Szimpatika – Színleljünk!

Nem mintha tényleg eltűntek volna, hiszen a Szakin kívül mindenkinek van otthon egy példány, de szerintük ez a fajta pasi már nem az a fajta pasi.

Mert az a fajta pasi, akire a világ kezdetekor rá lehetett bízni a barlangot tüzestől, meg a bölény kupán nyomását, az tántoríthatatlan, felelősségteljes, erős, jóképű, ápolt, kedves, megértő és vicces volt, és mindenhez értett. Is.
De ez a fajta pasi, aki a nappaliban található vízszintes állapotban, ez se nem tántoríthatatlan, se nem erős, se nem ért semmihez. Se. A Pirike elárulta, hogy az ő pasija például képtelen lyukat fúrni a falba, hiába kapott célzatosan karácsonyra egy szép kis piros fúrógépet, mert amint a falhoz tartja a hegyét, a fal elkezd porzani, a lyuk meg nem mélyül, csak tágul, és minden méretű tipli kiesik belőle. A Pisti legújabb pasija pedig képtelen megfőzni egy virslit, ha meg mosogat, akkor csak tör-zúz. A Márti pasija százas számkörben sem tud összeadni, nincs kocsija, se jogsija, nem tud úszni, és még a fészbukra se bírta felrakni magát.

Az egész balhé amúgy onnan indult, hogy volt egy műsor a tévében. Egy női műsorvezető beszélgetett egy női pszichológussal a halódó szerelmi kapcsolatokról, és arra jutottak, hogy a baj a férfiakkal van, akik megszűntek férfiak lenni, mert mi, nők, annyira okosak, ügyesek és talpraesettek lettünk az évek során, hogy elfogyott az önbizalmuk. Hovatovább azt is megállapították, hogy egyetlen megoldás maradt, a színlelés. Vagyis úgy kell tennünk, mintha a férfi ma is férfi volna, és ma is simán fejbe tudna vágni egy bölényt fél kézzel. Hogy nem tud, az nem baj, mert akkor is csináljunk úgy, mintha tudna, és amikor, mondjuk, pont mellé üt a baltájával, és a bölény röhögve elszalad, akkor fogjuk rá a bölényre, hogy milyen egy hülye bölény volt. És tegyük hozzá, hogy ő viszont milyen ügyes és erős, bármit baltázik is el, és akkor majd elhiszi, hogy tényleg ügyes és erős. És idővel úgy is lesz.


Szóval bízzuk csak rá nyugodtan az ablakmosó folyadék betöltését, mert nem gond, ha, mondjuk, az olajtartályba önti az egészet, és ettől bekrepál a vadiúj kocsink, meg az se baj, ha eldugítja a porszívócsövet, mert lusta volt lehajolni a zoknijáért, vagy elárasztja a fürdőszobát, mert a vécébe dobálta a csirkepörkölt maradékát csontostól, nem baj, nem baj!
Nem kell kétségbeesni, csak egy mély levegőt venni, édesen, szendén mosolyogni és dicsérni, dicsérni, dicsérni. A pasik Mártika szerint ugyanis bármit képesek elhinni, ha az arról szól, hogy milyen ügyesek, és ha túl nyilvánvaló, hogy nem, akkor pedig valami vagy valaki mást kell hibáztatni. Például sosem a pasi, hanem a csontoktól eldugult vécé a hibás, mert túl szűk csőben folytatódik a lyuk, ami megtévesztő, mert ha felül tág, akkor legyen ott is tág, ahol nem látszik, hogy szűk. Vagy dehogyis öntötte ő rossz helyre az ablakmosó folyadékot, hanem az olajtartály van rossz helyen, mert ha nem ott lenne, hanem ott pont az ablakmosó folyadék tartálya lenne, akkor tuti, hogy jó helyre öntötte volna. És a porszívócső is egy agyrém, mert milyen béna porszívócső az, amelyik kisebb átmérőjű, mint a szívóerő wattban, mert ha a szívóerő pont annyi watt lenne, amennyi nem, vagy a porszívócső lenne tágabb, mint amennyi watt a szívóerő, akkor a dolgok szépen beszippantódnának örökre. És az sem igaz, hogy a Pisti pasija nem tud fúrni, hanem a fal egy trágya, mert egy rendes fal az lyukad, és nem omlik, és minek a fúró, ha van pillanatragasztó.

És miközben a csajok visszatértek a kis életükbe, hogy ott agyondicsérgessék a szegény, önbizalomhiányos pasijukat, bennem felkavarodott egy régi emlék. Egy régi-régi kép az egyik férjemről, aki órák óta csiszatolt a porszívóval a még mindig teljesen retkes lakásban, míg meg nem sajnáltam, és ki nem kaptam a kezéből a gépet, hogy megcsináljam én pikk-pakk, és azután is mindig, mindig csak én. Csakhogy egy bulizást követő őszinte hajnalon röhögve bevallotta, hogy csakis azért porszívózott hat évvel azelőtt olyan rettentő bénán, hogy ne kelljen neki többé soha.

Mit mondjak, kissé mellbevágott ez az emlék, fel is hívtam a csajokat rögtön. Mert mi van, ha évekkel ezelőtt is volt már egy hasonló műsor a tévében, csak akkor férfi műsorvezető vezette, és férfi volt a pszichológus is, akit kérdezgetett, méghozzá arról, hogy mit tegyen a férfi, hogy a nő ne ugráltassa folyton, hanem hagyja már békében tévézni meg sörözni. És akkor a férfi pszichológus talán azt javasolta az összes tévé előtt ülő férfinak, meg az ismétléseket végignézőknek is, hogy színleljenek! Tegyenek úgy, mintha tök hülyék lennének, és nem tudnának se szerelni, se dugítani, se porszívózni, se mosogatni, és ha mi nők megcsináljuk helyettük, dicsérjenek meg minket, borzolják meg a fejecskénket, és akkor mi majd örülünk, és egyre ügyesebbek és dolgosabbak leszünk, ők pedig nyugodtan visszadőlhetnek a fotelba.