Hogyan előzhetjük meg a kisbaba idő előtti megszületését?
A világon évente 15 millió baba érkezik korábban, azaz a várandósság 37. hete előtt, és közülük 1.1 millió hal meg. A koraszülöttek aránya Magyarországon sem csökken, azonban az esélyeik az egészséges fejlődésre egyre jobbak. „Az 1970-es évek óta, ha a születés után az élet jeleit mutatja a magzat, akkor élve-szülöttnek számit, függetlenül a születési súlytól és a várandósság idejétől. Így ma már akár 450 grammal világra jött kis poronty életben tartásáért is mindent meg kell tenni. Ő régen a spontán vetélés kategóriájába tartozott volna, most viszont koraszülöttként került nyilvántartásba. Az, hogy ma már statisztikailag figyelembe vesszük őket, nem az objektíve romló helyzetet, hanem az orvosi ellátás színvonalának emelkedését tükrözi” – nyilatkozta 2013-ban a világhírű genetikus, akinek a várandósság alatti vizsgálatokban élen járó Czeizel Intézet őrzi a nevét és ápolja szakmai örökségét.
Tehát bár a koraszületés előfordulásának statisztikája nem mutat javulást, végső soron az orvosi ellátás színvonalának emelkedésétől és a tudomány újabb eredményeinek gyakorlati hasznosításától a koraszületések megelőzését remélhetjük. Persze, ahogy Czeizel elmondta, „az egészség-kultúra javítása is fontos feladat. Sok újszülött ugyanis emberi hibák (pl. a várandós dohányzása), helytelen felfogás (korábbi abortuszok és azoknak az idejét múlt sebészi módszerrel történő végrehajtása), tájékozatlanság (a szexuális úton terjedő fertőzések veszélyességének fel nem ismerése) miatt látja meg korábban a világot. Még olyan önártás is előfordul, hogy a terhes azért alkalmaz tápanyagban és kalóriában szegény diétát a terhesség alatt, hogy gyermekük minél kisebb legyen, és ezáltal könnyű legyen őt megszülni.”
Nem közömbös az anya életkora sem. A legkevesebb kis súlyú újszülött a 20-35 éves anyáktól születik, mert biológiailag ez a kor a legkedvezőbb a terhesség kiviselése szempontjából. Előtte (elsősorban a fejletlen méh miatt) és utána (főleg a méhnyak elégtelensége és a méhizomzat állapota miatt) már több a kis súlyú újszülött. „A terhességek sorrendjének szerepét tanulmányozva, megállapítható, hogy leggyakrabban az első terhességből születik koraszülött és/vagy kis súlyú újszülött. Ez megint csak a méh felkészületlenségével magyarázható. Később, a szülési sorrend előrehaladásával párhuzamosan átlagosan 100 grammal emelkedik a születési súly, jelezvén, hogy az anyai szervezet már alkalmazkodott a terhességgel járó ’más’ állapothoz, a fokozott megterheléshez” – magyarázta a Professzor.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!