Szimpatika – Kell a megbízható háttér

Mit csinál Sidney ezüstérmes csapatkapitánya mostanában?

Szakmailag a Fradi kézilabda szakosztályának utánpótlás-vezetője vagyok, a sportban maradtam. Visszavonulásom óta Gézuról szól az élsport a családban. Próbáljuk megteremteni a hátteret, hogy nyugodtan tudjon készülni, utazni. A gyerekek is remekül alkalmazkodnak, nekik ez lett a természetes, ebbe születtek bele. Apukájuk gyakori távolléte azt is jelenti egyben, hogy mindig nagy öröm, ha hazajön. Aktív éveim lezárásakor fő szempont volt, hogy ne kelljen sehova utaznom. Én vagyok itthon a biztos pont.

Hiányzik a játék? Van lehetőség pályára lépni?

Lehetőség lenne, mert az edzői kör alkotja a Fradi öreglány csapatát. Jóban vagyunk, napi szinten találkozunk, dolgozunk együtt. Hívnak is, de másfél éve nem vállaltunk meccset, mert most már a korunk miatt egy komolyabb edzésmunkára lenne szükség.

Mikor indult a kézilabda karrier?

Tizenkét évesen az iskolában. Tetszett, de igazából focizni, vagy karatézni szerettem volna, csak oda senki nem ment az ismeretségi körömből. Nagyon rossz kislány voltam, fiús beállítottságú, rendkívül eleven. A sporttal rögtön megváltozott minden, olyan terhelés alá kerültem, ami mellett nem maradt energiám tombolni.

A kézilabdához egy kicsit rossz gyereknek kell lenni?

Valami vagányság, szemtelenség biztosan kell. Az a gyerek, aki leül reggel a sarokba, elvan, játszik, alkot és délután föláll, nem biztos, hogy jó labdás lesz. Lányoknál is kell a huncutság.

Változott a motiváció a korábbi évekhez képest?

Mindenképpen. Én azért kezdtem, mert valamit szerettem volna csinálni, mozogni, jó társaságban lenni. A mai gyerekeknél fontos szempont a hírnév, a reflektorfény. A sport népszerű, tele van a tévé közvetítésekkel és sportból lett sztárokkal. De ha nincs alapvető elszántság, a jó körülmények és a hírnév utáni vágyás nem elég. A gyerekek motiváltsága attól is függ, sikerül-e fenntartani az érdeklődést. Nem szabad megelégedni a kitűzött céllal, a folytonosságot kell őrizni. A norvég válogatott ebben a legerősebb: töretlen a motivációjuk. Ugyanúgy állnak egy edzőmeccshez, mint egy világversenyhez. A sportolók maguk miatt sportolnak, nem az egzisztenciális gyarapodás miatt. Nekünk ehhez még fel kell nőnünk.

Komoly elismerés, hogy Kökény Bea mezét, a 9-est a Fradi visszavonultatta. Mi lesz vele? Megörökli Imre Szofi?

Eddig hármunk mezét vonultatták vissza: Szarka Éváét, Pádár Ildiét és az enyémet, a 9-est. Éva unokahúga, Szarka Adri nálunk játszik, és Évi szeretné, ha Adri viselné, és újra pályán lenne a meze. De azt hiszem, Szofi nem lesz élsportoló, az ő lelki alkata nem olyan. Bár gyerekbajnokságon 9-esben áll a kapuban, mégsem hinném, hogy a sport lesz az élete. Másban kiváló, kreatív, remek a kézügyessége, rengeteg dolog érdekli. De cáfoljon rá!

És Bence?

Bence nagyon ügyes, neki abszolút fekszik a sport és a kézilabda. Olyan típusú, aki nem fél, simán beáll egy óriás elé is. Apja fajta, vékonyka. Komoly a sebessége, sok mindenre lehet majd használni, bár balkezes, belső posztokon nem játszik majd.

Van-e félelem anyaként?

Komoly sérüléseket lehet összeszedni kézilabdában. Nem féltem őket, örülök, hogy sikerült kialakítanunk bennük a mozgás szeretetét. Persze valóban komoly sérülésekkel járhat ez a sport. Nekem elől négyszer verték ki a fogamat. A legelső Szegeden történt, akkor még csak 22 éves voltam. Pályára lépés után öt perccel mehettem a szájsebészetre. Utána még párszor sikerült az évek során a koronát leamortizálni. A technikámnak köszönhettem ezeket a sérüléseket. Fejjel mentem mindig előre, azt találták el. Ami gyakori, az a bokasérülés, 4-6 hét, illetve a gerinc- és vállproblémák. Ha a váll megsérül, nagyon nehéz visszajönni.

Tudunk valami biztatót is mondani a kézilabdázni vágyó gyerekek szüleinek?

A támogatásoknak köszönhetően nálunk van egy fizikoterapeuta, aki az utánpótlással foglalkozik, és van egy kiváló gépünk. Megkönnyítjük a gyerekek és a szülők dolgát egy-egy sérülésnél, nem kell kórházba járniuk gyógytornára, regenerálódásra.