Szimpatika – Piros-fehér-zöld

Annak idején, aktív táncos korunkban rengeteg állami ünnepségen és megemlékezésen vettünk részt, de őszintén meg kell mondanom, hogy csak néhány műsor maradt emlékezetes számomra. Minden évben neves zeneszerzők, koreográfusok, színészek, rendezők dolgoznak azon, hogy méltó legyen az ünnephez az előadás; több tucat táncos próbál a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, akár esőben, hóban, de legtöbbször jeges szélben.

Amíg gyermek tánccsoportot vezettünk, többször kerültek be ők is a műsorba, a kislányok szépen fonott hajjal, virágos ruhában, csengő hanggal és ártatlan arccal jól mutattak az éppen beszédet mondó politikus mellett a televízióban, de az csak a szülőknek tűnt fel, hogy a hőmérő nulla fok alatt volt, az ünneplő nézők nagykabátban, sapkában, kesztyűben és meleg csizmában álltak a Múzeumkertben. Megpróbáltuk aláöltöztetni a gyerekeket, és lerövidíteni a szereplésüket, de tény, hogy nem volt a táncegyüttesnek harminc bundás mellénye vagy ködmönkéje kisgyerek méretben, így negyed órát biztosan álltak a téli szélben, harisnyában, fedetlen fejjel. Őket még biztosan nem fűtötte nyolc-tíz évesen a nemzeti öntudat, legfeljebb a tv-ben szereplés, és a beígért forró csoki tartotta bennük a lelket.

Vidékre költözésünk első március 15-i műsorát az iskolás gyerekek adták a faluban, ahol lelkesen vettünk részt a betanításban, hiszen oly régen volt már az előbb említett gyerekcsoport. A lányokkal zöldágjárást tanultunk, a kisfiúk pedig verbunkot táncoltak, és Kossuth-nótát énekeltek. Megható volt, ahogy ünneplőben, kokárdával, a lányok hajukban piros-fehér-zöld szalagokkal próbálták a dalokat. Elképzeltük, ahogy az előtt a templom előtt táncolnak, ami részese volt a százhatvankilenc éve azon a napon elindult történelmi változásoknak. Aztán beborult az ég, jeges szél fújt, esni kezdett az eső. Ekkor felrémlett előttem az a régi ünnepség a Nemzeti Múzeumnál, ezért aztán én nem bántam, hogy a hagyománytól eltérő módon mégis a kultúrházban tartották az ünnepséget.

Idén százhetven éves évfordulója van az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékének, helye van az impozáns környezetben megtartott, igényes ünneplésnek, és olyan jó lenne, ha országunk politikusai is „csak” emlékeznének, didergő gyerekek és túlméretezett kokárdák nélkül...

Apa  gondolatait ITT olvashatják.

Kapcsolódó

Nemzeti dal

Március 15, nemzeti öntudat, avagy magyarnak lenni cool – Apaszemmel.