársam – vegyes érzelmekkel várom a bizonyítványosztást, ami egy komoly konfliktushelyzet. Bár elkerülhetetlen, de valójában senkinek semmi szüksége nincs rá. A mi esetünkben, ez a konfliktushelyzet tizenegy éve tart, és még minimum tizenegy évig fog.

Bori gimnazista éveivel bizony el voltunk kényeztetve. Fiúgyermekeim esetében egy sokkal rögösebb útról kell beszélnünk, ami viszont izgalmakkal teli, és bátran állíthatom, hogy olyan változatos, akár egy akciófilm. No, persze az év végi bizonyítványok is olyan változatosak, mint valami izgalmas regény, de hál’ Istennek eddig mindig volt folytatás. Én pedig Obivánkenobi módjára igyekszem bölcsen tudomásul venni, ha valakinél becsúszik egy kettes. Uff. Leírtam. A gyerekeimnek volt már kettese is, sőt arra is volt példa, hogy nem haragudtam rájuk ezért. Azt gondolom, nem dráma, ha valakinek nem megy minden tantárgy ötösre 12-13 éven keresztül.

Ezen megértő véleményem miatt, sokszor vagyok tűzfal a feleségem és a gyermekek között, és olykor a nagyszülők előtt is megvédem őket.

Az én gyermekeim nem tökéletesek. És bármennyire is megrökönyödnek most rajtam, hogy nyilvánosan kijelentem, én is szoktam hibázni. Így visszagondolva, mellettem sem unatkoztak a szüleim, hiszen volt olyan év, hogy pótlapot kellett fűzni az ellenőrzőmbe –nem csak a dicséretek miatt –, és a változatosság kedvéért több gimnáziumot is kipróbáltam. Egy ideig egyházi gimnáziumba jártam, ahol akkoriban főleg szerzetesek tanítottak minket. Egyszer például az is megesett, hogy a táskám kiesett az osztályterem ablakán, ami a járdára érkezve pont egy apáca elé érkezett, aki azt tévesen az igazgatónak vitte vissza, pedig a táska az enyém volt. Aztán történt olyan is, hogy elkértük az elektromos orgonát a kápolnából egy délutáni zenés ifjúsági klubdélutánra. Pechünkre Ervin atya megérdeklődte az említett intézménynél, mikor is kezdődik ez a bizonyos program, és lelkes érdeklődőként szombat este megjelent a Jókai klubban. Az első rockzenekarunk koncertje volt, ahol nem csak a stílus zenei világában merítkeztünk meg, hanem a műfaj palackozott velejáróit is kóstolgattuk. A buli előtt egy sörrel a kezünkben köszönt ránk a tanár úr. Becsületére legyen mondva, annyit kért, nehogy leöntsük az orgonát. A koncert szerintem tetszett neki, bár utána nem nagyon beszéltünk erről.

Akármi is lesz az idei bizikben, én büszke vagyok a gyermekeimre! Idén Bori sikeresen zárja második félévét az egyetemen, Dávid a negyedik osztályból átballag a gimnáziumba, legnagyobb fiam pedig önmagától találta ki, hogy előrehozott érettségi vizsgát tesz informatikából, illtve 97 %os kisérettségit írt matekból. Ez utóbbi azért nagyon fontos számomra, mert az ő esetében 4 évvel ezelőtt, az sem volt biztos, hogy elmegy-e a szóbeli felvételire…

Szóval, nem akarok tökéletes gyerekeket! Azt szeretném, hogy továbbra is nyitott, odaadó, érdeklődő és boldog emberek legyenek!