Nagygyerekes család

2017. 10. 16.
Szerző: Szonda Györgyi
Idén augusztus végén meglehetősen furcsán kezdtem magam érezni, mikor rádöbbentem, hogy a legkisebb gyerekünk is iskolás lesz, arról nem is beszélve, hogy ezzel egy időben a legnagyobb egyetemre jár ősztől.

Borzasztó közhelyes, de tényleg hihetetlenül gyorsan felnőnek a gyerekek, az elmúlt évek úgy száguldottak, mint a gyorsvonat. Rá kellett döbbennem, hogy nincs már „kisgyerekem”, Réka ugyan nagyon cuki, de nem baba többé. Kettőt pislogok, és már pakolhatom is el a kiskonyhát és a Barbie babákat (kimondani is félelmetes) az unokáimnak.

Emlékszem, a harmincadik születésnapom körül idősnek gondoltam a negyven fölötti embereket, most pedig nem értem, miért nem tegez alapból egy huszonéves… Leginkább a gyerekeken látszik, hogy eltelt tizensok év, persze mi is változtunk, de képtelen vagyok ezt öregedésnek látni, inkább érésnek mondanám. Állítom, hogy mind a test, mind az elme frissen tartására tökéletes recept egy nagycsalád, ahol a nagy és a kicsi lány között 12 év és négy fiú található…

Mint jelenleg éppen négy tini (19, 17, 16, 14) felügyelője, mindenkinek üzenem, hogy a tinédzser gyermek egy akkora kaland, amit nem szabad kihagyni! Egy extrém túrához tudnám hasonlítani, ahol egyszerre élsz meg mélységet és magasságot, egyik pillanatban nem érted, hogyan is vettek erre rá, azután pedig életed legszebb vagy leginspirálóbb perceit éled meg. Néha az a legjobb, ha csak sodródsz az árral, becsukod a szemed, és elfogadod, ami jön! Ajánlott védőruházat: golyóálló páncél a lelkedre, végtelen türelem és szeretet, mindig teli hűtőszekrény és vastag pénztárca… és akkor imádni fogod!

Amennyire elgondolkodtatott életünk új szakasza, amiben nincs többé ovi, bicaj-tanítás, délutáni alvás, öltöztetés, popsitörlés, ölbencipelés, van viszont két kisiskolás, három gimnazista, egy dolgozó egyetemista, annyira várom is. Hiszen elhagyva a „kisgyerekes családoknak fenntartott terület”-et, még jó pár évig előfizettem a kiskamasz és nagykamasz címkével ellátott kalandtúrára…

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!