A rövidlátást nem lehet kinőni

2017. 04. 12.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Szem  Látás 
Európában minden negyedik ember rövidlátó, és ez az arány várhatóan növekedni fog, mert a szem már gyerekkorban folyamatos közeli használatnak van kitéve, különösen a rendszeres számítógéphasználat és az okoseszközök, illetve az olvasásos tanulás miatt – mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.A professzor a gyerekek leggyakoribb szemészeti problémái közt említette még a kancsalságot, illetve a veleszületett szürke- és zöldhályogot, amelyeket kisebb műtéti beavatkozásokkal már fiatal korban jól lehet kezelni.
A közhiedelemmel ellentétben a rövidlátás nem múlik el a kor előrehaladtával, vagyis nem lehet kinőni – mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt. Ez azzal magyarázható, hogy a rövidlátás kialakulásának alapvetően anatómiai okai vannak: akkor jelentkezik, ha a csontos szemüreg hosszabb a normálisnál, illetve a lencse felszínének domborúsága is okozhat fénytörési problémát, ami gyengíti az éleslátást – magyarázta a professzor hozzátéve, szemtornával nem lehet befolyásolni az anatómiai adottságokat. A klinikaigazgató szerint 1-1,5 dioptria felett már mindenképpen szemüveg viselése ajánlott, és nem kell attól tartani, hogy a szem ettől „ellustul” és tovább romlik, ellenben az elhanyagolt rövidlátás komoly terhelést jelent a szemnek.



Európában az emberek 25%-a rövidlátó, a gyerekek esetén is hasonló arány figyelhető meg, és az elektronikai eszközök, valamint az olvasásos tanulás miatt várhatóan ez az arány tovább fog növekedni – hangsúlyozta Dr. Nagy Zoltán Zsolt. A klinikaigazgató szerint tanácsos a gyerekeknek minél kevesebb időt tölteni a számítógép és a különböző okoseszközök képernyője előtt, mivel a közeli használat az alkalmazkodási izmokat veszi igénybe, ami szintén okozhat rövidlátást, vagy fokozhatja a már meglévő problémát. A szabadban tartózkodás vagy kirándulás, azaz amikor 5 méternél messzebbre tudunk nézni, jót tehet a szemnek, mert az alkalmazkodási izmok ilyenkor nyugalmi állapotba kerülnek – javasolta.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt kiemelte, bizonyos genetikai betegségek is gyakran jelentkeznek gyermekkorban, ilyen a veleszületett szürke-, illetve zöldhályog. Ezek elhanyagolása jelentősen ronthatja az életminőséget, a korán – akár 2-3 hónapos korban – elvégzett műtéttel azonban elérhető, hogy a potenciálisan vakságra ítélt gyerekek teljes életet tudjanak élni.

Az első gyermekszemészeti osztály 30 évvel ezelőtt jött létre Magyarországon, Szegeden. ezt követte 1992-ben a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája, ahol a gyermekszemészeti ambulancián országos lefedettségű ellátást végeznek. A klinika célja, hogy továbbra is a gyermekszemészet élvonalában maradjanak, ezért folyamatosan szakirányú továbbképzéseket tartanak a szemész szakorvosoknak – mondta az igazgató. A most megjelent első magyar nyelvű gyermekszemészeti tankönyv biztos szakirodalmi alapot ad a gyermekszemészeti ismeretek magyar nyelvű elsajátításához, ennek megírásában döntő többségben a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának orvosai vettek részt.

Forrás: SOTE
Februári akció

Béres Csepp Forte® belsőleges oldatos cseppek

4×30 ml

4 580 Ft

38,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 300 Ft

230 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Neogranormon kenőcs

25 g

1 315 Ft

52,6 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 400 Ft

24 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 980 Ft

99 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 770 Ft

88,5 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 990 Ft

124,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 070 Ft

41,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 FORTE 3200 NE tabletta

60 db

1 790 Ft

29,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 560 Ft

78 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 500 Ft

35 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Ocuvite® LUTEIN forte tabletta

30 db

2 900 Ft

96,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 990 Ft

39,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Urostemol® Femina kemény kapszula

40 db

3 790 Ft

94,8 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 800 Ft

126,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-D-Sandoz® 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 750 Ft

87,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C Plus Liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 495 Ft

58,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Robitussin ANTITUSSICUM szirup száraz köhögés enyhítésére

100 ml

1 660 Ft

16,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

***Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2020. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el