A megfelelő sebkezelés

Kisebb-nagyobb sérülést bármikor szenvedhetünk, és sokszor nem könnyű eldönteni, hogyan lássuk el a sebet, pedig a kezelés sikere nagyban függ attól, jól választjuk-e meg a sebkötöző eszközöket. Arról, hogy milyen típusú sérülésre milyen kötszer javasolt, és mi az, aminek minden háztartásban ott kell lennie, dr. Szigetiné dr. Szilágyi Ildikót, a kisteleki Kígyó Gyógyszertár gyógyszerészét kérdeztük.

 dr. Szigetiné dr. Szilágyi Ildikó gyógyszerészMelyek azok a sebtípusok, amelyek mindenképpen valamilyen kötszeres ellátást igényelnek?

Ha a seb mély, zúzott, nagyon vérzik, vagy nagy kiterjedésű, akkor tisztítsuk meg hidrogén-peroxid oldattal, fertőtlenítsük le povidon-jód oldattal, majd helyezzünk rá steril gézlapot, és kötözzük be gézpólyával vagy sebtapasszal, illetve korszerűbb sebfedőkkel. Ha a sebet nem sikerült jól kitisztítani, és idegen test maradt benne, vagy ha fennáll a fertőzés veszélye, esetleg már annak jeleit látjuk, mindenképp forduljunk orvoshoz. Érdemes tudni, hogy a harapott sebet eleve fertőzöttnek tekintjük.

A horzsolás enyhébb formájánál, amikor csak a bőr legfelső rétege sérül meg, nincs nagyobb tennivaló, elegendő, ha lefertőtlenítjük, és szabadon hagyjuk a sérülést.

Mikor szükséges a kötözés előtt a seb fertőtlenítése?

A fent említett sebek esetén, amikor a bőr hámrétege sérül, mindig használjunk sebfertőtlenítőt. Ezek közvetlenül a sebre kerülnek, nem csípnek, általában csillapítják a vérzést, és megakadályozzák a kórokozók szervezetbe jutását. A használati útmutatón mindig feltüntetik, hogy jód- és szalicilérzékeny embereknél alkalmazható-e a szer, erre figyeljünk oda.

Általános vélekedés, hogy bizonyos sebek gyorsabban gyógyulnak, ha hagyjuk azokat "szellőzni". Nem kedvezünk ezzel a seb elfertőződésének?

Ez részben igaz: a kisebb horzsolásokat jó szabadon hagyni, mert minél többet érintkezik a levegővel az ilyen típusú sérülés, annál hamarabb gyógyul. Mély sebek esetében viszont szükséges a sebfertőtlenítés és kötözés.

Egy műtét után mire kell különösen figyelni a seb átkötözésekor, illetve milyen kötszer használatos ebben az esetben?

A műtéti sebek ellátása fedőkötéssel történik, amelyet az orvosi utasításnak megfelelően kell cserélnünk, és a sebet fertőtlenítenünk. A sebbel érintkező kötszer mindenképpen legyen steril. Léteznek szigetkötszerek, amelyek nem ragadnak bele a sebbe, valamint impregnált kötszerek, nedvszívó sebpárnák stb. Ügyeljünk arra, hogy a kötést ne érje víz, ne szennyeződjön, hiszen ez fertőzésveszélyt jelent. Ha a seb környéke megduzzad, pirossá, fájdalmassá válik, esetleg gennyezni kezd, az a seb elfertőződésére utal. Ha később láz, hidegrázás, rossz közérzet is jelentkezik, akkor feltétlenül menjünk vissza a műtétet végző orvoshoz.

A fekélyek kötözése nagy körültekintést igényel. Milyen kötszerekkel lehet a leghatékonyabban védeni az ilyen típusú sebeket?

A fekélyek jellegzetessége a szövetek felszínének elhalása, ami szövethiányt hoz létre az érintett területen. A fekélyek nagyon nehezen gyógyulnak, és ha mégis sikerül begyógyulniuk, akkor is nagy az esély a kiújulásukra. A modern kötszerek előnye, hogy nedvesen tartják a sebet, védenek a külső hatásokkal szemben, és aktívan támogatják a gyógyulást. Speciális, szívó-öblítő hatású technológiájuknak köszönhetően eltávolítják a sebalapról és megkötik az elhalt szöveteket és a lepedéket, és elpusztítják a baktériumokat is. Kezeletlen esetben a fekélyeken keresztül kórokozók juthatnak a szervezetbe, melyek orbáncot vagy csonthártya-gyulladást is okozhatnak.

Ma már léteznek gyógyszerrel átitatott sebtapaszok. Ezeket mikor érdemes használni?

A gyógyszeres sebtapaszok ritka szövésű, impregnált, tüllhálós gézlapok, melyek a hámosodó sebet védik a kiszáradástól, megakadályozzák a kötszer sebbe ragadását és a szövetek belenövését. Léteznek alumínium füsttel bevont, aktív szenes, klórhexidines, fémezüst-tartalmú kenőcsös sebfedők is, melyek elpusztítják a baktériumokat. Ezeket égési, műtéti, forrázási sebek, vagy sugárzás hatására kialakult sebek, és bőrtranszplantációs felületeken alkalmazzuk.

Milyen kötszereket tartsunk otthon mindenképp?

Mindig legyen otthon steril gézlap, különböző méretű sebtapaszok, gézlapok, gézpólyák, steril kesztyű, fertőtlenítésre hidrogén-peroxid oldat és povidon-jód-tartalmú oldat. A hámosító kenőcsöknek széles skálája megtalálható a gyógyszertárakban, valamint gyógynövénytartalmú spray is használható, így gyorsabb a sebgyógyulás folyamata. A hintőporokat ma már nem igazán ajánljuk, mivel irritálhatják a sebet, és nem engedik a seb szellőzését. Ha azonban bármilyen bőrpírt, duzzanatot vagy erős fájdalmat érzünk, a súlyosabb szövődmények elkerülésének érdekében mindenképp keressük fel orvosunkat!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!