Embereken is kipróbálják a rák elleni vakcinát
Mint minden állatkísérletben bizonyított rákkezelésnél, most is az természetesen a fő kérdés, hogy embereken is hatásos lesz-e a módszer. A kutatók most a következő lépésként limfómás, vagyis nyirokrákos betegeken fogják kipróbálni a módszert a klinikai teszteken.
A kutatást vezető Dr. Ronald Levy onkológus most azt mondta, hogy még 2018-ban 35 önként vállalkozón próbálják ki a vakcinát - írja az Index.
Bár a páciensek valóban két vakcinaszerű oltást kapnak, a szó szoros értelemben nem tartós immunitást biztosító vakcinákról van szó, hanem olyan immunstimulátorokról, melyek az immunrendszer saját T-sejtjeit aktiválják, hogy az egész szervezetből legyőzzék a rákos burjánzásokat.
Az immunrendszeren keresztüli küzdelem a daganatok ellen a rákkutatás egyik legújabb trendje - nyilatkozta az SF Gate-nek Ronald Levy.
A kísérletben résztvevők a két injekció mellett alacsony dózisú sugárzást kapnak, kemoterápiás kezelést nem. Egyelőre csak kezdeti stádiumú limfómás betegeket várnak. Hogy a kezelés pontosan mely ráktípusokra működhet, még nem egyértelmű. A Stanford kutatói azt remélik, hogy ha a kísérletek sikeresek lesznek, egy-két éven belül megkaphatja a szükséges engedélyeket az új terápia.
Forrás : Daganatok.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!