Mennyi alkoholt ihat egy sportoló?

2008. 01. 24.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Alkohol  Mozgás  Életmód 
Közhelyszámba mennek az intelmek a mértéktelen alkoholfogyasztás káros hatásairól és a körültekintő bor-, illetve sörélvezet áldásos eredményeiről, arról azonban ritkán beszélünk, hogy miként viszonyuljanak a szeszhez azok, akik aktív sportolói életmódot folytatnak. Összeállításunk erre a kérdésre keresi a választ.
Szeszes italainkat általában 3 csoportba szokás sorolni. Az első a sörök kategóriája, melyek alkoholtartalma 3 és 6 százalék közötti érték, a második a többnyire 10-12 százalékos alkoholtartalmú borok köre, és végül a tömény italok csoportja általában 30-40 százalék körüli alkoholtartalommal), melyeket alkoholtartalmuk szerint tovább szoktunk csoportosítani. Így beszélünk borpárlatokról, gyümölcspálinkákról, gabona alapú italokról (például vodka, whiskey) és likőrökről. Az egyes italok alkoholtartalmával azért is célszerű tisztában lenni, mert nem csupán az elfogyasztott alkohol mennyisége a döntő, hanem az is, hogy a kérdéses ital milyen egyéb (esetleg kedvező hatású) komponenseket tartalmaz, illetve milyen arányban hígított. Lényegesen kedvezőbb például, ha ugyanaz az alkoholmennyiség a mintegy négyszer nagyobb térfogatú borból, mintha mondjuk vodkából jut a szervezetbe.

Köztudott tény, hogy a szeszesitalok nagy mennyiségben való fogyasztása jelentős egészségkárosító hatású, és nem kell részletezni az egyéb veszélyeket is, a romló ideg- és izomkoordinációtól kezdve az önkontroll hiányáig. A mindennapos, jelentős mennyiségű alkoholfogyasztás alkoholszindrómát eredményez, azaz szomatikus és pszichés károsodást. Sportoló tehát nem csupán alkoholista nem lehet, de komoly versenyidőszakban vagy kiemelt terhelési időszakban még csak alkoholos befolyásoltság állapotába sem kerülhet, hiszen az enyhén spicces állapot is teljesítményrontó tényező, nem is beszélve az alkoholfogyasztás azon, későbbi teljesítményrontó hatásáról, ami azzal függ össze, hogy a szervezetbe került alkohol méregtelenítése terheli a szervezetet, rontja az edzés utáni regenerációt, megzavarja az optimális terhelés-pihenés arányt.

Az alkohol az ital alkoholtartalmától függő sebességgel és átalakulás nélkül szívódik fel, és hamar eléri a vérben a maximális koncentrációt. Az alkohol felszívódási sebessége függ a gyomor telítettségi állapotától is, üres gyomor esetében gyorsabb. Az alkohol egyúttal persze energiaforrás is, elfogyasztásával a szervezet üres kalóriához jut: energiatartalma mintegy 29-30 kJ/gramm, azaz 7,1 kcal/gramm. Az alkohol tehát jóval több energiát szolgáltat, mint a szénhidrátok, és mintegy háromnegyedét annak, amit a zsírok. A kiürülés azonban meglehetősen hosszú, több óráig tartó folyamat, mivel a szövetekből csak lassan távozik el: ez a kiürülés kisebb arányban (5-10 százalék) történik alkohol formában, természetes úton (vizelet, kilégzés, izzadás), nagyobb részből kémiai lebontással szabadul meg a szervezet. Az alkohol lebontásának sebessége egyénenként változó. Egészséges férfi esetében óránként mintegy 5-10 grammnyi alkohol bomlik le a májban.

Nagyon kis mennyiségben fogyasztva az alkohol hatása inkább előnyösnek tekinthető, mint hátrányosnak: segíti a nyálképződést s a gyomornedvek kiválasztását, ezért étvágygerjesztő, elősegíti az emésztést, növeli a jó koleszterinszintet a vérben, értágító hatást fejt ki, így kedvező a keringési rendszerre, és feszültségoldó, álmosító hatást fejt ki, vagyis az idegrendszernek is használ. Az aromaanyagok – például a borban a különböző cukrok és a szerves savak – kellemes ízük és illatuk miatt étvágyfokozó hatásúak lehetnek, s a sör komlóból származó keserű anyagai segítik a stresszes állapot feloldását. A sörben, borban lévő szénhidrátok gyorsan felszívódnak, könnyen emészthetők. Nem elhanyagolható a sör kálium- és foszfortartalma sem, és magas a B-vitamincsoportba sorolható egyes összetevők mennyisége is. A borok – elsősorban a vörösborok – jelentékeny mennyiségben tartalmaznak természetes antioxidánsokat. A mérsékelt fogyasztás együtt jár a koszorúér eredetű szívbetegségek kisebb kockázatával. A nagyon mérsékelt sör- és borfogyasztás és az aktív sportolói életmód tehát távolról sem egymást kizáró fogalmak, a hangsúly természetesen a mértékletességen van.

Összegezve megállapítható, hogy sportolóknál a rendszeres alkoholfogyasztás nem kívánatos. Ugyanakkor az esetenkénti és nagyon mérsékelt formában történő alkoholos italfogyasztás nem kifogásolható. Ez azonban csupán igen kis mennyiséget jelenthet, például egy pohár sör vagy egy fröccs elfogyasztását. Nagyobb mennyiségű és rendszeres alkoholfogyasztás a sporttevékenységre is negatív kihatással van. Fiatal, még nem nagykorú sportolók esetében természetesen mindenféle alkoholtartalmú ital teljes mellőzése kívánatos.

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
20 450
Aktív eset:
15 104
Gyógyult:
4 644
Elhunyt:
702
Karanténban:
27 449
Mintavétel:
645 492
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.09.23. 09:09

A nyitólapról ajánljuk

Szeptemberi akció

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

60 db

3 520 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 940 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte Dolo 400 mg filmtabletta

20 db

1 960 Ft

98 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exolorfin 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 900 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Paranit fejtetű és serke elleni sampon + fésű

200 ml

3 190 Ft

16 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 520 Ft

760 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Natúr C-vitamin csipkebogyó kivonattal 1200 mg

80 db

2 060 Ft

25,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kalmopyrin® 500 mg tabletta

24 db

1 380 Ft

57,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 670 Ft

222,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® Mentol szopogató tabletta

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Herbion® izlandi zuzmó 6 mg/ml szirup

150 ml

1 640 Ft

10,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Apetister junior málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 650 Ft

16,5 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 300 Ft

46 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Patikárium D3-vitamin tabletta

60 db

1 015 Ft

16,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bilobil® Intense 120 mg kemény kapszula

60 db

4 880 Ft

81,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

2 080 Ft

20,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Otrivin Extra 1 mg/ml + 50 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

2 100 Ft

210 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

VizolS 0,21% oldatos szemcsepp

10 ml

1 870 Ft

187 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

30×5 ml

3 480 Ft

116 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Centrum® Gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízben

30 db

2 180 Ft

72,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Daedalon® 50 mg tabletta

10 db

1 380 Ft

138 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el