3 perc
„Hiszem, hogy szól még nekem a Himnusz az olimpián!”
Módosítva: 4/11/2017 Szerző: Karancsi Ildikó 4 perc Mozdulj!
Tornász körökben Berki Krisztián szerénységéről híres. A londoni olimpia döntőjében a rivális nagyágyúval azonos pontszámú gyakorlatot mutatott be, majd mindkettőjük izgult az aranyéremért. Végül – legnagyobb örömünkre – a zsűri Krisztiánnak ítélte a győzelmet. Többek között erről is beszélgettünk két edzés között az olimpiai és világbajnok tornásszal, az UTE sportolójával.
Hogy emlékszik vissza a döntőre, mit érzett az ellenfele gyakorlatát nézve?
Kapcsolatban áll az ezüstérmes Louis Smithszel?
Abszolút jóban vagyunk. Igyekszem fair play módon versenyezni, de nekünk, tornászoknak ez könnyebb is, hiszen nem full-contact sportágunk van. Megcsináljuk a gyakorlatot, és várjuk az eredményt. Még drukkoltam is neki az olimpián, hogy otthoni pályán jól szerepeljen. 2005-ben Debrecenben, a hazai rendezésű Európa-bajnokságon sikerült nyernem, tudom, milyen csodálatos élmény, a mai napig ez a győzelem áll a legközelebb a szívemhez.
A riválisának drukkolt az olimpiai döntőben?
Igen, illetve nemcsak neki, mindenkinek, aki épp a szeren volt. Izgulva nézek minden gyakorlatot. Ha Smith akkor ront, netán leesik, és úgy nyerek, simán lehetett volna olyan a visszhangja, hogy csak azért győztem, mert a nagy ellenfélnek nem sikerült. Sportolóként hamar el kell fogadnunk, hogy egyszer én, egyszer a másik a jobb. Rögtön gratuláltunk egymásnak, jóban vagyunk azóta is, persze nagy beszélgetések nincsenek köztünk, és az sem derült ki, ő vajon szurkolt-e nekem…
Olimpiai bajnokként mennyire volt nehezen feldolgozható, hogy a következő olimpiáról lemaradt, nem lehetett ott Rióban?
Szerencsére a pályafutásomban váltakozva volt sok jó, és bizony sok rossz dolog is, megtanultam kezelni a hullámvölgyeket. Nem a riói, hanem a pekingi távolmaradás volt a mélypont. Fiatal versenyzőként, életem első olimpiájára készülve nagyon akartam. Most, címvédőként és egyéb nemzetközi érmekkel a zsebemben ez már könnyebben emészthető. Hiszek a számmisztikában: egyszer az élet elvett tőlem valamit Pekingben, Londonban pedig visszakaptam. Rió nem sikerült, Tokióban újra jó lehetőségem lesz. Hiszem, hogy fog még szólni nekem a Himnusz az olimpián.
Miért pont a lólengést választotta? Mi lett a többi szerrel?
Köszönik szépen, jól vannak, én nem használom őket. Utoljára 2006-ban versenyeztem hat szeren. Tulajdonképpen egy szerencsés sérülésnek köszönhető, hogy lólengés-specialista lettem. Tizenhét évesen készültem a junior Európa-bajnokságra, és kiugrott a bokám. A lovon kívül nem tudtam a többi szeren rendesen tornászni, viszont lólengésben erős gyakorlatom volt, kijutottam a csapattal a versenyre, és ezüstéremmel zártam. Ott kezdtünk akkor az edzőmmel, Kovács Istvánnal specializálódni, kizárólag a lóra koncentrálni.
Van-e olyan sport vagy mozgásforma, amelyet szívesen kipróbálna, de a tornászkarrier miatt nem teheti meg?
Ha választhattam volna, és ha lett volna rá anyagi lehetősége a szüleimnek, akkor a technikai sportok felé fordultam volna szívesen. Szeretek autót vezetni, szeretem a sebességet. Most, 32 éves fejjel hiába tudnék jól vezetni, valószínűleg komoly hátrányban lennék azokhoz képest, akik már gyerekkortól kezdve nyomják a pedált.
Sérülések? Balesetek?
Már huszonnyolc éve tornászom, de huszonöt évig nem kellett hozzányúlni a felsőtestemhez. A jobb bokámat, ami arra kényszerített, hogy lólengés-specialista legyek, kétszer is műtötték, de a többit megúsztam. Szerencsés vagyok. A hatszeres versenyzők fájdalmai, sérülései nagyon komolyak tudnak lenni. Boka, térd, könyök, vállak, csuklók, csontok, ízületek: mind-mind rendkívüli igénybevételnek vannak kitéve. Alkati adottság, hogy milyen terhelést bír a szervezet, de a balesetek attól még bekövetkezhetnek, és az edzések is fájnak.
Mit mondhatunk a szülőknek ezek után, miért vigyék tornászni a gyereket?
Változatos, még nekem is, aki egy szeren indulok. Többszeres versenyzőknek még inkább. A saját testünket ismerjük meg folyamatosan, a saját határainkat kell legyőzni újra és újra. Súlyt emelni sok erősítéssel lehet, de a saját súlyunkat, a saját testünket az elvárásoknak megfelelően mozgatni nem kis munka, gondolhatunk akár a kötélmászásra is. Egyedivé teszi a sportágamat.
Tudnak kötelet mászni a suliban a gyerekek?
Ahogy hallom, jóval kevesebben, mint régen. Aki sportol, és aki otthon is ezt látja, nyilván könnyebben motiválható. De én például nem családi hagyomány miatt lettem tornász. Nekem nem sportolók a szüleim, én egy rozsdás porolón lógtam egész nap kisgyerekként. Egy szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy tornász lettem. Velünk szemben pont egy szertornaedző lakott, ő látta, ahogy próbálgattam kézen állni, cigánykerekezni, a mozgásigényem megvolt, könnyen levitt a tornaterembe.
Milyen az arány a termekben, a fiúk vagy a lányok vannak többségben?
Ezt még nem igazán figyeltem meg. Arra emlékszem, hogy a londoni olimpiát követő időszakban nagyon népszerű lett a torna a kisfiúk, és pláne a szüleik körében. Tudok arról, hogy Szombathelyen csak női szakosztály működött, és úgy megnövekedett a jelentkezés, hogy férfi szereket is kellett szereznie az egyesületnek. Változó. Megvannak azok a szakosztályok, ahol inkább lány-, és ahol inkább fiúspecifikusak az edzések.
Gyakran a kislánya is elkíséri az edzőterembe. Tornász lesz?
Lia most volt hároméves, a koránál ügyesebb, fel tudja húzni magát a nyújtón és a korláton, de ez még nem sok mindent jelent. Előre tudom, milyen megható pillanat lesz, amikor cigánykerekezik, kézen áll, szaltózik. Ha látom majd, hogy a kislányom tehetséges, és szereti is a tornát, akkor nyilván nem fogom megfosztani ettől. Ha pedig mégsem a torna, akkor más sportág, de nehezen tudom elképzelni, hogy ne legyen a mindennapjai része a mozgás. A feleségem is válogatott sportoló volt, teakwondózott, rég abbahagyta, de rendszeresen jár mozogni. Lia sorsa pedig majd eldől, az anyukájával nyilván azon vagyunk, hogy a legjobbat választhassa.
Miből él egy élsportoló ma Magyarországon? Berki Krisztián meg tud élni a tornából?
Támogatók, együttműködő partnerek és szponzorok függvénye. Persze függ a személyiségtől is, de elsősorban attól, hogy milyen eredményeket ér el a versenyző, mennyire eladható a sportága, és konkrétan a személye. Akiknek sokat köszönhetek: a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Torna Szövetség, az UTE és Újpest önkormányzata. Gyakran hangoztatom, hogy szerencsés vagyok: azzal foglalkozhatok, amit szeretek, és egyelőre még meg is tudok élni belőle. Ez óriási áldás.
Kapcsolatban áll az ezüstérmes Louis Smithszel?
Abszolút jóban vagyunk. Igyekszem fair play módon versenyezni, de nekünk, tornászoknak ez könnyebb is, hiszen nem full-contact sportágunk van. Megcsináljuk a gyakorlatot, és várjuk az eredményt. Még drukkoltam is neki az olimpián, hogy otthoni pályán jól szerepeljen. 2005-ben Debrecenben, a hazai rendezésű Európa-bajnokságon sikerült nyernem, tudom, milyen csodálatos élmény, a mai napig ez a győzelem áll a legközelebb a szívemhez.
A riválisának drukkolt az olimpiai döntőben?
Igen, illetve nemcsak neki, mindenkinek, aki épp a szeren volt. Izgulva nézek minden gyakorlatot. Ha Smith akkor ront, netán leesik, és úgy nyerek, simán lehetett volna olyan a visszhangja, hogy csak azért győztem, mert a nagy ellenfélnek nem sikerült. Sportolóként hamar el kell fogadnunk, hogy egyszer én, egyszer a másik a jobb. Rögtön gratuláltunk egymásnak, jóban vagyunk azóta is, persze nagy beszélgetések nincsenek köztünk, és az sem derült ki, ő vajon szurkolt-e nekem…
Olimpiai bajnokként mennyire volt nehezen feldolgozható, hogy a következő olimpiáról lemaradt, nem lehetett ott Rióban?
Szerencsére a pályafutásomban váltakozva volt sok jó, és bizony sok rossz dolog is, megtanultam kezelni a hullámvölgyeket. Nem a riói, hanem a pekingi távolmaradás volt a mélypont. Fiatal versenyzőként, életem első olimpiájára készülve nagyon akartam. Most, címvédőként és egyéb nemzetközi érmekkel a zsebemben ez már könnyebben emészthető. Hiszek a számmisztikában: egyszer az élet elvett tőlem valamit Pekingben, Londonban pedig visszakaptam. Rió nem sikerült, Tokióban újra jó lehetőségem lesz. Hiszem, hogy fog még szólni nekem a Himnusz az olimpián.Miért pont a lólengést választotta? Mi lett a többi szerrel?
Köszönik szépen, jól vannak, én nem használom őket. Utoljára 2006-ban versenyeztem hat szeren. Tulajdonképpen egy szerencsés sérülésnek köszönhető, hogy lólengés-specialista lettem. Tizenhét évesen készültem a junior Európa-bajnokságra, és kiugrott a bokám. A lovon kívül nem tudtam a többi szeren rendesen tornászni, viszont lólengésben erős gyakorlatom volt, kijutottam a csapattal a versenyre, és ezüstéremmel zártam. Ott kezdtünk akkor az edzőmmel, Kovács Istvánnal specializálódni, kizárólag a lóra koncentrálni.
Van-e olyan sport vagy mozgásforma, amelyet szívesen kipróbálna, de a tornászkarrier miatt nem teheti meg?
Ha választhattam volna, és ha lett volna rá anyagi lehetősége a szüleimnek, akkor a technikai sportok felé fordultam volna szívesen. Szeretek autót vezetni, szeretem a sebességet. Most, 32 éves fejjel hiába tudnék jól vezetni, valószínűleg komoly hátrányban lennék azokhoz képest, akik már gyerekkortól kezdve nyomják a pedált.
Sérülések? Balesetek?
Már huszonnyolc éve tornászom, de huszonöt évig nem kellett hozzányúlni a felsőtestemhez. A jobb bokámat, ami arra kényszerített, hogy lólengés-specialista legyek, kétszer is műtötték, de a többit megúsztam. Szerencsés vagyok. A hatszeres versenyzők fájdalmai, sérülései nagyon komolyak tudnak lenni. Boka, térd, könyök, vállak, csuklók, csontok, ízületek: mind-mind rendkívüli igénybevételnek vannak kitéve. Alkati adottság, hogy milyen terhelést bír a szervezet, de a balesetek attól még bekövetkezhetnek, és az edzések is fájnak.
Mit mondhatunk a szülőknek ezek után, miért vigyék tornászni a gyereket?
Változatos, még nekem is, aki egy szeren indulok. Többszeres versenyzőknek még inkább. A saját testünket ismerjük meg folyamatosan, a saját határainkat kell legyőzni újra és újra. Súlyt emelni sok erősítéssel lehet, de a saját súlyunkat, a saját testünket az elvárásoknak megfelelően mozgatni nem kis munka, gondolhatunk akár a kötélmászásra is. Egyedivé teszi a sportágamat.
Tudnak kötelet mászni a suliban a gyerekek?
Ahogy hallom, jóval kevesebben, mint régen. Aki sportol, és aki otthon is ezt látja, nyilván könnyebben motiválható. De én például nem családi hagyomány miatt lettem tornász. Nekem nem sportolók a szüleim, én egy rozsdás porolón lógtam egész nap kisgyerekként. Egy szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy tornász lettem. Velünk szemben pont egy szertornaedző lakott, ő látta, ahogy próbálgattam kézen állni, cigánykerekezni, a mozgásigényem megvolt, könnyen levitt a tornaterembe.
Milyen az arány a termekben, a fiúk vagy a lányok vannak többségben?
Ezt még nem igazán figyeltem meg. Arra emlékszem, hogy a londoni olimpiát követő időszakban nagyon népszerű lett a torna a kisfiúk, és pláne a szüleik körében. Tudok arról, hogy Szombathelyen csak női szakosztály működött, és úgy megnövekedett a jelentkezés, hogy férfi szereket is kellett szereznie az egyesületnek. Változó. Megvannak azok a szakosztályok, ahol inkább lány-, és ahol inkább fiúspecifikusak az edzések.
Gyakran a kislánya is elkíséri az edzőterembe. Tornász lesz?
Lia most volt hároméves, a koránál ügyesebb, fel tudja húzni magát a nyújtón és a korláton, de ez még nem sok mindent jelent. Előre tudom, milyen megható pillanat lesz, amikor cigánykerekezik, kézen áll, szaltózik. Ha látom majd, hogy a kislányom tehetséges, és szereti is a tornát, akkor nyilván nem fogom megfosztani ettől. Ha pedig mégsem a torna, akkor más sportág, de nehezen tudom elképzelni, hogy ne legyen a mindennapjai része a mozgás. A feleségem is válogatott sportoló volt, teakwondózott, rég abbahagyta, de rendszeresen jár mozogni. Lia sorsa pedig majd eldől, az anyukájával nyilván azon vagyunk, hogy a legjobbat választhassa.
Miből él egy élsportoló ma Magyarországon? Berki Krisztián meg tud élni a tornából?
Támogatók, együttműködő partnerek és szponzorok függvénye. Persze függ a személyiségtől is, de elsősorban attól, hogy milyen eredményeket ér el a versenyző, mennyire eladható a sportága, és konkrétan a személye. Akiknek sokat köszönhetek: a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Torna Szövetség, az UTE és Újpest önkormányzata. Gyakran hangoztatom, hogy szerencsés vagyok: azzal foglalkozhatok, amit szeretek, és egyelőre még meg is tudok élni belőle. Ez óriási áldás.