Szigetelés okosan

2017. 08. 26.
|
Címkék: Üzenet a Földnek 
Állítólag ötven évvel ezelőtt nem volt probléma a szigeteléssel: a régi parasztházakban és a városi kőházakban is a „nyáron hűt, télen fűt” elve működött. Mára azonban szinte minden épületbe légkondicionáló kell, télen pedig mindenütt az energiahatékonyságról hallani. Hogy mi változott meg ennyire az épületek szigetelésében, arról Kanyuk Lászlót, a Knauf Insulation marketing menedzserét kérdeztük.

Régen valóban kevesebb probléma volt a téli, illetve a nyári hőszigeteléssel?

A helyzet régebben sem volt jobb vagy más, egyszerűen csak megváltoztak a komfortigények. Mára természetessé vált, hogy minden lakásban van fűtés, hűtőszekrény, mosógép, tévé, számítógép, és minden negyedik magyar család otthonában van légkondicionáló is. Ezek a berendezések nagyon sok energiát fogyasztanak, közben növelik az üvegházhatást okozó szén- dioxid-kibocsátás mértékét is, és terhelik a Föld légkörét. A természetes anyagokból készült hőszigetelés árnyékolással együtt nyáron 5-7 °C-kal is csökkenti a lakások belső hőmérsékletét, vagyis hatékony és környezetbarát megoldás az időjárás elleni védekezésben, csökkenti a villany- és fűtésszámlák összegét, valamint a CO₂-kibocsátást is.

Azt hallani, hogy a családi házak a legpazarlóbbak, pedig az ember azt gondolná, hogy egy panelnél nincs rosszabb. Ez valóban így van?

Bár sok lakótelep van Magyarországon, a lakosság 70%-a, azaz mintegy 7 millió ember családi házban él. Ezek a lakóépületek természetszerűleg arányosan több energiát fogyasztanak, mint egy több oldalról körbevett társasházi lakás. A panelprogramhoz egyre több társasház csatlakozik, vagyis nő a korszerű panelek száma. A családi házak mintegy háromnegyede 1980 előtt épült, és az energetikai állapotuk nagyban elmarad európai társaikétól, így nem meglepő, hogy a lakóépületek energiafogyasztásának és pazarlásának körülbelül 80%-áért a családi házak a felelősek. Pedig, ha egy családi házat 15 cm vastagságú, korszerű kőzetgyapot szigetelőanyaggal megfelelően hőszigetelünk, annak a fűtésigénye akár 50%-kal is csökkenthető.

Egy családi ház utólagos szigetelése igen költséges. Mit tehet, aki mégis belevág? Mennyi idő alatt lehet „nullszaldós” egy ilyen beruházás?

Ma már hitelből is érdemes elvégeztetni a hőszigetelést. A költségek fedezésére ugyanis elérhető olyan lakástakarékkal kombinált hitel, amihez nem kell önerő, és még 30%-os állami támogatást is kap az igénylő. Mivel a homlokzati- és tetőszigetelés alkalmazásával is akár 40%-kal csökkenthető a rezsiköltség, a hőszigetelés önfinanszírozó lesz, vagyis a szigeteléssel elért megtakarítás fedezheti a hitel törlesztését. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy átlagos, 100 m 2 -es ingatlan 45 ezer forintos, átlagos havi fűtésszámlája – megfelelő nyílászárók és a megváltozott hőigényhez alkalmazkodni képes kazán megléte esetén – 45-50%- kal is csökkenhet az utólagos hőszigetelés hatására már az első télen.



Mennyire tud környezetbarát módon működni egy családi ház utólagos hőszigetelése?

Idén augusztus 2-ára esik az úgynevezett Ökológiai Túllövés Napja. A természet ettől a naptól már nem képes újból előállítani annyi energiát, mint amennyit elhasználtunk. Utána már a bolygó jövő évi erőforrásait éljük fel. Ez a nap minden évben egyre hamarabb jön el, ami riasztó tendencia. Mivel Magyarországon a teljes energiafelhasználás harmadát a lakossági fogyasztás teszi ki, mi úgy látjuk, hogy a lakóépületek energiaszükségletének csökkentése komoly lehetőség lehet a környezetvédelmi célok elérésében is.

Mi a helyzet azokkal, akik most építkeznek? Mire érdemes odafigyelniük?
A kötelező előírások betartásán túl a legfontosabb, hogy minőségi szigetelőanyagokkal és szakemberekkel végezzék el a munkát. Sokan úgy próbálnak spórolni a kivitelezésen, hogy rokonokkal, barátokkal kalákában dolgoznak, aztán csodálkoznak, miért fagyoskodnak az új házban télen, és miért szökik az egekbe a fűtésszámla.

Szeptemberi akció

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 570 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C Plus® liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 495 Ft

58,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízű

30 db

2 045 Ft

68,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bioextra Grapefruit mag kivonat

20 ml

1 435 Ft

71,8 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 225 Ft

122,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 530 Ft

117,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

885 Ft

88,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® szopogató tabletta

20 db

1 560 Ft

78 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 420 Ft

710 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 850 Ft

37 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 070 Ft

41,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 070 Ft

1628 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-TEVA 3 mg/ml szirup

100 ml

1 590 Ft

15,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte filmtabletta

20 db

1 890 Ft

94,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 270 Ft

27 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 670 Ft

104,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resist vízálló sebtapasz

28 db

640 Ft

22,9 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 880 Ft

18,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dona® 1500 mg por belsőleges oldathoz

20 tasak

3 235 Ft

161,8 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dipankrin® Optimum 120 mg gyomornedv-ellenálló filmtabletta

60 db

1 995 Ft

33,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el