Nagypapa lehetek…

2018. 02. 01.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Apaszemmel  Napló 

Történt ugyanis, hogy Bori (20) az ünnepek alatt a barátjával töltött pár napot, és nálunk felejtette Csimpit. Róla még sosem írtunk a közel tíz évben, mert eddig nem volt semmilyen kapcsolatom vele. Csimpi egy harminc centis plüssmajom, akit ez az „anyányi” lány gyakorlatilag mindenhová elvisz magával, mindenhol készül a kis kabaláról egy fotó, és sosem hagyta még sehol magára.

Éppen ezért mi Rékával komolyan vettük a feladatot, mert éreztük (illetve éreztem), hogy a nálunk töltött idő meghatározza majd viszonyomat a plüssállattal, és ezáltal Borinál is jó pontot szerezhetek. Ezért a szünidőben mindenhová magunkkal vittük a kis játékmajmot, majd a kisiskolás testvérekkel minden este közösen írtunk egy levelet Borinak, hogy érezze Csimpi nálunk is nagyon jó helyen van.

Egy ilyen hétvégi levelet osztok meg most Önökkel:

Sziasztok Kedveseim!

Mint újdonsült plüssnagypapa, kötelességemnek éreztem továbbítani Csimpi levelét:

Kedves Anya és Apa!

A mai nap nagyon jól telt Sukorón. Papa reggel Rékával elvitt minket a szódáshoz, és megmutatta nekem, hogyan töltik újra a szódásszifonokat. Ti ezt miért nem árultátok el eddig? Nagyon vicces volt! A szódás után bemehettem egy velencei kisboltba, ahová eddig soha nem engedtetek be... Mindig a kocsiban hagytatok. De nem haragszom rátok, mert most itt a téli szünetben nagyon jó. Dáviddal, Rékával sokat játszunk, de van egy furcsa lény, valami kutyaféle (latinul canis), aki a Maia névre hallgat. Annyira vicces teremtés, de Nagymama nem engedi, hogy játsszon velem ez a Maia. Pedig hasonlít a szőrünk is…

Azt mondja nagyi, hogy csupa nyál leszek. Én szeretnék csupa nyál lenni, de persze nem tudom, ez mit jelent. Anya! Te már lettél csupa nyál?

Bence, a nagybátyám ma játszott nekem a buzukin. Ez egy pengetős hangszer 4 dupla húrral, de ezt persze nagypapától tudom, akire szerintem nagyon hasonlítok.

Szerintem az ő fejformáját örököltem, és a szemeink is egyformák.

Na. Mára ennyi, Papa csinált a drive-ban egy mappát, ott láthatjátok a mai képeimet.

Most elmegyünk kirándulni. Holnap maradok a nagymamámmal, mert megyünk egy bevásárlóközpontba Bence, nagyi, meg én.

Nagyon jól érzem magunk!

Puszi, Csimpi

Nyugodtan kinevethetnek, mert egy plüssmajom nevében ritkán ír levelet egy felnőtt férfi a húszéves lányának. Rékának és Dávidnak viszont óriási móka volt eljátszani a gondolattal, hogy ők pár éven belül nagynénik és nagybácsik lehetnek. Én meg nagypapa!

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
3 741
Aktív eset:
1 565
Gyógyult:
1 690
Elhunyt:
486
Karanténban:
11 934
Mintavétel:
162 925
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.05.24. 06:55

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Májusi akció

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cationorm® műkönny szemcsepp

10 ml

2 535 Ft

253,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Flebaven 1000 mg tabletta

60 db

4 565 Ft

76,1 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax DUO 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 020 Ft

1010 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ophylosa® oldatos szemcsepp

10 ml

1 520 Ft

152 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 590 Ft

215,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 970 Ft

19,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Idelyn Beliema® Effect hüvelytabletta

10 db

3 400 Ft

340 Ft/db
Gyógyászati segédeszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 410 Ft

24,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen® Rapid Forte 400 mg lágy kapszula

20 db

2 250 Ft

112,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resistant vízálló sebtapasz

28 db

680 Ft

24,3 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

2 240 Ft

44,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 240 Ft

26,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 220 Ft

22,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 970 Ft

98,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. márciusi száma!

Ingyenes magazinunkat a képre kattintva töltheti le!
A korábbi számokat ide kattintva érheti el