Üzembe helyezték a világ legnagyobb légtisztító berendezését

Az elmúlt hónapokban a szmognyelő torony hatására észrevehetően csökkent a szennyező részecskék aránya.

Úgy tűnik, Kína nemcsak a szmog mennyiségét tekintve tölt be a világon vezető szerepet, hanem a légtisztítás terén is igyekszik ehhez mérten erőfeszítéseket tenni. Ennek jegyében helyezték üzembe azt a több, mint 100 méter magas légtisztító tornyot, melyet az üzemeltetők a világ legnagyobbjaként mutattak be.

Elsőként a South China Morning Post adott hírt az új rekorderről, melyet kísérleti és tesztelési célból húztak fel az észak-kínai Sehnszi tartomány fővárosában, Hszianban, ahol különösen télen erős a légszennyezettség, mivel a legtöbb helyen még mindig szénnel fűtenek. Az eszköz működését jelenleg a Kínai Tudományos Akadémia Föld és Környezet Intézetének kutatói tesztelik.

Az építmény alján egy körülbelül fél futballpályányi "üvegház" található, melybe beszívják a szennyezett levegőt. A levegőt aztán napelemek segítségével melegítik fel, és míg felemelkedik, több réteg szűrőn halad keresztül, hogy aztán megtisztítva távozzon a toronyból. Mivel a rendszer téliesített, egész évben képes a folyamatos üzemszerű működésre.

Ahogyan Cao Junji, a kutatás vezetője elmondta, az elmúlt hónapokban a torony észrevehető javulást hozott a levegőminőségben, mely a város körülbelül 10 négyzetkilométeres területén figyelhető meg. Mióta üzembe helyezték, az eszköz több, mint 10 millió köbméternyi levegőt tisztított meg, és a különösen szennyezett napokon is a határértékekhez közelire csökkentette a szmog mértékét. A legapróbb, és egyben legkárosabb szennyező részecskék (PM 2,5) aránya átlagosan 15%-al csökkent.

Noha a torony már jelenleg is rekordernek számít, Cao Junji és kollégái remélik, hogy a prototípus 500 méter magas változatát is sikerül megépíteniük, így idővel Kína nagyobb városaiban is megkezdődhet a szmog elleni harc.

 

A légszennyező anyagok közül az egészségre a legnagyobb veszélyt a kisméretű részecske (PM10), köznapi nevén a szálló por jelenti. A PM10 alatt a 10 mikrométer átmérő alatti porrészecskékből álló frakciót értjük. PM2,5 alatt ennek egy „részhalmazát” értjük, ami a 2,5 mikrométer átmérő alatti porrészecskékből álló frakciót jelenti. Egészségügyi szempontból ez a frakció a legveszélyesebb, mert ezek felületére tapadnak a mérgező anyagok, például a hulladékok égetése során a levegőbe jutó fémek. Ezek a részecskék méretüknél fogva bejutnak a tüdő léghólyagocskáiba, és bizonyos részük (0,1 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskék) még a véráramba is eljut. Súlyos betegségek okozói lehetnek, mint például a különböző légzőszervei megbetegedések (asztma, COPD (krónikus bronchitis, azaz visszafordíthatatlan tüdőtágulás) vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések. A porrészecskék felületén a mérgező anyagokon kívül (pl. fémek, karcinogén, mutagén anyagok) baktériumok, vírusok, és gombák is megtapadhatnak, így könnyen bejutnak a légutakon keresztül a szervezetbe. A szálló por-szennyezettséggel szemben különös rizikócsoportot jelentenek az idős emberek és a kisgyermekek. Az ő esetükben megnövekszik tüdőhörgők nyálkahártyáját érintő krónikus gyulladások (bronchitis), az allergiás megbetegedések száma, csökken a légzésfunkció és egyre gyakoribbá válnak a tüdőfejlődési hiányosságok. A szálló por nem csak az emberre, de a környezetre is káros hatással van. A levegőből kiülepedve eltömi a növények gázcsere nyílásait, így akadályozza a növény „légzését”, párologtatását és negatívan befolyásolja a fotoszintézis folyamatát. A kiülepedő szálló porszemcsék a felületükön megkötött vegyi anyagok, szerves és szervetlen anyagok miatt az épületekben is jelentős károkat tudnak okozni. Ha a por érintkezik a levegő páratartalmával vagy a csapadékkal, maró hatásúvá válik, és tönkreteheti az épületek, hidak fém vázait, de a mészkőből készült szobrokon és épületeken is mállási folyamatokat indíthat be.

 

Forrás: Ecolounge

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!