Az ikerterhességről

2018. 05. 25.
|
Nem is gondolnánk, hogy minden ikerterhesség automatikusan veszélyeztetett terhességnek minősül. Dr. Koiss Róbert szülész-nőgyógyásszal beszélgettünk arról, mire is kell odafigyelni ilyen esetekben.

 Dr. Koiss Róbert szülész-nőgyógyászMiben kell a szülészorvosnak másképp állnia az ikerterhességhez, mint amikor csak egy babával várandós az anya?

A kiindulópont, hogy minden ikerterhesség veszélyeztetett állapotot jelent mind az anyukára, mind a magzatokra nézve. Ugyanakkor ebből a szempontból is meg kell különböztetni egymástól az egy- és a kétpetéjű ikerterhességet, ugyanis az előbbi jelenti mindig a magasabb rizikót.

Mi ennek az oka?

Az egypetéjű ikreknél gyakran közös a méhlepény, vagyis a két magzat egy lepényből kapja az oxigén- és tápanyagellátást a köldökzsinóron keresztül. Ez az egy lepény pedig néha vércsere-megoszlási zavart okozhat a magzatok között. Ez nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a terhesség előrehaladtával az egyik magzat több vért kap a köldökzsinóron keresztül, mint a másik, ami növekedési elmaradást vagy akár oxigénhiányos állapotot is eredményezhet. Éppen ezért alapvető jelentőségű, hogy a tizenkettedik hétig megállapítsuk, közös lepényen vannak-e a magzatok. Amennyiben igen, már a harminckettedik-harmincharmadik héten be kell fejezni a várandósságot. Vagyis a kialakuló problémát nem lehet orvosolni, csak megelőzni, méghozzá egy művi koraszülés megindításával.

És a kétpetéjű ikreknél?

A kétpetéjű ikrek leggyakrabban külön burokban vannak, külön lepényből veszik fel a tápanyagokat és az oxigént, vagyis az említett veszély esetükben nem áll fent. Viszont a kétpetéjű ikerterhességek esetében is javasolt a harmincnyolcadik hét környékén a várandósság befejezése, mert a lepények ilyenkor is túlságosan korán öregszenek. Ezeknél a terhességeknél ugyanis olyan a lepény szerkezete, alakja, vérellátása, hogy csökkenni kezd a kapacitásuk: a harmincnyolcadik héten már olyan, mintha a negyvenedik héten, vagy terminus után lennénk, mert egyszerűen elöregszik a dupla tápanyag- és oxigénellátás miatt. A méh szerkezete ugyanakkor ezekben az esetekben sem változik.

A fentieken túlmenően mi okozza a legkomolyabb nehézségeket?

A növekedésből adódóan eleve nagyjából másfélszer akkora az adott terhességi héthez képest a méh tömege, mint egy szólóterhességnél, már csak a magzatok súlya és a magzatvíz mennyisége miatt is. Mindez értelemszerűen nagyobb terhet ró az édesanya keringési rendszerére is, és a trombóziskészség is fokozódik az alsó végtagokban az esetleges keringési elégtelenségek mellett. Akár tüdőkapacitás-csökkenés is előfordulhat. Emellett ikerterhesség esetén viszonylag gyakran találkozunk a méhnyak relatív záródási elégtelenségével is, hiszen a tömegből adódóan már sokkal korábbi terhességi héten is ugyanolyan súly nehezedik rá, mint egy egyes terhességnél később. Mindezek miatt aztán nagyobb a koraszülés vagy akár a vetélés kockázata és aránya is. A koraszülés kockázata például két-háromszoros egy szólóterhességhez képest. Hármas- és négyesikrek esetében pedig gyakorlatilag száz százalék a koraszülés kockázata – ilyen esetekben vagy magától megindul a szülés, vagy megindítják. Egy ilyen terhesség olyan megterhelés az anya számára, hogy a harminc-harminckettedik hét környékén megindított szülés már szinte megváltásnak számít. De ezek az esetek nagyon ritkák, és szinte minden esetben lombikprogramos terhességek.

Mire kell odafigyelnie a kismamának ahhoz képest, mintha csak egy babát várna?

Életvitel tekintetében igazából nincsen külön megszorító intézkedés, a szülészorvosnak viszont mindenképpen fel kell hívnia a figyelmet a még fokozottabban nyugodt életmód, a bő folyadékbevitel fontosságára. A fizikai munkát például mindenképpen kerülni kell, a nyugodt életmód azonban hangsúlyozottan nem ágynyugalmat jelent – utóbbi csak a trombózis kockázatát növelné. Szintén tévhit, hogy ha valaki ikrekkel terhes, annak kétszer annyit kell ennie. Ez természetesen nincs így, a természet ugyanis bölcs, és felhívja a figyelmet az esetleges hiányállapotokra. Vagyis ikerterhesség esetén a szervezet még hatékonyabban használja fel a tápanyagokat, az édesanyának pedig arra kell odafigyelnie, mire támad kedve. Az étvágy eleve nem dupla egy ikerterhesség esetében. Ugyanígy a vitaminokból sem kell dupla adagot szedni ilyenkor.

Vonatkoznak-e extra megkötések a szexuális életre?

Ha vérzés lép fel, fel kell függeszteni a házaséletet, a harmincadik hét után pedig tanácsos kerülni az együttléteket. Ezen túlmenően nincs más, különösebb megkötés.

Mit emelne még ki fontos tényezőként?

A kelleténél kevesebb szó esik róla, hogy az ikerterhességek esetében nemcsak a várandósság nehéz teher, hanem a szülés utáni állapot és a szoptatás is, hiszen a babák általában nem egyidőben ébrednek. Az anyukák éppen emiatt hihetetlenül ki tudnak merülni az ikrek mellett, van, aki hat héten keresztül napi egy órát alszik. Így aztán állandó fizikai és pszichés felügyeletre, segítségre van szükség mellettük.

Júliusi akció

Dassergo 5 mg filmtabletta

30 db

1 665 Ft

55,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Urostemol® Femina kemény kapszula

40 db

3 695 Ft

92,4 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 430 Ft

34,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Rapid 400 mg lágy kapszula

20 db

1 990 Ft

99,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neogranormon kenőcs

25 g

1 330 Ft

53,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore Extra 4 milliárd/5 ml belsőleges szuszpenzió

10×5 ml

2 440 Ft

48,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 745 Ft

58,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 225 Ft

122,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 675 Ft

104,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 180 Ft

59 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Exoderil® 10 mg/g krém

15 g

1 900 Ft

126,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicoflex 0,15 mg/20 mg/90 mg kenőcs

50 g

960 Ft

19,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allergodil® oldatos orrspray

10 ml

1 590 Ft

159 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-D-Sandoz® 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 710 Ft

85,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resist sebtapasz

28 db

655 Ft

23,4 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Fenistil® 1 mg/g gél

50 g

2 175 Ft

43,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkenőcs

25 g

2 170 Ft

86,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin® 200 mg lágy hövelykapszula

3 db

1 910 Ft

636,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Analgesin® Dolo 220 mg filmtabletta

20 db

1 240 Ft

62 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cocculine szopogató tabletta

30 db

1 425 Ft

47,5 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. júliusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el