2 perc
Érettek
Módosítva: 10/9/2024 2 perc AnyaszemmelprogramÖsszes cikk
Hú, azért ha a gyermekünk megy érettségi vizsgára, az már más dimenzió! Emlékszem, én annak idején az ájulás határán voltam hétfő reggel, mikor megkezdődött az írásbeli vizsgák hete, a szóbeliről emlékeim is alig maradtak, annyira izgultam.
Nem szoktam meg, nem jöttem bele, ahogy mondani szokták, az államvizsgáig így aggódtam végig minden megmérettetést. A körülöttem élők viszont megtanulták, hogy nem kell szólniuk hozzám, nem nyugtattak, csak legyintettek, aztán mosolyogtak a jó jegyeimen.
Bori lányom más típus, és egy új korszak szülötte, a természetes vizsgadrukk is csak első nap látszott rajta. Én persze minden nap ötpercenként olvastam a híreket, találgattam, hogy mehet neki, miről írhat, és vártam a telefonhívást, hogy túl van rajta. Az ő osztálya öt évig járt gimnáziumba, így tizenkilenc-húsz éves fiatalok már, tényleg felnőttek, felkészültek, tájékozottak, szerintem élmény lesz őket szóban vizsgáztatni tanárként. Volt szerencsém őket jobban megismerni ebben az utolsó évben, mert elvállaltam a szalagavató táncuk betanítását, és néhány osztályfőnöki órára is meghívást kaptam, hogy beszéljek nekik a felelős gyermekvállalásról, a szülés-születés csodájáról és a kisbabákról. Nagyon nagy élmény volt velük dolgozni, látni, ahogy elfogadnak, hallgatnak rám, poénkodnak velem, kérdeznek és beszélgetnek, nem egy anyukát vagy pedagógust látnak bennem, hanem partnerként kezelnek.
Részese lehettem az öltözői izgalmaknak, ahogy a jelmezeiket igazítottam, ahogy egy utolsó nagy kiabálással készültünk a bemutatóra, ahol még mindenkiből kibújt az a kisgyermek, aki nemrég volt, azután egymás nyakába borultunk, hogy mennyire jól sikerült a tánc, milyen jók így együtt.
Később pedig, az órán, ahol arról beszéltem, hogy talán nem is olyan sok év múlva néhányuk szülője lesz egy új életnek, megláttam bennük az anyákat és apákat, köztük a saját lányommal, őszintén elérzékenyültem…
Megható részese lenni a pillanatnak, amikor „szárnyra kelnek”, amikor elkezdődik az életük egy nagyon izgalmas és meghatározó időszaka, amikor megtalálják a hivatásukat, találkoznak életük szerelmével, saját otthonuk és családjuk lesz, amikor egyre kevésbé leszünk fontosak, mi szülők. Engedjük Őket, bízzunk bennük, megtettük, amit tehettünk, és elnézve ezt a harmincnégy fiatalt, így a szóbelik előtt is kijelenthetjük, megérettek...
Apa írását a témában itt olvashatják.
Bori lányom más típus, és egy új korszak szülötte, a természetes vizsgadrukk is csak első nap látszott rajta. Én persze minden nap ötpercenként olvastam a híreket, találgattam, hogy mehet neki, miről írhat, és vártam a telefonhívást, hogy túl van rajta. Az ő osztálya öt évig járt gimnáziumba, így tizenkilenc-húsz éves fiatalok már, tényleg felnőttek, felkészültek, tájékozottak, szerintem élmény lesz őket szóban vizsgáztatni tanárként. Volt szerencsém őket jobban megismerni ebben az utolsó évben, mert elvállaltam a szalagavató táncuk betanítását, és néhány osztályfőnöki órára is meghívást kaptam, hogy beszéljek nekik a felelős gyermekvállalásról, a szülés-születés csodájáról és a kisbabákról. Nagyon nagy élmény volt velük dolgozni, látni, ahogy elfogadnak, hallgatnak rám, poénkodnak velem, kérdeznek és beszélgetnek, nem egy anyukát vagy pedagógust látnak bennem, hanem partnerként kezelnek.
Részese lehettem az öltözői izgalmaknak, ahogy a jelmezeiket igazítottam, ahogy egy utolsó nagy kiabálással készültünk a bemutatóra, ahol még mindenkiből kibújt az a kisgyermek, aki nemrég volt, azután egymás nyakába borultunk, hogy mennyire jól sikerült a tánc, milyen jók így együtt.
Később pedig, az órán, ahol arról beszéltem, hogy talán nem is olyan sok év múlva néhányuk szülője lesz egy új életnek, megláttam bennük az anyákat és apákat, köztük a saját lányommal, őszintén elérzékenyültem…
Megható részese lenni a pillanatnak, amikor „szárnyra kelnek”, amikor elkezdődik az életük egy nagyon izgalmas és meghatározó időszaka, amikor megtalálják a hivatásukat, találkoznak életük szerelmével, saját otthonuk és családjuk lesz, amikor egyre kevésbé leszünk fontosak, mi szülők. Engedjük Őket, bízzunk bennük, megtettük, amit tehettünk, és elnézve ezt a harmincnégy fiatalt, így a szóbelik előtt is kijelenthetjük, megérettek...
Apa írását a témában itt olvashatják.
Hú, azért ha a gyermekünk megy érettségi vizsgára, az már más dimenzió! Emlékszem, én annak idején az ájulás határán voltam hétfő reggel, mikor megkezdődött az írásbeli vizsgák hete, a szóbeliről emlékeim is alig maradtak, annyira izgultam. Érettségi Anyaszemmel.