Egészségünk a zsebünkben
2016. 09. 26.
Rendszeresen sportolok. Eddig segítségemre volt ebben egy nagyon jól használható kütyü. Egy pánt, amely a mellkasomról a telefonomra töltött alkalmazás számára jeleket adott. A pántot meg kellett venni, de az alkalmazás ingyenesen letölthető. Imádtam, mert rengeteg adatot jelenített meg a telefonom képernyőjén. Mutatta, hogy mennyi idő alatt, milyen távolságot tettem meg, jelezte a pulzusomat, figyelmeztetett, ha túlpörgettem magam, mutatta az elégetett kalóriát, lépésszámot. Mindenből átlagot számolt, az adatokat tárolta.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2016/09/csak-szolok-2.jpg)
Mérnék, ha letölteném őket, de idáig még nem jutottam. Azt azonban már látom, hogy mindez lehetséges. Miközben olvasom, hogy negyedévente egyharmadával nő a letöltött egészségügyi mobilalkalmazások száma.
Vagyis a digitális diagnosztika már itt van a zsebünkben. Jó, nem ingyen, de már beszerezhető relaxációt segítő, fejhallgató-formájú EEG-mérő, csuklóra szorítható alvásvizsgáló, ébredést segítő okosóra, mely akkor ébreszt fel, amikor legkevésbé mélyen alszunk. Olyan okosvilla, amely szól, ha túl gyorsan, kapkodva eszünk. Már fejlesztik azt a kézi szkennert, amely tájékoztatja a felhasználót a vizsgált étel hozzávalóiról és tápanyagtartalmáról. Számtalan program érhető el, amely az egészségi állapotot, az életfunkciókat figyeli. Az egyik ilyet a Laborom magyar fejlesztő vállalkozás kínálja: följegyzi és rendezi az otthoni vércukormérések eredményeit, az inzulin- és szénhidrátbevitelt. Alkalmas étkezési, vérnyomás- és súlynapló vezetésére is. Használója elmentheti a vizsgálatok időpontját, beállíthatja, hogy mikor figyelmeztessen a gyógyszer bevételére. De nem csak a letöltött egészségügyi applikációk száma növekszik, hanem a tendencia is erősödik, hogy a betegek inkább az internethez fordulnak, mint orvosukhoz.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2016/09/csak-szolok-1.jpg)
És ez nem a jövő, hanem a jelen. Ezek az eszközök, alkalmazások elérhetők, megvásárolhatók. Van azonban néhány probléma velük. Az egyik az, hogy kell hozzájuk okostelefon, internetelérés, digitális írni- és olvasni tudás. Mindez a fiatalabb generációk számára persze már nem probléma.
A nagyobbik probléma inkább az, hogy ez a sok mért, tárolt, elemzett adat hogyan jut az orvosunk tudomására. Dr. Komáromi Zoltán háziorvos egy interjúban elmondta, hogy jó lenne, ha a vérnyomásnaplók és a beteg egyéb egyéni mérései átmásolhatók lennének az orvos számítógépére, de illesztőprogram híján egyelőre ez nehézkes. Illetve az illesztőszoftver nem is lenne elég, az ő munkája csak attól válna könnyebbé, ha az alkalmazás értékelné is az információkat, és csak az orvosi beavatkozást igénylő értékre hívná föl a figyelmét.
Mindez érdekes, fontos. De tudnunk kell, hogy hiába van ott a kütyü a zsebünkben, egészségesen élni helyettünk, és gyógyítani az orvos helyett sohasem fog senki.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!