Twist Again

2016. 07. 20.
Szerző: Novák Péter
|
Minden kedves decens olvasója kapaszkodjék a magazinba most, ha tud! Bizony, a RockandRoll életérzést idézik majd az alábbi sorok, afféle nyári viharként kavarva fel az önképzés eddigi szárazanyagtartalmát.

Nem beszél ve azon nyájas felhasználókról, kiknek szíve rögvest megdobbant, elértve a címet. Hol máshol, mint egy "boogie-woogie klubban,'958-ban volna jó"? Vagy akár holnap! Jelzem a szerzőn nem múlik; közel a hetedik X-hez Presser Gábor aktívabb, mint ezelőtt évekig. Nemzetközi relációban Mick Jagger három esztendeje, hogy elütötte az ominózus fordulót, s azóta sincs vége a Rolling Stones világ körüli turnéjának. Elvis pedig? A végtelen aspektusából tán még az épületet sem hagyta el...

Élj gyorsan és halj meg korán, vagy menj az úton, menj tovább? Ha úgy vesszük, jellemzően közhelyszótárként elhíresült kinyilatkoztatások és klisék montázsa a műfaj, bőrkötésben - tisztelet a kivételnek - aligha állja helyét a szépirodalmi és a komolyzenei tárakban, akárhogy is. De jellemzően nem így vesszük!
A könnyűzene súlytalan tonnáit kilór amérik, ott a melóban, a liftben, a metróban, otthon, a szomszédban, mert van rá igény és hatalmas. Szól helyettünk, velünk együtt fogalmaz ritmusok és harmóniák nyelvén, ősi és új hang egyszerre. Mit jelent, hogy ricsáncscsács mi? Semmit és mindent, nem tudom, de értem, s adott pillanatban mindenki más is érti. Mágikus... Átadás, átvétel - a RockandRoll életérzéssel egyetemes szinten jutottak érvényre a népek zenéinek hatásmechanizmusai, kollektív élménnyé váltak, s lett a zene valóban mindenkié!

Hogy ezt igen hamar felismerte a piac, és a kapitalizmus ismert eszköztárával bányássza meddőségig a szórakoztatóipar aktuális erőforrásait? Igen. De mit nem? Kodályi parafrázissal élve ismét: a forrás rendszerint nem tiszta. Értéktelen és buta szeméttől hangos a média, zenében, másban egyaránt. Ez kell, ez a tömegek kultúrája, állítólag. Bár még sosem merült fel, bizonyítandó ellenkezőjét egy Mozart - Sosztakovics maraton globális sugárzása, no meg folklór gyökerek is másféle szocializációról tanúskodnak, de bagatell az ilyen léptékű folyamatok kritikája.

Különösen, hogy mennyi élményt, sors-és történelemfordító momentumot kötünk a tárgyalt muzsika szüntelen divatjához! Teljes életünket illusztrálják immáron slágerek és nagy formátumú előadók, megpendítve mindannyiunkban a személyes élmények húrjait. Nők és férfiak, ingók és ingatlanok, kudarcok és sikerek emlékei csalnak könnyeket szemünkbe, vagy kacagunk fel egy korabeli dal hallatán, s lám hirtelen a memóriánk is a régi, már ami az együtt dúdolás készségét illeti.

Hiába hát önkifejeződő végletességei - diszkópatkányoktól az emberevő metálig - az életérzést kizárólag a lázadással azonosítani szűklátókörűség. A rebellis attitűd okozat, míg az ok naiv és természetesen emberi: vágyakozás a vágyakozásra! Ezen érzetünk visszhangzik ezerszínű skáláiban, s a hozzá rendelt tartalomtól függetlenül.

Az előző generációk rosszallása a felnövekvőkkel szemben egyetemes kultúrtörténelmünkkel egyidős, félelmeinket és féltésünket sűrítő értetlenség a mindenkori jövőt illetően. Még sem akadályoztathat abban, hogy helyi értékének megfelelően kezeljük azt, ami már volt egyszer és velünk is megtörtént.

Indul a fesztiválszezon és indulnak a srácok is, vidám hordáik ismét ellepik a városokat, hogy teret adjanak szenvedélyüknek, nem egyszer szélsőségesen deklarálva a permanens szabadság utáni epekedést. Mert az hiátus marad mindörökké, mit felnőtt életünk legfájóbb tapasztalásaként könyvelünk később.

Hacsak! Le nem poroljuk magunkat a régi bakelitekkel, magnókazettákkal és CD-kkel együtt, nem keresünk rá videómegosztó csatornákon a múltra, s fedezzük fel ismét magunk és mások örömére. Hm?

Nem nemzedéki, kulturális szakadékok szabdalják a lét közös platformjait, de ezek betemetése a vártnál egyszerűbb, s említett ősiségünkben leledzik.

Akár a közös zenei nyelven megélt vágyban! Egy szociológiai kutatás szerint a gyerekek a szülők ízlését követik közvetve, amennyiben annak értékeit, gyakorolt hatásukat is megtapasztalják. Érdemes kipróbálni. Túl azon, hogy megerősíti a korral mind labilisabb renoménkat, bulinak sem utolsó, még ha nosztalgiaparti is a vége.

És ha megáll az idő?
Decemberi akció

Centrum® My Energy gumivitamin felnőtteknek

30 db

2 900 Ft

96,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gaviscon borsmenta ízű rágótabletta

48 db

1 930 Ft

40,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cetebe 500 mg retard kemény kapszula

120 db

3 800 Ft

31,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 220 mg filmtabletta

30 db

1 310 Ft

43,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 030 Ft

40,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 690 Ft

105,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

SeptaNazal® 1 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray felnőtteknek

10 ml

1 580 Ft

158 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem®

125 g

2 210 Ft

17,7 Ft/g
Kozmetikum

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 760 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 420 Ft

34,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 400 Ft

24 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® 200 mg granulátum

30 tasak

1 910 Ft

63,7 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 365 Ft

236,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 1600 NE tabletta

90 db

1 830 Ft

20,3 Ft/db
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 490 Ft

74,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nizoral® korpásodás ellen 20 mg/g sampon

100 ml

2 900 Ft

29 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

895 Ft

89,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 870 Ft

129 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocuvite® LUTEIN forte tabletta

30 db

2 960 Ft

98,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Algoflex® 400 mg filmtabletta

20 db

1 650 Ft

82,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. decemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el